Mese

Az egészen nagy versek, regények, tudós könyvek hangjában van valami egyszerű és gyermekes, mint a mesében. A nagy könyvek mindig mesekönyvek. Ilyen a Biblia, ilyen Tolsztoj, ilyen mindig minden igazi vers, örök történet.

Mert az élet és a lélek alján a mese van, mely néha monda - ilyenkor a népek írják - néha hitvallás, mikor próféták írják, néha történet, mikor a nagy írók írják: de a hang és a magatartás, mellyel ezek az írások a világhoz fordulnak, mindig a szűkszavú, ősi mese hangja és magatartása.

Az emberiség várja a mesét, s a próféta, az író, a tudós csak e mesehangon közelítheti meg igazán és véglegesen az emberek lelkét. Mert minden író Keleten él kissé, a datolyafa alatt ül, s az emberiség köré telepszik és kéri: "No, mesélj."

Márai Sándor

Haza

A hivatalos hazában, a történelmi hazában, a címeres és törvénytáras, a rendőrös és katonás, a lobogós és jelszavas hazában mindig, újra, egyre makacsabbul, egyre fájdalmasabb figyelemmel, kitartással, gyöngédséggel kell megkeresni az igazi hazát, amely talán a nyelv, talán a gyermekkor, talán egy utca melyet platánok szegélyeznek, talán egy kapualj, ahol álltam valamikor s egy dallamot hallgattam, mely az emeleti lakás nyitott ablakán szállhatott a világba, talán ez a szó: "esthajnal!.."

Mindig keresem ezt a hazát, annál makacsabb szeretettel és figyelemmel, ahogy a másik, a hivatalos és történelmi, a címeres és lobogós, elfedi előlem.

Márai Sándor