Még jó, hogy nem szeret, ha én sem szeretem. Nem is szeretnék sok pénzt. Kicsit sokat igen, csak nagyon sokat nem. Azt hiszem, meg kell magyaráznom ezt a dolgot. A baj ott kezdődik, hogy valaki egy átlagos családban nő fel. Nem túl szegényben de nem is gazdagban, értelmiségi diplomás szülőkkel, van rendes ruhája, étele, iskolába jár, tanul rendesen, kirándulni járnak, múzeumba.
Korán megismertetik az olvasás szépségével, a könyvtárral, 14 éves korában már túl van Dosztojevszkijen, Jókain, a többi klasszikuson és külön szerencséje, hogy olyan korban nőtt fel, amikor még az olvasottság, műveltség érték volt. De sem az iskoláktól, sem a szüleimtől nem tanultam meg a pénzzel való bánásmódot, azt viszont igen, hogy kell "spórolni", hogy kell "beosztani", hiszen ezek a szavak meglehetősen gyakran hangzottak el családunkban. Elismerem, három lánygyermekkel nem lehetett egy rózsaágy az élet.
Belátom és kijelentem, hogy nincs pénzügyi intelligenciám. Miután ezt főként az otthonról hozott minta és kultúra határozza meg, nem jó tananyagot sajátítottam el, akaratlanul. Egy olyan mintát követtem az életem során, amelyet megváltoztatni nagyon nehéz, hiszen a pénzügyi intelligencia elsősorban szemléletmód, másodsorban a pénzzel való bánásnak olyan kreatív és intelligens módja, amikor is el tudjuk érni, hogy a pénz dolgozik nekünk és nem mi dolgozunk a pénzért. Na ez az, ami nekem nem megy. És az az érzésem, nem vagyok ezzel egyedül.
Bár manapság ez a "pénz dolgozik nekünk" mintha valami neoliberális huncutság lenne. Olyan világot szeretnék, amiben mindenki a teljesítménye szerint részesedik a javakból, nem, egyenlősdiről nincs szó, nem a be nem vált szocializmusra gondolok. Csak konkrét, elvégzett munka után járjon a fizetség, úgy majd nem lennének kirívóan gazdagok, de szegények sem. Tűnjenek el a virtuális vagyonok. Valóságos élet, munka legyen. Nem mintha a mostani uralkodó elit ezt hagyná, sok víz, vér és könny fog még lefolyni ez ügyben mindenféle patakokon és folyókon.
Nem kívánom a lottó ötöst, ezért nem is lottózom. Nem tudnék a pénzzel mit kezdeni, nyomasztana, megváltoztatná az életemet és nem pozitív irányban. Ne kapjátok fel a fejeteket méltatlankodva, hogy ez a nő hülye. Nem, nem hülye. Legalábbis ebben a kérdésben biztosan nem. Képes vagyok előre átgondolni, hogy egy hatalmas, váratlanul jött összeg milyen rombolást végezne a lelkemben, az életemben. Félni kezdenék, muszáj lenne nagyobb házat, jobb autót vennem, elkezdeném nyilván osztogatni. Sőt lehet, hogy jó nagy részét odaadnám azoknak, akiken segíthetek vele, öregeknek, gyerekeknek, állatoknak, de senki sem hinné el, hogy nekem nem maradt és ugyanúgy félnem kellene továbbra is.
Befektetni? Jól felhasználni? Kanyarodjunk nyugodtan vissza ahhoz, hogy a virtuális pénzek nem érdekelnek, nincs ide vonatkozó pénzügyi intelligenciám és már nem is lesz. Szeretem az életemet, ezt az életet akarom élni továbbra is, éppen ezt. Ilyen kevés, de mégis elég pénzzel, amim van. Szabad vagyok, félelem nélkül élek. És jó így nekem.
Korán megismertetik az olvasás szépségével, a könyvtárral, 14 éves korában már túl van Dosztojevszkijen, Jókain, a többi klasszikuson és külön szerencséje, hogy olyan korban nőtt fel, amikor még az olvasottság, műveltség érték volt. De sem az iskoláktól, sem a szüleimtől nem tanultam meg a pénzzel való bánásmódot, azt viszont igen, hogy kell "spórolni", hogy kell "beosztani", hiszen ezek a szavak meglehetősen gyakran hangzottak el családunkban. Elismerem, három lánygyermekkel nem lehetett egy rózsaágy az élet.
Belátom és kijelentem, hogy nincs pénzügyi intelligenciám. Miután ezt főként az otthonról hozott minta és kultúra határozza meg, nem jó tananyagot sajátítottam el, akaratlanul. Egy olyan mintát követtem az életem során, amelyet megváltoztatni nagyon nehéz, hiszen a pénzügyi intelligencia elsősorban szemléletmód, másodsorban a pénzzel való bánásnak olyan kreatív és intelligens módja, amikor is el tudjuk érni, hogy a pénz dolgozik nekünk és nem mi dolgozunk a pénzért. Na ez az, ami nekem nem megy. És az az érzésem, nem vagyok ezzel egyedül.
Bár manapság ez a "pénz dolgozik nekünk" mintha valami neoliberális huncutság lenne. Olyan világot szeretnék, amiben mindenki a teljesítménye szerint részesedik a javakból, nem, egyenlősdiről nincs szó, nem a be nem vált szocializmusra gondolok. Csak konkrét, elvégzett munka után járjon a fizetség, úgy majd nem lennének kirívóan gazdagok, de szegények sem. Tűnjenek el a virtuális vagyonok. Valóságos élet, munka legyen. Nem mintha a mostani uralkodó elit ezt hagyná, sok víz, vér és könny fog még lefolyni ez ügyben mindenféle patakokon és folyókon.
Nem kívánom a lottó ötöst, ezért nem is lottózom. Nem tudnék a pénzzel mit kezdeni, nyomasztana, megváltoztatná az életemet és nem pozitív irányban. Ne kapjátok fel a fejeteket méltatlankodva, hogy ez a nő hülye. Nem, nem hülye. Legalábbis ebben a kérdésben biztosan nem. Képes vagyok előre átgondolni, hogy egy hatalmas, váratlanul jött összeg milyen rombolást végezne a lelkemben, az életemben. Félni kezdenék, muszáj lenne nagyobb házat, jobb autót vennem, elkezdeném nyilván osztogatni. Sőt lehet, hogy jó nagy részét odaadnám azoknak, akiken segíthetek vele, öregeknek, gyerekeknek, állatoknak, de senki sem hinné el, hogy nekem nem maradt és ugyanúgy félnem kellene továbbra is.
Befektetni? Jól felhasználni? Kanyarodjunk nyugodtan vissza ahhoz, hogy a virtuális pénzek nem érdekelnek, nincs ide vonatkozó pénzügyi intelligenciám és már nem is lesz. Szeretem az életemet, ezt az életet akarom élni továbbra is, éppen ezt. Ilyen kevés, de mégis elég pénzzel, amim van. Szabad vagyok, félelem nélkül élek. És jó így nekem.
