Kevés időt töltöttem Erdélyben, mindössze két hetet. Visszavágyom. A Hargitára, az egyszerű kedves, őszinte magyar emberek közé. Jó volt velük.
Olvassátok, hogy ír Kövi Pál az Erdélyi lakoma című receptgyűjteményében, amiből sok jól használható receptet fogok elhozni majd, szeretni fogjátok:
A jó étel készítésének ugyanaz a titka, mint a jó életnek: nem elég hozzá a recept. Van egy bizonyos know-how, amit csak a szív tud. Mindent mindig úgy kell csinálni, mintha először csinálná az ember - és mintha utoljára. Oda kell állni melléje, szemmel tartani a a folyton meglepetéseket rejtegető valóságot. Meg kell adni a módját mindennek; de ez egyáltalán nem úgy értendő, hogy szüntelen torkoskodni, nyalakodni illenék, hogy marékkal kellene szórni a fűszert, hogy a konyha zsírban, mézben, vajban úszna...
Az erdélyi ember nem ínyenc: nem szórakozásból eszik. Mindig is nagyon célszerűen táplálkozott. Míves napokon egyszerűen él; hajdan a földműves, amikor nyáron hajnalban kelt, három órakor, egy darabka kenyérrel és egy kosárka szőlővel indult a mezőre, különösen ha messzire ment. De abban a barna kenyérben és az arany szőlőben, annak langjában és cukrában benne volt mindaz, ami izmainak, szívének aznapra kellett.
Amikor nála lakoma van, akkor - lakoma van. De olyankor sem a sokféle pószpász kell , hanem néhány olyan karakteres étel, amellyel nem lehet betelni és amelyből éppen ezért akármennyit vehessen az ember. És hogy akármennyit eszik belőlük, azok - titkos tudománnyal - egyensúlyban tartsák egymást. Mennyi csöröge, mennyi pánkó elfogy púposnapkor a borjúpaprikás után - de akármennyi, az ember mégsem zabál, nem divatlankodik.
Az erdélyi konyha az olyan emberé, aki keményen dolgozik, aki húz; aki mértékkel, beosztással él, de amikor ünnepe van, akkor áldoz. Áldoz, nem a hasának, hanem a barátainak, a vendégeinek, a barátságnak, az egymást erősítő együttlétnek; áldoz a hagyományokat őrizve, s merészen rögtönözve. Tud ünnepelni úgy, hogy az az ünnep évek, évtizedek múlva is külön emlékként marad meg, nem fakul a többi közé; hogy az ember évtizedek múlva is meg tudja mondani, hogy azt a csörögét Szentléleken ette, azt a bálmost viszont a Nagyhavason..
Tudjuk hát megülni az ünnepet, és tudjuk megállni a hétköznapokat, legyünk gondtalanok az örömben és gondosak az öröm kimunkálásában...
....így ír. Van mit tanulnunk.
