2010. augusztus 8., vasárnap

Mozgalmas nyár






Az volt, valóban, mozgalmas, és ez jó.  Minden hétvégén jött valaki, barátok, család, jó volt vendégül látni őket. Húgaim szerencsére gyakran jönnek, minden hónapban egyszer, így nem olyan rossz az elszakadás a fővárostól, a szigettől. És még nincs is vége a nyárnak, program az van még bőven.

A kis szöszkék is velünk voltak pár napot, nagyon "elfoglaltak", alig fértem be a táncrendjükbe, kértem, hogy jövőre gondosabban tervezzék meg a nyarat:) Kirándultunk is egy nagyot a Bakonyban, várlátogatással befejezve a túrát, a képek ott készültek. Különös hangulata van a várnak, lentről nézve is, de fent, az ódon kövek között mászkálva az igazi. Gyönyörű a panoráma, csend és béke, nyugalom, hatalmas erdők körülöttünk. A házunkat is jól látjuk, egészen picike onnan fentről.

Még van pár nyári hét, de dolog is van elég a kertben. Sok az eső, jó is meg nem is, nekünk inkább jó.  Egész más itt a klíma, mint a szigeten volt és továbbra sincsenek szúnyogok, este elvétve akad egy-kettő, jó helyen élünk:) Nagyon elegem volt a Duna mellett, volt olyan nyár több is, hogy alig lehetett kimenni a kertbe a szúnyoginváziótól.

Életmódot is változtattunk közben ami a táplálkozást illeti, erről bővebben a bio-gasztroblogomban olvashattok. Majd írok komolyabb dolgokról is reményeim szerint, de egyelőre a mindennapok nagyon elrabolnak a számítógépemtől, ami nem baj egyáltalán. Így néz ki a mai napom: korán keltem, hatkor. Még az éjszakai árammal kimostam egy adag ruhát, kiterítettem, ittam egy maté teát és leültem a gépemhez olvasgatni, írni egy picit. Zét hagytam aludni. Megreggeliztem - negyed sárgadinnye, pár szem dió - most még mindig a gépnél ülök pár percig, aztán ki a kertbe, Zé tegnap lefűrészelte az öreg diófánk öt elszáradt nagy ágát, azokat gallyazza, fűrészeli gurigákra, én meg a vékonyabb ágakat vágom fel picire, ezeket az apróra vágott ágacskákat rakjuk a veteményes ágyásai közötti útra, így nincs sár, ha esik. Rengeteg apró ág adódott a tavaszi metszés után, nagyon el voltak hanyagolva a fák, hiszen sok évig lakatlan volt a ház, gondozatlan a kert.

Aztán bejövök, fél óra futógépen mint minden nap (de nem futok, mert azt utálok, csak kocogok) majd ebédet készítek amolyan paleó módra: vékony szelet házi parasztsonkát sütök le tojással, hozzá friss salátát a kertből. Ma lesz az első nap hosszú évek óta, hogy sonkát eszem, mondjuk attól nem félek, hogy nem fog ízleni. Vacsorára meg csalánfőzelék lesz és pár szelet sajt. Kitaláltam, hogy ezentúl magam készítem a sajtot, írtam erről is a gasztroblogomban.  Ja és délután is folytatódik a tereprendezés a kert végében, még készen sem leszünk. Közben cseverészünk Zével, meg nevetünk jó nagyokat, mindig van min. A népem, állatkáim is ott tanyáznak ilyenkor, szóval buli van:)

7 megjegyzés:

  1. Nálunk már elkezdte bús nótáját az őszbogár, a hírhedt pirregő tücsök. Még nyár van, de a Természet már a nagy pihenésre kezd készülődni.
    Üdv Erdély szívéből!

    VálaszTörlés
  2. Ha vége a kerti munkáknak és unatkoztok, gyertek a FrontierVille-re online gazdálkodni:)

    (Facebookon pont táplálkozási ilyen olyan irányzatokról van szó az egyik ismerősömnél.(biztos emlékszel még Malvira) Egy szó mint száz, mindenki kb ugyanúgy ki van akadva (egymástól függetlenül) a káosztól, és a parasztvakítástól mint te meg én. Az "egészségügyi "termékek marketingfaszságain keresztül a sav-lúg egyensúly hülyeségig, a koleszterinelméletekig a béltisztító méregtelenítő hókuszpókusz műbeles szemfényvesztésig minden bedőlt. Maradtunk mi, meg a tapasztalatok,nomeg egykét normális deietetikus, aki a mindent mértékkel fogyasztást ajánlja. (reggel inkább zsírok, délután inkább szénhidrát (gyümölcscukor formában) Ugyanis reggelre méregteleített a májunk, és olyan enzimekkel áll készen, amik zsiradékra várnak.. (ez lehet vaj, vagy ahogy fönt írod a reggelit, dió is, az is olajos, lehet tojás, ami reggelre ideális,megnyitja az epecsatornákat, jó emésztést, felszívódást egyenletes energiát ad. Délután lehet nasizni, (Halkan mondom, úgyis akkor kíván a szervezetünk egy kis szénhidrátot. Biztos vagyok benne, hogy a decemberi teszted jó eredményeket fog hozni!. Aztán majd meglátod, érdemes e kutakodni, és azt megosztani, megvitatni, együttesen kutakodni, végül kihozni valami ésszerű gondolatot.. (szerintem mindenképpen érdemes)

    Szöszik nőnek mint a gomba:))
    A kis barna kislányok is biztos nagyok már:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, Karesz, én pedig szeretettel üdvözöllek téged innen a Bakonyból!:) Ma találtam a cseresznyefán néhány sárguló levelet, bizony, hamarosan itt az ősz. De nem baj, mert szeretem az őszt nagyon:) Álomszépek a színei.

    VálaszTörlés
  4. Látod Dorka, erről beszéltem. Van, aki még teljes káoszt lát, nálam már azért tisztul a dolog. Tartok tőle, hogy igaza van Szendinek. Logikus amiket állít, és éppen az én példám bizonyítja, hogy a gabona árthat. Mire véljem egyébként a nem jó labortékeimet? Meglátjuk mindenesetre. Addig paleó, lájtosan.

    Még mindig hiszek abban, hogy mindenkinek magának kell megtalálni, mi a jó neki. A minőséget, a mennyiséget stb. De ha pl. a gabona árt, akkor árt az mindenkinek valószínűleg, de minimum hizlal. Csak némely ember jobban tűri, mások meg kevésbé. Van akinél sosem derül ki semmi rossz, másoknál esetleg sok év múlva, szívbetegség formájában akár. Nem könnyű kérdések ezek. Meglátjuk:)

    Édességet eddig sem ettem, cukrot sem. Semmilyen formában.

    VálaszTörlés
  5. Nőnek bizony!:) és nagyon édesek. Mind a négyen.

    VálaszTörlés
  6. Szia. Hogy haladsz és hogy érzed magad?

    VálaszTörlés
  7. Szia Dorka, megírom majd a tapasztalataimat a gasztroblogban. Vannak:)

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...