Befejeződött a felújítás

És túléltük. Nem volt semmi három hétig együtt élni a munkákkal, bár Joz munkatársaira egy szavam nem lehet, szeretettel fogom megőrizni emlékezetemben mindannyiukat (na jó egy valakit kivéve, akit személyesen nem ismertem meg, picit nagyon elszúrta az ablakok mázolását, Joznak elege lesz majd jövő tavasszal újrafestetni).

Janika a kályhásmester egyéb dolgokban is remekelt, de fő műve mégis csak a két kályha. Egy nagy kandalló, amely a két szoba között áttört falba került és egy téglakályha-tűzhely a konyhában. Gyönyörű is, éppen olyan, amilyet legmerészebb álmaimban elképzeltem. Nem vezettük be a gázt, megmaradtunk az eredeti elképzelésünknél, a fával fűtésnél. Ha ínséges időket élünk egyszer majd és nem lesz pénzünk elektromos áramra sem, vagy áram nem lesz esetleg, a házacskánk akkor is élhető, nem fagyunk meg és tudunk főzni is. Fánk is lesz biztosan, hiszen itt van körülöttünk a Bakony:) Megszerettük Zolikát is, aki nem kávézik így kedvenc közös időtöltésünkből kimaradt, ahogy Joz is, ő sem. Velünk volt még Dávid, Joz fia. Ritka manapság az ilyen gyermek. Nagyon fiatalka, de szorgalmas, végtelenül ügyes, türelmes, intelligens és gyönyörű srác, csak legekben tudok beszélni róla. Joz büszke lehet rá, ahogy ő is az apukájára. Sok helybelit is megismertünk, dolgoztak nálunk többen is, Joz nagyon ügyesen szervezte a dolgokat, adott az ittenieknek is munkát és az bizony nagyon jól jött mindenkinek. Ha később gondunk akad bármivel vagy segítség kell ebben-abban, tudunk majd kihez fordulni.

Bármerre nézek bárhonnan a kertből, várat, hegyeket, dús növényzetet látok, hihetetlen energiák vesznek körül, adnak erőt. Néha elszontyolodtam az építkezés során, látva a felvonulási területté visszaminősült kertünket, de aztán távolabb néztem és megvígasztalódtam. Jövőre talán megújul a ház melletti füves rész, majd segítünk neki.

Joznak hátra van két fuvarja, elviszi a még itt lévő szerszámokat, eszközöket. Addig is van mit tennünk, rakjuk helyére a rengeteg tűzifát, elkezdjük a takarítást is hamarosan. Ablakok, burkolatok le- és felmosása, ilyesmi. Aztán jöhet a kert. Jövő tavasszal veteményezni szeretnénk. Már van saját termésünk, lassan megérik a diónk, lesz bőven. Szedjük az almát és a szőlőt, van pár tőke otelló (na ezt vajon hogy kell írni, ha szőlő?:) nagyon viccesen terem, annyira elburjánzott, hogy a legszebb termés a barackfa meg az almafa tetején van, alig érjük el:)

Van pár bodzabokrunk, sok orgonánk, rendelek jövő héten tűztövist, mahóniát, fekete ribizlit, ők alkotják majd az élő sövényt a felső szomszédunk kerítése előtt. Mert itt így van, bizony ám. Felettünk is van egy ház meg alattunk is. Majd készítek fotót az utcáról, nagyon szép látvány. Hatalmasak a szintkülönbségek, hiszen a Várhegy tetején élünk. És a közelben micsoda kirándulóhelyek vannak!! Te jó ég, de komolyan. Tíz perc gyalogséta a kuttyal és el is érjük a Kőmosó szurdokot. Le az aljáig még nem merészkedtem, csak mellette fent másztunk fel egy még magasabb pontra, van ott egy ősrégi zsidó temető, nagyon szép, vannak kövek, ahol még a feliratok is olvashatók. Megkerüljük és a hegyen át kavarunk vissza a házunkhoz. Majd viszek gépet legközelebb, hozok fotókat.

Szóval, na. A szigetet is imádtam, de a szúnyogok nagyon megkeserítették a napjaimat. Itt egy darab sincs. Van egyébként állati klassz rovarhálónk is, a legyek sem jönnek be. A népem (Teo és a Cicc) igencsak rácsodálkoztak, nem tudták mire vélni az egészet, mókás volt:)

Fantasztikus itt élni. Előttünk áll a tél az igaz, tudom, kalandos errefelé. Lesz majd beszámoló arról is, tavasszal elmondom néktek, hogy még mindig fantasztikus-e itt élni:)