Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Itt a tavasz

Végre alábbhagyott a szél, napokig szélvihar volt, egy-két napot tudtunk kertezni eddig. Idén már nem veteményezünk, illetve csak egy egész pici konyhakert lesz a házunk közelében, petrezselyem, zeller, ilyesmi. Annyi ártalom jön felénk a szomszédoktól, az utcáról, hogy már nem nevezhetjük biokertnek a kertünket. Mi továbbra sem használunk semmi vegyszert, de az átáramló benzingőz, az égetés egészségre ártalmas termékei tönkreteszik a veteményeinket. Paradicsomunk sem lesz, megvesszük majd, ami kell, a győri bioboltunkban. Ha egyáltalán itt maradunk, mert hirdetjük a házat.

Lassan kiheverem Teó kutyám, cicám elvesztését, még mindig nagyon fáj, de mit lehet tenni. El kell fogadni. A képen a két kis kölyök szőrös gyermekünk, a kisebb Yoda, a nagyobb - de fiatalabb - Milu. Aranyos két kutyus, de még idő kell nekem, míg igazán a magaménak tudom érezni őket. Yodát jobban megszoktam már, Milu nagyon eleven, nevelgetjük, tanul is, de még van mit.

Majd készítünk fotókat a kertről, egyelőre még tél végi, tavasz kezdeti állapotok vannak. Medvehagymáink szépen kibújtak, eszegetjük és az ibolyát is. Tyúkhúr meg pitypang van bőven zöldnek, keressetek, egyetek, kell a vitamin nagyon. Tyúkhúr egész télen volt, jól jött a salátába.

Átalakítjuk a kertet, de erről majd máskor írok.

Teó kutyám meghalt....ő volt a népem utolsó tagja

A kép Horányban készült, 2003 környékén, akkor még mindhárman éltek. 2004-ben meghalt Mocsi kutyám, a hófehérke, 14 évesen. Tavaly áprilisban Ciróka cicám, tegnap este pedig Teó ment el az örök vadászmezőkre.

Búcsúzóul álljon itt egy régebben írt posztom a blogomból, hogy örök emléket állítsak neki, bár a lelkemben úgyis örökké élnek mindhárman.

Nem lehet mindenki hős

Sok kutyáról tudunk, aki cicát mentett, embereket keres és talál romok alatt, megmenti a gazdáját szóval igazi hősként szeretjük és tiszteljük őket, mint Mancsot, a legendás mentőkutyát. Az én Teóm nem hős, nem tud semmi különöset, de egyet nagyon tud: velem, Mocsival és a cicánkkal harmóniában élni.

Neki mindig minden úgy van jól, ahogy én csinálom. Akkor ébred, amikor én, nem ébreszt fel hajnalban, hogy enni kellene, ha dolgozom, szépen csendben elnyúlik a kosarában és figyeli minden rezdülésemet, együtt mozdul velem. Ha kimegyek a konyhába, elkísér, ha a kertbe, akkor pláne:) Ő is éppen úgy szereti a kertet mint én. Nem kaparja ki a növényeimet, nem megy olyan helyre, ahova nem szabad neki.

Gyorsan megjegyez mindent és aztán jól csinálja. Ha eljön a fél 12, akkor leül velem szemben és vár, tudja, hogy itt van a séta ideje, megyünk az erdőbe. Nagyon szeretjük az erdőt, ott aztán megmutatja, mit is tudnak a tibeti kutyák. Hatalmasakat ugrik dombról dombra, elképzelem mindezt sziklákkal, bizony ügyes a kis gazfickó. Neki mindegy, hogy nyár van vagy tél, mindig jól érzi magát.

Azok a reggelek. Hát lehet rosszkedvűen ébredni, amikor egy kis boldogsággombóc ott örvendezik nekünk, mintha hosszú útról tértünk volna vissza? Nem, nem lehet. Lehet-e rossz napom, mikor nevetősek a reggeleim? Nem, nem lehet. Teó ilyen. Szófogadó, sohasem csinál semmi rosszat, semmi kárt, nem ette meg a cipőimet, nem megy fel az ágyra, kanapéra, tudja, meddig tartanak a határai és sohasem lépi át azokat.

De nem hős az én kutyám. Fél az erős zajoktól, a petárdáktól, a tűzijátéktól. Volt olyan szilveszter, hogy be is pisilt ijedtében. Ölbe veszem, nyugtatgatom, elmondom neki, hogy mennyire szeretem és hogy nem kell félnie, megvédem mindentől és mindenkitől. Nem születik mindenki hősnek, kellenek az ilyen egyszerű kutyusok is, mint az én Teóm. Akik mellett boldog az élet. Sokat ad ez a kis állat, önzetlenül, nekem is és a társainak is. Különösen Ciróka cicát imádja és ez a feltétlen szeretet kölcsönös. Gyakran alszanak összebújva, vagy bújócskáznak a kertben, lélekmelengető látvány. Teó bármikor kapható a játékra, Ciróka, öntörvényű személyiségénél fogva csak ha neki kedve van. Játékosak, mint kölyökkorukban.Teodor a kuttyom neve. Annyit jelent: Isten ajándéka. Az bizony.

Köszönöm neked Teóm ezt a tizennégy évet. Jó volt veled élni. Nyugodj békében.

Fűszernövényeim - egy része

Szárítgatni kezdtem, legalább a fűszernövényeim szépek, nem úgy, mint a veteményes. Az Öngyógyító kiskert című könyv tanácsai alapján próbálkoztunk idén a zöldségeinkkel, nulla sikerrel. Alig van valami ehető a kertben: néhány darab répa, pár fej káposzta, kevéske krumpli. Volt viszont sok spenót. Teljesen értelmetlen az egész veteményezés, rengeteg vizet kívánna ebben az aszályos forró nyárban, de csak vezetékes vizünk van, ha nem esik, a tárolóban sincs semmi. A vezetékes víz megfizethetetlen.


Elkeserítő a kert. A fű kiszáradt, alapos eső kellene, de nincs. Félek, hogy még a gyümölcsfáink is ki fognak pusztulni. Zé kiszámolta egyik locsolásunkat: 3 órán keresztül ment a billegős spriccelő, 1700 forintba került és csak a veteményes egy részét locsolta be. Hol van még az egész kert? Két-háromnaponta kellene öntözni, de 30 ezer forintos vízszámlát a nyugdíjunkból lehetetlen kigazdálkodni. Ha maradnunk kell, jövőre nem veteményezünk egyáltalán, befejeztük. Fű lesz a helyén, ami ha kiszárad, talán majd felújul. Itt tartunk most.

Kertünk ma, és persze a kutyák:)

Zöldborsónk

Mit is mondjak, nem vált be az "Öngyógyító kiskert" szerinti veteményesünk az idén, egyelőre úgy néz ki. Túl sokféle zöldségmagot kellett vetni, így elég kevés terem mindegyikből, már amennyiben terem. Van ami szép, van ami meg nem, van ami meg ki sem bújt. Ezzel szemben tele van gazzal az egész, nem volt megfelelő az időjárás többet törődni a kerttel, nagyon elmaradtunk mindennel.

A biokertnek amúgy is lőttek, mióta elolvadt a hó, a szomszédainknál különböző munkálatok folytak, ami exkavátorral, benzines fűrésszel meg ki tudja még mivel járt, közben égettek is a távolabbi szomszédok, jött ránk a füst rendesen, így aztán úgy döntöttünk, hogy csak a kert végében hagyunk meg egy csíkot a legfontosabbaknak - zellerlevél, petrezselyem, pár saláta, paradicsom, talán más nem is - a többi területen meg hagyjuk a füvet, ami most is kibújik sok helyen, mert nem akartuk felásatni a kertet.

Zöldborsónk nagyjából kétszer ennyi termett, lehet, hogy megesszük nyersen, ahogy van, mert Zé is és én is szeretjük úgy.

És számolgattunk. A veteményesünk nem tart el bennünket, mert nincs fóliasátrunk. Télen, tavasszal és nyáron is főleg a bioboltban vásárolunk zöldséget, vagy a netről rendelek, mert nekünk még nincs. Most például van egy pár szál újhagymánk, volt nagyjából húsz darab retkünk, nagy része kukacos, van a borsó és a gyümölcsök. Aztán lesz egy kevés újkrumpli, saláta, kelkáposzta, cseresznye bőven, még nem érett meg.  De a ráfordított munkával, költséggel - amennyiben nincs esővíz, öntözni kell - nem éri meg. És így főleg nem, hogy nem lehet igazi biokertem. Ahhoz valóban tanyára kellene költözni. Na de sebaj, jó lesz így is, szeretjük a szomszédainkat, rosszabb sose legyen. Dolgozniuk kell, fát fűrészelni, elfogadom, csak az az igen mérgező füstölés ne lenne. Zöldhulladék, ami nem száraz, ilyesmi. Talán szemét is itt-ott. Írtam már a veszélyeiről a helyi újságban, de semmi nem változott, pedig törvény is tiltja. Többet nem tehetek, becsukjuk az ajtót, ablakokat, ennyi.

Best Blog díjat kaptam

Ebben a díjban az a szép, hogy kollégák adják kollégának:) Guzner Gyulától kaptam - http://hp-kertem.blogspot.hu/ , illik is továbbadni nyomban, négy bloggernek illetve bloggerínának.

A választottjaim:

MJ:  http://mjozsef.blogspot.hu/

Palócprovance: http://palocprovence.blogspot.hu/

Bányai Gyöngyi: http://pszichowellness-konyha.blogspot.hu/

Mammka: http://mammka.blogspot.hu/


Kedves Gyula, köszönöm mégegyszer, hogy rám gondoltál!