2011. augusztus 30., kedd

Devizahitelesek

Tibor bá' mai posztját elhoztam nektek, kedves Olvasóim, mert nagyon, nagyon érdekes. Nincs devizahitelünk szerencsére, bajban is lennénk, ha lenne. De itt egy levezetés arról, hogy bántak el a néppel a bankok:

Az évszázad pénzügyi csalása

(A számadatok sematikus, illusztrációt szolgáló értékek, hiszen a valós adatok egyedenként változnak)

A megtévesztés céljából alkalmazott kifejezések és „magyarázatok” elhagyásával nézzük hogyan is történtek ezek a hírhedté vált CHF „alapú” kölcsönzések!

Rászedett János és Jánosné magyar állampolgárokat az egyik lakóparkokat építő vállalkozás sikeresen megkörnyékezett, Rászedették tehát elhatározták, hogy 14 millió forintért vesznek egy temetőre néző lakást a külső Bécsi úton. Ötletüknek egyetlen szépséghibája az volt, hogy a nagymamától örökölt vidéki házért mindössze 7 milliót kaptak. Szükségük volt tehát 7 millió kölcsönre. Teljesen mindegy melyik bankot keresték fel, mert ott a következőket közölték velük. Jelzálog bejegyzése mellett megkaphatják a hiányzó 7 milliót 20 éves futamidőre, CHF alapon 5 % kamat, HUF alapon 10 % kamat mellett. CHF alap esetén a havi törlesztő részlet 38.600 Ft lesz, míg HUF alap esetén 98.000 Ft lesz. Tekintettel arra, hogy az ügyletnél egyetlen egy darab svájci Frank se jelent meg, se fizikai, se átvitt értelemben, a két, erősen eltérő kamatláb és törlesztő részlet kifejezetten a megtévesztés célját szolgálta. Rászedették természetesen a sokkal vonzóbb CHF alapot választották, magyarul bekapták a horgot. Nézzük mi is történt tulajdonképpen!

A bank Rászedettéknek kölcsön adott kvázi 50.000 svájci Frankot, évi 5 % kamatra. Viszont a lakópark építők nem 100.000 CHF-et kértek a lakásért, hanem 14.000.000 forintot. Ezért Rászedették a kölcsön kapott 50.000 svájci frankot egy füst alatt eladták a banknak 7.000.000 forintért (természetesen vételi árfolyamon, mert a kapzsiságnak nincs felső határa). Kifizették a 14 milliót az építőknek és tudomásul vették, hogy havonta 276 svájci frank a törlesztő részletük. Mivel Rászedettéknek a banknál forint számlájuk volt - miért is lett volna más, hiszen az átutalt fizetéseiket forintban kapták - a bank a számláról minden hónapban leemelte a 276 CHF-nek megfelelő forintot (természetesen eladási árfolyamon, mert a kapzsiságnak nincs felső határa), azaz a csalinak szánt 38.600 forintot, de csak addig, amíg a CHF árfolyama 140 forinton állt, vagyis legfeljebb egy hónapig. A következő esedékességi napokon a mindenkori 276 CHF vételi árfolyamon kiszámított árát emelte le a forintszámláról, amikor a CHF 150 forint volt, akkor 41.400 forintot, amikor 180 lett, akkor 49.600 forintot, és amikor 240 lett, akkor 66.200 forintot. De nem csak a törlesztő részlet emelkedett, emelkedett a tartozás is. Ugyanis Rászedették nem 7 millió forinttal tartoztak (mínusz néhány havi törlesztő részlet), hanem 50.000 svájci frankkal, aminek időközben a forintban kifejezett értéke 12.000.000-ra emelkedett. Mit számít az, hogy soha senki egyetlen egy svájci frankot se látott, a tartozás svájci frankban volt nyilvántartva, mert azt vették fel. De pénzügyileg mi is történt valójában? Kölcsönügylet? Másodlagosan, de esőlegesen egészen más.

Valójában egyszerű spekulációról van szó. A bank arra spekulált, hogy a svájci frank erősödni fog a forinthoz viszonyítva, míg Rászedették - tudtukon kívül - arra spekuláltak, hogy a svájci frank árfolyama 20 éven keresztül nem fog megváltozni. Akinek egy egészen apró közgazdasági ismerete van, az pontosan tudta, hogy 20 év távlatában a svájci frank egészen biztos erősödni fog a forinthoz képest. Ezt tudva, a Magyarországon működő bankok úgy is spekulálhattak volna, hogy 3.000 milliárd forintért vesznek CHF-et a 140 HUF/CHF árfolyamon, és akkor most eladhatnák 240 HUF/CHF-nél, kaszálva ezzel 2.142 milliárdot. De mennyivel kényelmesebb volt virtuálisan spekulálni nem létező pénzekkel.

Persze, most a bankok úgy tesznek, mintha ők vettek volna fel svájci frankot a kölcsönzések kielégítésére, de erről szó sincs. 2008 novemberéig a bankok kötelező tartalékrátája 5 % volt. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló tényleges pénzeszköz húszszorosát kölcsönözhetik ki. Minden 5 forint tényleges pénz mellett 95 forint virtuális pénzt is kölcsönadhatnak. Az állampolgárok csőbehúzása olyan jól sikerült, hogy a bankoknak 2008 végére likviditási gondjaik lettek, vagyis túlkölcsönözték magukat. A „likviditás” ugyanis azt jelenti, mennyi szabad tőkéje van a banknak, olyan szabad tőke, amit kikölcsönözhet. És akkor tegyük hozzá, hogy ennek a „szabad” tőkének 95 százaléka virtuális, nem létező. A világgazdaság begyűrűző válságára hivatkozva a MNB a kötelező tartalékrátát lecsökkentette egy nevetséges 2 százalékra, (jegyezzük meg, hogy „békeidőben” a nyugati bankok kötelező tartalékrátája általában 10 %) lehetővé téve, hogy a bankok további virtuális forintokat kölcsönözzenek ki, természetesen CHF alapon. A Magyar Nemzeti Bank, Simor András vezetésével kiszolgáltatta a magyar népet a nemzetközi finánctőkének. [a legújabb WikiLeaks feltárás szerint ő táviratozta az USA-ba, hogy „a magyarok tanulják meg, nincs ingyen vacsora, nem kell megmenteni az eladósodottakat"]

Foglaljuk össze, mi történt jogi értelemben. Tekintettel arra, hogy mind a forintalapú, mind pedig a valutaalapú hitelezések esetén a bankok ténylegesen forintot és csakis forintot kölcsönöztek ki, az égvilágon semmi se indokolta, hogy a valutalapú hitelek esetén jelentősen kisebb kamatlábat számoljon fel. Logikusan feltételezhető tehát, hogy az alacsonyabb kamatláb egyetlen célja a kölcsönért folyamodók lépre csalása volt. Az nem várható el a széles lakósságtól, hogy komoly pénzügyi ismeretekkel rendelkezzen. Borítékolni lehetet, ha havi 38 és 98 ezer forintos törlesztő részlet között választhat, akkor a 38-at fogja választani, mert neki a CHF alap nem jelent semmit, hiszen ez csak kvázi CHF, a valóságban a svájci franknak semmi közre nem volt a hitelügylethez. Nem vetem tehát el a súlykot, ha a csalás bűntettének alapos gyanújával élek. A Btk. 318. § (1) bekezdés így rendelkezik: „Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.” A CHF alapú hitelek esetében mind a három kitétel megvalósult. A bankok részéről jogtalan volt a haszonszerzés, az ügyfeleket tévedésbe ejtették, és ezzel nekik igen jelentős kárt okoztak. A büntetőeljárás szükségességén kívül polgári peres eljárásban lehetséges a hitelszerződések semmissé nyilváníttatása, hivatkozással a csalásra.

Befejezésül meg kell jegyeznem, hogy CHF alapú hitelek esetében a csalásnak - az én szerény véleményem szerint - egy különös minősített esete áll fenn, mert hatalmas tömegeket szedtek rá, jelentős összegekben, szervezetten bűnszövetkezésben. A végső kár ezermilliárdokban mérhető, ami már veszélyezteti a nemzetgazdaságot is. Éppen ezért, végső soron levezethető a hazaárulás is.

( az eredeti cikk itt: http://www.antalffy-tibor.hu )

2011. augusztus 18., csütörtök

Fekete rozskenyér

....ami nem is kenyér, hanem négy helyes kis cipócska. Fúúúú, mennyi macera van vele, de ahogy látom, megéri. Afféle igazi teljes kiőrlésű rozskenyér. A győri bioboltunkban vettünk a rábcakapiaktól általuk termesztett rozst, egész szemeket, és a saját kézimalmunkban őrölte meg Zé, jó nagy szemcsék lettek, nem olyan finomlisztféle, amit a boltokban teljes kiőrlésűként kapni lehet.
Fekete rozskenyeret sütni nem könnyű, de megéri a fáradságot. Már az első próbálkozásunkat siker koronázza, ha a következő egyszerű módszert követjük. Ha mégsem így lenne, és ehetetlennek tűnő kenyeret veszünk ki a sütőből, bátran tegyük félre és hagyjuk érni a ragacsos tömeget. Várjunk türelmesen néhány napig; valami csoda folytán még a legkiábrándítóbb massza is kalácsra emlékeztető kenyérré változik, vagy ha nem, zöld-piros foltos, penészes kőre kezd hasonlítani. Konyhaművészetünk mindkét esetben elismerést arat, mert a fekete kenyér gyönyörű hátteret ad a penészgomba spóráiból fakadó csodaszép, természet adta színeknek.
Frissen sütve sem a fekete kenyér íze, sem a szerkezete nem az igazi, sőt, kezdeti ragacsosságának köszönheti tartósságát. A legtöbb kenyeret azonnal felfaljuk, amint kikerül a sütőből, de az alaktalan rozskenyér még egy ideig elhagyatottan hever az asztalon. Ám néhány nap múlva láss csodát! A fekete rozskenyér külseje és íze rohanvást visszatér, zamatával, illatával, gyógyhatásával együtt. Ha mindent helyesen és gondosan csináltunk, ezerszeresen meghálálja a sütés minden megpróbáltatását és kínszenvedését.
Egyetlen gabonaféle sem szerez ekkora dicsőséget a péknek, azt mondják az okosok:)
Kovászvíz készítése
½ csésze frissen őrölt rozsliszt
1 csésze víz
Tiszta üvegedényben összekeverjük, pamut konyharuhával letakarjuk. Három napra meleg helyre tesszük. Akkor van készen, amikor savanyú az illata, és buborékokat vet. Nappal kitettem a kertbe a napra, estére meleg vizes fazékba állítottam, éjjelre meg pokróccal bebugyoláltam.
Rozskovász
3 csésze frissen őrölt rozsliszt
2 csésze víz
1 csésze kovászvíz
Cserépedényben összekeverjük a lisztet, a vizet és a kovászvizet. 8 óráig, vagy egész éjszaka pihentetjük, hogy megsavanyodjon, és buborékos legyen a teteje. 6 csésze lesz belőle. Hááát, a teteje nem lett buborékos, viszont jó savanyú lett, az egyszer biztos.
Fekete rozskenyér – 4 kis cipóra való
6 csésze rozskovász
2 csésze hideg víz
3 – 4 csésze frissen őrölt rozsliszt
2 teáskanál só
A savanyú rozskovászt nagy tálba vagy dagasztóteknőbe töltjük (nekem van egy vajlingom erre a célra). A masszának tészta állagúnak és csípősen de kellemesen savanyúnak kell lennie. Most az összes vizet a kovászhoz öntjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a lisztet, és simára keverjük vele. Szórjuk rá a kristályos sót és fogjunk hozzá a dagasztáshoz. Ha túl keménynek találjuk, 25-75 gr – 1/8, 3/8-ad csésze vizet önthetünk hozzá.
A tésztának nagyon vizesnek és ragacsosnak kell lennie. Ne essünk kétségbe, ha a kezünkhöz ragad, így a jó. Ne dagasszuk agyon abbéli erőfeszítésünkben, hogy helyrehozzuk a vélt hibát. Ezután vakarjunk le a mancsocskánkról annyi odaragadt tésztát, amennyit csak bírunk, és méltóságunkat megőrizve fordítsunk hátat – de ne örökre – a maszatnak. Kitartásunk jutalma nem marad el.
Mire jó egy óra múlva visszatérünk a tésztánkhoz, teljesen megváltozik az anyaga és a viselkedése. Egyetlen alkalom elég, hogy megértsük, miért népszerűtlen a rozskenyér a pékek körében, és miért tulajdonítottak a középkorban jellemformáló erőt neki.
Mire elolvassuk az előbbi intelmeket, általában a rozskenyér tésztája is készen áll, hogy kiszakítsuk és (enyhe túlzással) cipó alakúra formáljuk. Sütés előtt hagyjuk pihenni őket a tepsiben vagy a konyharuhával letakart kosárban 1-2 óráig. A kelesztő edény engedje át a nedvességet és az idő vége felé adjunk a tésztának egy kevés meleget.
Sütés: ha az előmelegített sütő elérte a 230 fokot, a megkelt cipókat lehetőleg agyag vagy cseréplapra tesszük. A hőfokot 10 perc múlva 160 fokra mérsékeljük, de a sütés ideje alatt ne nyitogassuk az ajtót. Egy óra múlva húzzuk ki az egyik kenyeret, hogy kopogtatással megállapítsuk, megsült-e már. Akkor fejezzük be a sütést, ha a cipó alja erős kongó hangot ad. A kenyeret rácsra tesszük és kihűtjük.
Aztán pár nap múlva mehet a kóstolás:) Majd beszámolok arról is.
A recept innen: Paul Pitchford: Gyógyító táplálkozás 

Frissítés: na jó, nem lett valami sikeres az első rozskenyerem. Nagyon macerás, nagyon izé és az eredmény.... jóvanna. Egyelőre marad a tönköly:)