2010. július 2., péntek

Hárskúton jártunk

Elfogyott a mézünk, így hát elindultunk Hárskútra, Janikához. Előtte a szokásos intézendők Zircen: pár dolog a gazdaboltból (ahol nagy szomorúság ért, elütötte egy autó az ottani kis cirmos kedvencünket, talán írok majd róla külön, megérdemli), gyümölcs, mert nekünk most nincs, állatkáknak kaja, aztán Hárskút. De most nem a földúton, mint tavaly, ahol sikerült úgy elakadnunk a sárban, hogy a Jani által küldött terepjáró is alig tudott kihúzni, megtanultuk azóta az utat, Lókút irányában, és onnan már nincs messze.

Janival nagyon összebarátkoztunk már tavaly, írtam is róla. Hozzánk hasonlóan gondolkodó és élő ember. Sok hektárnyi földje van, krumplit, tönkölybúzát termeszt, vegyszermentesen, ahogy mi is. Tőle vettük tavaly a két zsák krumplinkat télire, de idén sajnos nem lesz a nagy esőzések miatt. Erdő és patak, kis mesterséges tó is tartozik a birtokhoz, sok gyümölcsfa, cserjék, haszonnövények, jól megférnek egymás mellett. Meglátogattuk a méheket is, nyolcvan család van, adnak munkát bőven. Biomézet kapunk tőle, ami annyit tesz, hogy a mézet vegyszermentesen kezeli, nem teszi ki magas hőhatásnak, és nagyon ügyel arra, hogy a méhek tiszta területről gyűjtsenek. Viszi őket több helyre is, Vas megyében vannak jó lelőhelyei.

Beöltöztünk védőruhába, meglestük a családokat. Kint hűsöltek a kaptár oldalán, ők is igénylik a friss levegőt. Különleges kis élőlények, vannak emberek, akiket kifejezetten nem szeretnek. Szagról tájékozódnak, nem bírják az alkoholszagot, a dezodort, az izzadtság szagát, tehát tanuljon ezekből, aki méhek közelébe keveredik:)

Szedtünk ribizlit, és legnagyobb boldogságomra végre hozzájutottam zsurlóhoz és fekete nadálytőhöz, a biokertben nélkülözhetetlen, ezernyi szerepet tudnak betölteni, táplálnak, védenek a kártevők ellen, amit kell. Zé kiásott pár tövet, nem is kell több nekünk, a csalánnal kiegészítve jó csapat lesznek. Janinak nincs külön veteményese, minden ott van az erdei tisztásokon. Itt egy kevés sárgarépa, ott egy kis petrezselyem, sok ribizke, egres, szilvafa, körte, alma, minden van.

Fantasztikus a ház körüli kert is. Két puli vigyáz a rendre. Úgy képzeljétek, hogy sehol nincs kerítés, az utca felőli fronton sem - pedig közel van a ház az aszfaltúthoz és járnak autók arra - de a két kutyus annyira kordában tartja a baromfit, hogy még egynek sem esett baja. Vígan kapirgálnak a kertben, a pulik felügyelete alatt, és ha a megengedettnél távolabb merészkednek, papapuli már tereli is őket vissza. A tyúkok megfordulnak, és egymás mellett meg mögött szépen visszatipegnek a kert belsejébe. Nagyon élveztem a látványt. Mamapulinak éppen kiskölykei vannak, két kis fekete gombóc, azt persze nem engedte, hogy megdajkáljam őket egy picit.

Ittunk még zsurlóteát, kaptam egy pohár Vas megyei finom házi vörösbort, két doboz tojást, körömvirágmagot, megvettünk 13 üveg virágmézet, mert ilyenkor ellátjuk a családot és a barátainkat is, aztán lassacskán búcsút vettünk a házigazdától és a népétől, a cicától, az ő két pici könykétől, kutyusoktól és a piciktől, és nagy nehezen elindultunk hazafelé. Annyira jó ott lenni, Jani egy melegszívű, dolgos-szorgos, szeretnivaló ember, igazán feltöltődünk egy-egy ilyen látogatáskor. Jövő héten ő jön majd hozzánk, Rédére megy egy barátjához, ruhákat visz neki, mert most éppen rosszul megy a sora, közben meglátogat bennünket is.

Szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk itt a Bakonyban is azokat az embereket, akikkel szívesen vagyunk együtt, akikkel gondolatokat, tapasztalatokat cserélhetünk.

8 megjegyzés:

  1. Tényleg jó lehet az a környék,. Jó olvasni ezeket az életképeket.
    Mit mondtál, hol lehet szenyeskosarat csináltatni vesszőből? Júliusban a Bükkzsércen nyaralunk, ha közel van a kosárfonó , felkeresném.

    Nagyon guszta a méz.. Kár hogy olyan elmebeteg allergiáim vannak, ami pont az egészséges dolgokban manifesztálódik.. (Ananász, méz és aloe vera(!)A hipoallergén Aloe készítményeket is beleértve.
    Az ananásztól bedagad a fejem, a méztől égő csalánkiütést kapok, az aloétől pedig a kettőt együtt.. Támad a természet(!?)

    VálaszTörlés
  2. Juj. Eszembe jutott, hogy mi van ha nem troll vagy, hanem a "mentsük meg a világot a baracklekvártól és a porcukortól" páholy blogger-át/megnevelő elit alakulat katonája a falvédő különítmény jobb/2/A szektorából..

    Ez esetben bocsánatot kérek a trollozásért. (NEM VICC, azért nincs itt szmájli)

    VálaszTörlés
  3. Nem tiltom, miért tenném? Nem lehet minndenkinek jó véleménye a blogomról, nem vagyunk hasonló ízlésűek. Ha nem használ durva, trágár szavakat, akkor írjon csak, ha szeretné a negatív kritikáját megfogalmazni.

    De, a Bakonyban van a kosárfonó, Jásdon. Nálunk meg remekül működik a kosárfonó szakkor, hihetetlen, milyen gyönyörű dolgokat fonnak a lányok - asszonyok. Tavasszal kiárusítást rendeztek a termékekből, a befolyt pénzből az ovinak vettek játékokat. Vettem én is kosarakat, vékákat, nagyon szeretem a fonott dolgokat, dupla volt az öröm, mert az ovinak is segítettem így:)

    VálaszTörlés
  4. Bejelentkezem, időnként regisztráéok, időnként meg dühöngök mert nem enged.
    És most?????????
    Insz...

    VálaszTörlés
  5. Most kegyelmi idő van...
    Naszóval 17 éve vagyok itt.
    Amikor ideérkeztem, gyakran jártak errefelé szekérrel bakonyiak s a szekéren csodákat hurcolásztak.
    Csodás paraszti szerszámokat fából, de mára eltűntek.
    Nem emlékszem már melyik faluból érkeztek, ezért írok most kedves Tara.
    Ha tudod, írd meg légyszíves, fe szeretném keresni.
    Egyébként ha egy kismotorral felszerelt kerékpárost látsz arrafelé tekerni vagy emelkedőn berregni, az feltehetőleg én vagyok.
    S, hogy még tovább fokozzam a szemtelen önreklámot, az "egy kis önreklám" c nem is tudom miben egy múlt szombati Fúziórádióbéli adásban nyekergek majd egy órát.
    És most már eldugulok, és lehet, hogy ez sem megy át...
    Insz...

    VálaszTörlés
  6. Kérdezgetek majd, Inszeminátor, mert magamtól nem tudom. Csak Jásdon tudom a kosárfonókat. Itt fazekasok vannak a faluban, most nincs időnk rá, de megyünk majd hozzájuk.

    Légyszi gyere be hozzánk, ha erre jársz:)Nem szólíthatok le minden robogóst, hogy rád bukkanjak:)

    VálaszTörlés
  7. Ebben a hőséges reggelben máris indulok Hárskútra gondolatban, de nem mézért, mi hűségesek vagyunk a mi budaörsi mézesgazdánkhoz...

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...