Él ám, és nem akárhogy. Vele élünk mi is. Boldog vagyok, mert úgy érzem, befogadott a közösség bennünket és mi is megszerettük az itteni embereket. Van Asszonyklubunk, Falufejlesztő Egyesületünk, Nagycsaládosok klubja és megannyi rendezvény, program. A polgármesterünk egy fiatal csinos nő, Renáta. Okos, jó szervező és komoly tekintélye van a faluban.
Mostanában gyűjtötték be az asszonyok a bicskét. A csipkebogyót hívják így a csesznekiek. Külön program a lekvárfőzés. Összejönnek a jányok, mint régen a fonóban, megfőzik a bicskelekvárt, szépen üvegekbe teszik és eladják, a közös pénzből meg közös színházlátogatás lesz majd.
Pénteken tartotta az Asszonyklub a karácsonyi ünnepséget, mi is ott voltunk Zével - mert a pasiknak is örülnek, bizony - sütöttem egy tálca bögrés dióst meg sós sütit és útnak eredtünk. Minden itt van a közelünkben, Cseszneken nincsenek távolságok, legfeljebb a haladás lassabb egy picit mint a városokban, hiszen hegyet kell másznunk fel- és le, de olyan gyönyörű minden, a varázslatos fekvésű falu, a vár, körben meg a Bakony magasra nyúló hegyei, az erdők, hogy nem győzzük magunka fogadni a különleges energiákat. Csoda, komolyan mondom. Mára meg leesett az első hó, fehérbe öltözött minden. A tűztövisünk piros bogyói a hó alól kandikálnak ki, a cinkék ott üldögélnek és eszegetik a szotyit a közeli madáretetőből, amit Zé ügyesen felszerelt egy fatörzsre, cicáktól megnyugtató távolságra. Gyönyörködünk és lefotózni szeretnénk őket, de ők meg nem akarják, gyorsan tovalibbennek. Hagyjuk, egyenek nyugodtan.
Jó volt a hangulat az Asszonyklubban, az asztalok tele sütivel és minden finomsággal, de nem a boltból ám, itt gondos kezek munkája volt minden, telve szeretettel. Teát ittunk, de aki akart finom vörösbort is ihatott Kovács Pali jóvoltából, aki a saját terméséből vendégelt meg bennünket.
Bakonyszentkirály és Csesznek öszeépült két kis község. Szentkirályon református lelkész az internetes barátom Tamás, szép nagy temploma van, a falunkban pedig katolikus templom, a második szomszédunkban. Most újították fel, gyönyörű szép lett. Majd tavasszal lefotózom. Ott voltak ők is, a lelkész is, a pap is. Műsort adtak a lányok, szép verseket szavaltak, aztán karácsonyi dalokat énekeltünk mindannyian, Tamás gitározott hozzá, egy picilány furulyázott, igazán megható volt így együtt látni a falu apraját - nagyját.
Ma három órakor mise lesz a katolikus templomban, utána pedig a faluházban értékeli a zsűri a betlehemeket, egy kis ünnepség keretében. Ide is meghívtak bennünket, megyünk is. Nem tartozunk egyik felekezethez sem bár Zé katolikus, de nem gyakorolja a vallását, engem meg sem kereszteltek annak idején, hiszen apám katonatiszt volt, nem lehetett a régi rendszerben, szigorúan vették az ilyesmit. Hiszek Istenben, de az én Istenem a lelkemben van, nem kötődtem eddig egyházakhoz, mostantól meg mindkettőhöz fogok, úgyhogy elmegyünk majd mindkét templomba időnként, ha valami különleges mise van, vagy azért, hogy orgonazenét hallgassunk a református templomban.
Szerdán megyünk kosarat fonni, elcsaltam Zét is, legalább nézze meg, mit ügyeskedek majd. Fáskosárra van szükségünk, a mostani kezdi megadni magát, megfonom magunknak.
22-én meg Kovács Paliékhoz vagyunk hivatalosak, közös fadíszítésre és forralt borra. Lovastanyája van itt a közelünkben, ő is nagyon szereti a lovakat, ahogy én is. Meg is fogok ismerkedni a lovaival, alig várom már. Ott lesznek a falu nagyjai, meglátogat bennünket az érsek úr is, a kórus új dalokat mutat be, szép kis ünnepség lesz.
És megannyi program még ezeken túl is, megannyi lehetőség arra, hogy a közösség részeivé váljunk, hogy mi is adjunk majd, ne csak kapjunk. Szeretetet, segítséget annak, akinek kell, bármit. Így jó élni. Ez az, ami segít majd túlélni a válságot, a rosszabb időket. A közösség összetartó ereje, a szeretet.
