Kevés időt töltöttem Erdélyben, mindössze két hetet. Visszavágyom. A Hargitára, az egyszerű kedves, őszinte magyar emberek közé. Jó volt velük.
Olvassátok, hogy ír Kövi Pál az Erdélyi lakoma című receptgyűjteményében, amiből sok jól használható receptet fogok elhozni majd, szeretni fogjátok:
A jó étel készítésének ugyanaz a titka, mint a jó életnek: nem elég hozzá a recept. Van egy bizonyos know-how, amit csak a szív tud. Mindent mindig úgy kell csinálni, mintha először csinálná az ember - és mintha utoljára. Oda kell állni melléje, szemmel tartani a a folyton meglepetéseket rejtegető valóságot. Meg kell adni a módját mindennek; de ez egyáltalán nem úgy értendő, hogy szüntelen torkoskodni, nyalakodni illenék, hogy marékkal kellene szórni a fűszert, hogy a konyha zsírban, mézben, vajban úszna...
Az erdélyi ember nem ínyenc: nem szórakozásból eszik. Mindig is nagyon célszerűen táplálkozott. Míves napokon egyszerűen él; hajdan a földműves, amikor nyáron hajnalban kelt, három órakor, egy darabka kenyérrel és egy kosárka szőlővel indult a mezőre, különösen ha messzire ment. De abban a barna kenyérben és az arany szőlőben, annak langjában és cukrában benne volt mindaz, ami izmainak, szívének aznapra kellett.
Amikor nála lakoma van, akkor - lakoma van. De olyankor sem a sokféle pószpász kell , hanem néhány olyan karakteres étel, amellyel nem lehet betelni és amelyből éppen ezért akármennyit vehessen az ember. És hogy akármennyit eszik belőlük, azok - titkos tudománnyal - egyensúlyban tartsák egymást. Mennyi csöröge, mennyi pánkó elfogy púposnapkor a borjúpaprikás után - de akármennyi, az ember mégsem zabál, nem divatlankodik.
Az erdélyi konyha az olyan emberé, aki keményen dolgozik, aki húz; aki mértékkel, beosztással él, de amikor ünnepe van, akkor áldoz. Áldoz, nem a hasának, hanem a barátainak, a vendégeinek, a barátságnak, az egymást erősítő együttlétnek; áldoz a hagyományokat őrizve, s merészen rögtönözve. Tud ünnepelni úgy, hogy az az ünnep évek, évtizedek múlva is külön emlékként marad meg, nem fakul a többi közé; hogy az ember évtizedek múlva is meg tudja mondani, hogy azt a csörögét Szentléleken ette, azt a bálmost viszont a Nagyhavason..
Tudjuk hát megülni az ünnepet, és tudjuk megállni a hétköznapokat, legyünk gondtalanok az örömben és gondosak az öröm kimunkálásában...
....így ír. Van mit tanulnunk.
Hozd csak azokat a recepteket, nagyon várom!
VálaszTörlésMi az a bálmos? És a púposnap? nagyon aranyos nevek:)Egy Mátyás korabeli főuri lakoma anyagbeszerzési listát keresgélek, nem tudom melyik könyvben olvastam már jó régen. Olyan szavak szerepeltek benne, és olyan fűszerek, amik még a "paprika-krumpli" korszak előttről valók..
Tehénhús ispékkel, erre emlékszem, az torma. De használtak pl csemegének sulymot is. Volt tészta "lány sárjával" nem tudom az mi volt..de bálmosról sem hallottam még.
Egy erdélyi levesnek köszönhetően szerettem meg a csombort, és a tárkonyt is, szóval ide azokkal a recipékkel:)
A bálmosról most írtam egy receptet:) A púposnap a farsangvasárnapra következő farsanghétfő utáni húshagyó kedd, Erdélyben nevezik így. Tényleg nagyon aranyos név:)
VálaszTörlésVan egy régi receptkönyvem, talán tudok neked majd segíteni Mátyás korabeli receptekkel kapcsolatban, de most nem tudok hozzáférni, a könyveim háromnegyede fent van még a padláson, lassan haladnak a barátaink a bútorkészítéssel, de állítólag a jövő héten készen lesz a könyvespolcrendszer és akkor pakolhatunk. Alig várom.
Én is odavagyok a régi nevekért, sőt receptekért, és élvezem elkészíteni is:) Szólj, ha megszületett a posztod Fűszeresnél:)