Karácsony után

Szép volt a karácsonyunk nagyon. Igen, Enikő, itt őszinte szeretetet ad és kap az ember. Voltunk karácsonyi ünnepségen, műsort adtak a gyerekek, picik és nagyobbacskák, megható volt. Mindenki vitte a maga sütötte süteményt, ettünk is, ittunk is, forralt bort, teát, ki mit választott. Egy másik alkalommal Kovács Paliék lovastanyáján meghallgattuk a kórus új karácsonyi énekeit is, közös kórusa van a katolikus és a református templomnak, fantasztikusan énekelnek, szerettük hallgatni. Van egy szép nagy fenyőfa az udvarukban mindenki vitt egy-egy időjárásálló díszt a fára, együtt díszítettük fel.

Alig párszázan lakják a falut, de aki itt él, el se akar menni sehova, a fiatalok is olyasmiket tanulnak, ami helyben tudja tartani őket, informatikát például. Egyre nehezebb persze a helyzet, itt is vannak, akik elveszítették az állásukat, különösen az autóiparban dolgozók, sok jó szakembert bocsátott el a győri Audi gyár. Egyre többen kezdik megművelni a kiskertjeiket újból, ahogy sétálgatunk, kirándulunk a környéken, látjuk a felszántott területeket, vannak szép számmal.

Pénteken családi karácsonyunk volt a fővárosban, nagyobbik huginál jön össze ilyenkor a nagy család, ő az összetartó erő Édesanyánk halála óta. Süt-főz mindannyiunkra, voltunk vagy huszan, beszélgetünk, nevetünk sokat, csak úgy, ajándékok nélkül. Maga a találkozás az ajándék. Nem marad el a karácsonyi futás sem, na nem kint a szabadban, hanem bent a lakásban, nappalin át a hálóba, onnan ki az előszobába, majd vissza a nappaliba, körbe-körbe, két pici kutya, Molli és Ribizli nagy örömére, akik éktelen ugatással kísérik a produkciót. Bátor sajnos hiányzott, nem került meg a kutyus és - nagy valószínűséggel -már nem is fog. Reméljük befogadta valaki, aki annyira megszerette, hogy vissza sem akarja adni és jó helye van Bátornak. Úgy legyen.

Na de a hazautunk a fővárosból is megér pár sort, gyakoroltam a halálfélelmet. Odafelé, reggel, Zé vezetett, teljesen normális utunk volt, viszonlag gyorsan, két óra alatt felértünk. Hazafelé már nem volt ilyen egyszerű. Én vezettem, teljesen sötét volt és esett az eső Az autópályán - Győr felé jövünk, majd letérünk a 82-esre, ez az út vált be a legjobban - ránk szakadt az ég és özönvízszerű sűrű, átláthatatlan eső zúdult az autónkra, nem láttam semmit sem, a szó szoros értelmében semmit sem. Letérni nem tudtam, mert nem láttam, hol van az út széle, megállni nem mertem, de menni sem mertem, féltem, belém szállnak vagy én valakibe. Egy rémálom volt, bár csak pár percig tartott, de óráknak éltem meg. Szörnyű érzés. Aztán alábbhagyott valahogy, még mindig zuhogott - megjegyzem egészen hazáig - de akkor már látni lehetett annyit, hogy haladni tudtam, ha nem is könnyen. Időnként a köd ereszkedett le körénk, pár száz méteren át az okozott némi fennakadást a közlekedésben. Imádkoztam, hogy legyen már vége az útnak, legalább az autópályát hagyjuk el mielőbb, mert a széllökések is olyan erősek voltak, hogy időnként az elválasztó sávról hoztam vissza az autót a sajátunkba. Hát, nem voltam a gondokkal egyedül, jó nagy volt a forgalom, fél Magyarország úton volt biztos, családlátogatáson. Épségben hazaértünk szerencsére, de három órát tartott az egyébként másfél órás út. Jó kis karácsonyi kaland:)

Különös volt egyébként is a karácsonyi időjárás. Volt itt minden, nyári meleg, hatalmas hó mínusz 19 fokkal, aztán a zivatar, olvadás. Gyönyörű a téli Bakony, a hófehérbe öltözött táj. most elolvadt a hó, de lesz még, remélem.

Viszont nem a nehézségekre fogunk emlékezni, biztos vagyok benne. Hanem arra a sok lélekmelengető dologra, ami megtörtént velünk ez alatt a pár nap alatt. Szép volt, jó volt.