Popper Pétert olvasgatok mostanában, nagyon szeretem az írásait (és persze Weörest is, majd látni..izé olvasni fogjátok). Amit beidézek nektek, nagyon megragadott. Különösen azért, mert Ciróka cicám - őt látjátok a fotón, tavaly decemberben készült - tizenhat éves lesz szeptemberben, szép kor. Viszont egyre többször jut eszembe, hogy hamarosan elveszítem őt. Rágondolni is rémes. Megmentette az életemet is, írtam erről korábban. Egy csoda a kis lénye, boldog vagyok, hogy vele élhetek.
A poszt címét is Poppertúl nyúltam le, és akkor jöjjön az írása:
Az őstörténetben az ősférfi a macska ellensége lett. Ám azóta születtek mágikus férfiak, akik meglátták a macskában azt a titokzatos szépséget és bölcsességet, ami csak az övé minden állatok között.
Simaselymű a szőröm, karcsú a testem és fogaim hófehérek
ezért kegyel a legmagasabb úr, dél piros papja, kilens mély bók a nevének.
Hálótermében, nagy vánkoson alszom, selyemszőröm szétsimul a selymen,
hátamat álom púposítja, rózsaszín orrom a földre ernyed, és nincs ki ilyenkor zavarni merjen.
Dél-papja zsarátnok-színű ruhát hord, a bojtok földig érnek,
de meztelen volt, hogy ölébe vett, kilenc mély bók a nevének.
Ölébe vett, szívére szorított, zümmögött két zárt ajka között,
mint a folyó, ha kiszökött a zöld ínyű hegység fogsora közül és sások ezrébe öltözött.
Ott tipródtam az ölében én, nyolc karmom a húsába mélyedt
dél-papja combján kiserkedt a vér, kilenc mély bók a nevének.
Olyan kegyes volt és a vérét testes kehelyben fogta föl
és megkínált a kehellyel
de én csak tipródtam és mosakodtam, mivel már
jóllaktam este kaláccsal és elefántcsont-színű tejjel.
Ő dúdolt, halkan zümmögött, két zárt ajkán az ének, sós könnye a számra hullott,
földoromboltam dél-papja ölén, kilenc mély bók a nevének.
Most vánkosomon fekszem, körülöttem mindenféle tálak, rajtuk mécsesek égnek,
háromlábú vékony állványokon állnak.
De két csukott szemhéjam alatt, mint fehér bél
a töretlen dióban, ragyogóbb mécsesek égnek,
dél-papja értük és helyettük alszik, az arca
lisztes, a homolka kő, kilenc mély bók a nevének.
Weöres Sándor: A macska
Igen, ez már igazi varázslat állat és ember között. Olyan varázslat, mint a szerelem. Olyan varázslat, mint a királylánnyá változó zöld béke. Olyan varázslat, mint a kis sellőé, akinek halfarka helyett lábai nőttek. Olyan varázslat, mint Odüsszeuszé, aki Kirké szerelmese lett, és ez megvédte attól, hogy disznóvá változzon. Vagy csak attól védte meg, hogy észrevegye: már régen disznó?
Az Éden óta együtt élünk Isten kertjében az állatokkal. Az Éden most is itt van körülöttünk. Isten onnan soha nem űzött ki bennünket. De a Sátán elvarázsolt minket, és már évezredek óta nem látjuk, hogy a Paradicsomban vagyunk. És makacsul várunk a Megváltó második eljövetelére, aki majd felnyitja a szemünket, eltünteti a homályt a valóság tükréről és mi újra színről színre fogunk látni. Akkor átölelve a legnagyobb macska, a tigris nyakát, együtt ballagunk a folyóhoz, hogy naplementekor csillapítsuk szomjúságunkat.
Popper Péter: Részemről mondjunk mancsot! című könyvéből idéztem.
