Egy nepáli legenda szerint az óriások eledele volt. Még most is úgy tartják, hogy aki nagy, erős és okos akar lenni, annak sokat kell belőle enni, mert az erő forrása. Először a közép-ázsiai sztyeppvidéken termesztették; a kínaiak 6000 évvel ezelőtt honosították meg. A mongolok véndorlása nyomán India északi részeire is eljutott, ahol az ottani hegyi lakók is termeszteni kezdték. Innen került Oroszországba, majd Európába.
Amellett, hogy emberi táplálék, több helyen jó méhlegelő, takarmányozásra és zöldtrágyázásra is használják. Erdélyben harminc éve fő tápláléknak számított, manapság is többre tartják a puliszkáját, mint a kukoricáét. Az oroszok grecska néven tartották és tartják becsben. A lengyelek a haricskát tisztelik benne, Izland szigetén pedig kenyeret sütnek belőle.
A hajdina kémiai összetétele hasonlít a búzáéra. A 30-60 cm magas növény ásványi anyagokat, vitaminokat, esszenciális aminosavakat tartalmaz, lúgos kémhatású, ami ritka a gabonák között. Csökkenti a vérszérum koleszterinszintet, többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaz.
A kereskedelemben hántolt egész mag, pehely és liszt formájában létezik, én az utóbbi kettőt használom, bioboltban szerzem be. Leggyakrabban főtt kásaként fogyasztjuk. Adok is egy receptet hozzá:
Hajdina kása édesen:
a hajdinapelyhet kétszeres mennyiségű vízben megfőzöm. Amikor kására fő, letakarom konyharuhával, hadd álljon, dagadjon még egy picit. Házi barack - vagy szilvalekvárral tálalom, én cukor nélkülivel eszem, aki szereti, még meg is cukrozhatja. Egyszerű étel. Készíthetjük sósan is, különféle zöldségekkel, fűszerekkel ízesíthetjük, jól illik hozzá a majoranna.
forrás: Herbáció
