A gótikus lovagvár

Elbújva a Bakonyban egy sziklaszirten magasodik és gyönyörű. A cseszneki vár. Egy élmény felmenni, mászkálni az ódon falak között, elmerengve bámulni az eredeti ősi téglákat, köveket, átérezni picit régi korok hangulatát, elképzelni mindazt, amit a vár megélhetett. De jó látni párszáz méterről is, ha kiülök a teraszra, vagy teszek-veszek a kertben, a látvány és az érzés maga a csoda.

Csesznek történelmi kistelepülés, első okleveles említése 1237-ből való. Katolikus templomának tornyában található az ország egyik legrégebbi, középkori eredetű harangja. Elbűvölő a hangja. A vár több mint 700 esztendős, Zsigmond király uralkodásának idejére tehető virágkora, a XV. századra. Abban az időben a Garai család birtokolta a várat, impozáns megjelenésű, gótikus lovagvárrá építette át az addig alacsony, belsőtornyos kis váracskát. De nézzük egy picit a történetét.

Az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bana nembeli Jakab báró, kardhordozómester emeltette egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A XIV. század elején a Csák nemzetség vásárolta meg, tőlük cserével Anjou Károly király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért.

A régi krónikák egy családi botrányról mesélnek, miszerint a Garai bárói család azzal vádolta meg Hedvig mazóviai hercegnőt, hogy 1429-ben megmérgezte férjét Garai Jánost, akinek még életében házasságtörő módon együtt élt az unokatestvérével, Szécsényi Miklós főnemessel. A főbenjáró ügyben maga Zsigmond király ült törvényt, aki Hedvig hercegnőt vagyonelkobzással és életfogytiglani fogsággal büntette. Talán éppen a cseszneki várban raboskodott? Szegényke.

A XVI. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek - Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével - végvárként védelmezte az országot. Wathay életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól mámorosan örömében egy régi puskaporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva, meggyújtotta a kanócot, mire a löveg hatalmas robajjal szétrobbant, megölve mindkettőjüket. Nahát, nahát. Vagy iszik, vagy vezet...izé..vagy ágyút sütöget.

A háborús idők elmúltával a vár szerepe megváltozott, a zordon kővárat egy kényelmes lakhatást biztosító barokk kastéllyá alakították át az Esterházy hercegi család tagjai. Micsoda ötlet..mert mindig csak az a pompa, a kényelem, ami annyira jellemző az Esterházyakra. Mondjuk mostanra már nyoma sem látszik, ha igaz ez a dolog egyáltalán. Nem nagyon tudom a várat barokk kastélynak elképzelni. Az biztos, hogy a restaulásnál ezt azt aprócska tényt nem vették figyelembe, zordon (de szép) kővár az, bizony.

Korabeli források szerint 1780-ban elköltözött a főúri család, de még szolgaszemélyzet használta a helyiségeket, melyeket egy harminc esztendővel későbbi földrengés, majd tűzvész tett végképp lakhatatlanná. Az 1970-es évek óta vallatják romjait a régészek, folyamatos az állagmegóvás, mindig dolgozgatnak rajta valamit, épül, szépül.

A vár történetéhez szervesen kapcsolódik Csesznek falu története, hiszen a mindenkori falu gazdasági hátteret is biztosított a mindig is fontos hadászati jelentőséggel bíró várnak. A vár alatt az őrség adózásra nem kötelezett tagjai élték mindennapjaikat. Ahogyan egyre biztonságosabb időszakok következtek történelmünkben és ahogyan egyre gyarapodott a népesség, a falu úgy kezdett távolodni a vártól és lett egyre nagyobb, körülölelve a várat csaknem minden égtáj felől. Bél Mátyás történetíró a XVII. században mezővárosként említi. Hiteles dokumentuma ennek a máig fennmaradt, régi pecsét, melynek köriratán a "Csesznek város pötsétje" olvasható.

Csesznek lakói a jobbágyság rendes, mindenütt egyforma sorsát viselték. Igen szép gyümölcsöseik voltak, híres volt állattenyésztésük, makkoltatással is hizlalták a kondát. A falut északi oldalról körülvevő Szőlőhegy jelentett értékesebb termőhelyet. Kender is termesztettek, fel is dolgozták, éltek és dolgoztak itt takácsok is. Az óriási erdők adottsága fejlesztette ki a helyi fafaragást és a sokáig gyakorolt szénégetést. Ma már szinte nincsenek is nagyobb állatok a faluban, kivéve azt a három disznócskát akik éppen a mi szomszédságunkban nevelkednek. Meg kell szeretnem a disznóillatot, de ezt már mondtam:) Ja, és persze baromfi az van bőven mindenhol, így mi is be tudjuk szerezni a kapirgálós tojást.

A múlt század végén feljegyzett helyi néphagyomány a vár eredetét a következőképpen magyarázza: az egyik Garai uraságnak bakonyi kondájában élt egy Csesznek nevű szelídített disznó. A cseszneki várhegy barlangjában élő óriáskígyó annyi más sertés elragadása után ezt is zsákmányul ejtette. A szelídített disznót kereső kanász hosszas kutatás után ráakadt a kígyóra és megölte. A kígyó barlangja fölötti sziklára Garai várat építtetett, s kedvenc disznaja emlékére Cseszneknek nevezte el. Erre az óriáskígyóra emlékeztet a hagyomány szerint a Garaiak címerében tekerőző kígyó. A hagyomány szerint a várat a XVI. század 30-as éveiben birtokló Török Bálint telepíttette a híres cseszneki gyümölcsösöket, s tőle kapta a nevét az Aranyos-patakon levő Török fürdő is.

Csesznek neve valójában szláv eredetű személynévből keletkezett, magyar névadással. Mi lehet a kapcsolat a vár neve, az itt élő lakosság és az alapítók között? Ma már megfelelő adatok híján legfeljebb találgatni lehet. Nekem mindenesetre nagyon tetszik a disznós történet, akár igaz is lehetett.