Fogyókúra őrületek

Lefogytam a lájtos paleótól tizenhárom kilót. Tény. Vitatkoztam párszor a Szendi Gábor blog kommentelőivel, szerintem túlzásba viszik a fehérjefogyasztást, de annyira meggyőzőek, hogy rendjére elbizonytalanodtam, talán mégis én gondolkodom rosszul.

Aztán sok-sok könyv kiolvasása után valamelyik este rászántam magam, és alaposan átgondoltam ezt az egészet. (Zé, a férjem egyik este megkérdezte: "kikérdezzelek?"szerinte túlzásba vittem a táplálkozással való foglalkozást, így éreztette velem,hogy nem jó úton járok).

Mi is van velem? Alkatilag vega vagyok, már ami a lelkieket illeti. Barátaim az állatok, és az ember nem eszi meg a barátait, ahogy azt a nagyok is megmondták már. Ráadásul határozott az elképzelésem arról, hosszú távon mennyire ártalmas a sok hús, különösen, ha a nagyüzemi, embertelen körülmények között tartott és megölt állatokból való.

Húsevés gyakran tehát nem. Sok fehérje sem. Nem lenne szabad tejet inni, tejterméket enni. Úgy érzem, mindez igaz lehet a mesterségesen tönkretett tejre, de nem lehet igaz a legelészős tehénkéből származóra, akit nem gyógyszereztek agyon, nem zártak be szűk helyre, hogy a napot se lássa sokat, nemhogy a füvet, ami fő tápláléka - lenne.

Aztán a gabona. Régóta tudom, hogy a finomított szénhidrátokkal baj van, sosem ettem ilyeneket, cukrot sem, édességet sem. Megtudtam, hogy valószínűleg a teljes kiőrlésű kenyér is árt. Rendben, ezeket nem nehéz elhagyni. De magát a gabonát miért? Akinek árt, az ne egye. Akinek meg nem, annak remek étel. A teljes szemből főzőtt kásák, puliszka és egyebek mennyeiek. Nekem hiányoznának, az biztos.

Ugyanígy vagyok a hüvelyesekkel is. Tudom, hogy nem könnyen emészthetők, de ügyes áztatási, főzési módszerekkel elejét lehet venni mindenféle problémának.

A legnagyobb baj ezzel a sokféle diétával az, hogy elvész az evés öröme, a terített asztalnál töltött idő szépsége. Mert az evés öröm, a lélekre is jó hatással van. Úgy nem lehet élni, hogy azt számolgatjuk, jutott-e elég omega3 a szervezetünkbe, vagy számolgatni a napozással töltött perceket, és ha nem elég, bekapkodni a - szerintem túl magas dózisban szedett - D vitamint.

Aki cukorbeteg, annak biztos jó a paleó ideig-óráig. Amíg az egyik baj helyett nem jelentkezik a másik, a többi. Nem hiszek viszont abban, hogy ugyanaz az étrend jó és megfelelő mindenkinek. Sokféle típusúak vagyunk mi emberek, és most nem a különböző klímán élőkre gondolok, de rájuk is gondolhatnék. Vannak közöttünk fázósak, akiknek nem jó a hűtő hatású étel, vannak forró típusok, akiket pedig hűteni kell. Természet Anya megadja nekünk a kiegyensúlyozáshoz valót, ezért kaptuk a fűszereket, a gyógynövényeket. Élni kell tudni velük.

Szeretettel, odafigyeléssel kell elkészíteni az ételünket, igazi ételeket, teljes értékű ételeket kell ennünk. Szeretnünk kell a látványát, az ízét, hogy ne csak a testünkre, a lelkünkre is hasson. Félretettem az összes táplákozás(ál)tudományos könyvemet, lezártam a keresgélés korszakát. Azt eszem ezentúl, amit a magam számára a legjobbnak gondolok.

A magyar konyha

Mit is gondolunk a magyaros ételekről? Mi jut eszünkbe? A fűszeres, jó zaftos, zsíros húsok, a tepertővel, sült szalonnával bőven megszórt tészták, a rántott husi, a gazdag, zsírbő gulyásleves és a nehéz ételek után elengedhetetlen jóféle magyar bor. Mindennapos a fehér liszt, cukor használata, sok sertéshúst eszik a nép, eléggé egészségtelen irányba tolódott el az étkezés. Gyorskajáldákban eszünk, kevés zöldséget, kevés gyümölcsöt, a gyermekek a közösségekben kifejezeten ártó ételeket kapnak.

Pedig a régi magyarság ételkultúrája nem ilyen volt. Felfedezésre váró titkokat, értékeket, egyéni ízeket rejt a tájegységenként változó hagyományos magyar konyha, az alapanyagokat be tudjuk szerezni ma is.

Rengeteg diétás ötlet van forgalomban, hol szénhidrátszegényen, hol fehérjéket, zsírokat megvonva kellene étkeznünk, a makrobiotika a gabonafogyasztást ajánlja, a paleolit táplálkozás a gabonától, burgonyától, rizstől, tejtől tilt, hol az a jó, ha kevés szénhidrátot eszünk, hol meg az, ha zsírmentesen vagy hús nélkül. Ember legyen a talpán, aki mindezekben eligazodik, már-már vallásos áhítattal hiszünk egyik vagy másik módszerben, a nyugati ember mégis túlsúlyos, sokan betegek, felborult a szervezetekben a harmónia.

Kedvem kerekedett az igazi régi magyar konyháról írni, hozok majd sok receptet is.

A kreativitás erőt ad

Mind szomjazzuk a sikert. Nem csak a pénz, presztizs vagy hatalom szempontjából, hanem csak azon egyszerű sikert, hogy működnek a dolgok. Ha például kertészkedsz, szeretnéd, hogy a virágaid meghálálják a törődésed. Ha iskolába jársz, szeretnéd elsajátítani a tanulnivalókat. Tudósként eredményeket vársz a kísérleteidtől. Bloggerként annak örülsz, ha minél többen olvassák az írásaidat. Mindannyian sikeresek akarunk lenni.

De amikor rátalálunk valamire, ami működik, nagy bátorságot igényel, hogy túlmenjünk a határainkon. Ez különösen nyilvánvaló az olyan kreatív területeken, mint a képzőművészet, a zene és az írás. Nehéz értő közönségre lelni, és amint megtalálsz valamit, ami működik, nehéz elengedni. Folyton ismétled ugyanazt, mint a zenész, aki ugyanazzal a motívummal fut be. De függetlenül a területtől, ahol tevékenykedsz, nem szabad ezt csinálnod. Ne ugorj ki kétszer ugyanabból a lyukból. Talán nem hoz olyan sokat a konyhára, sokkal többet ad viszont egy egészen más mérce szerint.

A spiritualitás alkotást jelent. Csak a kreativitásból meríthetsz elég erőt ahhoz, hogy követhesd a Taót. Csak azzal formázhatod át a személyiségedet spirituális járművé. Csak a rendkívüli változatosság révén követheted az állandóan változó Taót. Ezért, amikor a Taót követed, ne ragaszkodj módszerekhez vagy dogmákhoz. Légy spontán.

Teng Ming-Tao nyomán

A Tridosa teória

Az Ayurveda különös figyelmet szentel a bennünket behálózó világ alapvető alkotóelemeinek. (Fontos különbség a modern tudomány és az ősi Ayurveda között).

Minden anyagból áll, és az Ayurveda hat alapkategóriára osztja az anyagot. Az anyag első állapota a tér, a négy további kategória a téren belül létezik. Ezek a következők: levegő (mozgás), tűz (átalakulás), víz (folyás) és föld (szilárdság). Ez az öt elem kombinálódik, hogy létrehozza környezetünket (a makrokozmoszt), valamint egészségünket (a mikrokozmoszt).

A klasszikus Ayurveda szerint valamennyiünknél kissé eltérő az elemek kombinációja, ettől leszünk egyediek. Így a táplálkozás nem más, mint három dolog - az egyéni természetünk, a környezetünk és az általunk elfogyasztott étel kölcsönhatása. Az egészség dinamikus állapot, folyamatosan kiteljesedik, feltéve, hogy az öt elem működése során nem lép fel konfliktus. Ez a rendszer a Tridosa teória. A szanszkrit szó nagyjából így fordítható: három biológiai folyadék, ez a három biológiai alapelv gyakorol ellenőrzést az öt elem felett, és határozza meg individualitásunkat, azaz alkatunkat.

Testünk, szellemünk, lelkünk nem különül el egymástól. Alkatunk meghatározza emésztésünk működését és - igen komoly mértékben - pszichológiai profilunkat.

Az Ayurveda tehát három főbb típust határoz meg: Vata, Pitta és Kapha. Be kell tudni sorolni magunkat valamelyik típusba, úgy állapítható meg a számunkra megfelelő étrend, életmód. Komoly hagyománya van az Ayurvedának, rengeteg tapasztalattal.

Nem azért írok erről, mert rá akarok bírni bárkit is a követésére. Inkább csak megismertetni szeretném kedves Olvasóimmal, ahogy majd a makrobiotikus táplálkozást, illetve Dr. Oláh Andor, vagy akár Lajos atya életmód tanácsait is.

Jó, ha tájékozódunk, jó, ha többet tudunk testünk működéséről. Aki beteg, annak azért jó, aki (még) egészséges, annak azért, hogy egészségét meg is tudja őrizni.

Sok receptet fogok közreadni, egészséges, jól használható, könnyen elkészíthető mind. Mindenki ki tudja majd választani azt, ami alkatának, ízlésének, egészségi állapotának megfelel.

Ájurvéda, az élet tudománya

Az Ayurveda az élet hosszúságával és minőségével foglalkozik. A nyugati orvostudomány főleg a betegségek tüneteit kezeli gyógyszerekkel. Az Ayurveda célja ezzel szemben, hogy a betegségek okait kutassa fel és szüntesse meg. Elsősorban persze az egészség megőrzésésére törekszik. Megközelítése tehát alapjaiban más: az individuális személyt kezeli. Meghatározzuk a saját, egyéni anyagcsere típusunkat, így képesek leszünk arra, hogy figyelembe vegyük mindazt, ami típusunknak jót tesz, és el tudjuk kerülni a számunkra káros dolgokat, azokat, amelyek felborítják szervezetünk egyensúlyát. Eredményeképpen minőségi életet kapunk. Számomra kevésbé fontos, hogy meddig élek, a fontos az, hogy milyen minőségű életet.

Az Ayurveda az egészség alapjaiként a táplálkozást és az életvitelt határozza meg. Maga a gyógítás csupán másodlagos jelentőségű a két alappillér mellett: ezek az egyéni felépítésnek megfelelő étkezés, illetve az olyan élet megteremtése, amely magában foglalja a mozgást, a kreativitást, az örömet, a célokat és a kihívásokat.

De mi is zajlik most az úgynevezett nyugati kultúrában? Ami az egészséghez, táplálkozáshoz és súlyunk karbantartásához való jelenlegi hozzáállásunkat illeti, valamit végzetesen elrontottunk.A legnagyobb gond az, hogy az élelmiszeripar teljesen profitorientált. Az iparágat a gyógyszeripar támogatja, amely teljes egészében ugyancsak profitorientált. Az orvostudomány egy része is profit-motivált, ez aztán szintén nem segít. Gondoljunk csak arra, hogy a háziorvosok jó része konkrétan pénzt kap a gyógyszercégektől annak fejében, hogy bizonyos készítményeiket felírják a betegeiknek. Egészségünket a PÉNZ tartja ellenőrzése alatt, és rosszabbodásának is a mindenható pénz az oka.

Táplálkozásunk szánalmasságának másik oka, hogy jelenlegi gyógyítási rendszerünk összefüggéseiből kiragadott részleteket tanulmányoz. Kiragadnak egy sejtet, mikroszkóp alatt vizsgálgatják. Hol marad az a kölcsönös kapcsolat, amely az élő szervezeten belül a vizsgálat tárgya és annak környezete között fennáll? Ha így elvész az eredeti környezet, akkor a mi modern tudományunk bizony holt tárgyakkal bíbelődik.

Az Ayurveda ezzel szemben élő emberekkel foglalkozik: megfigyeli, milyen hatással van a táplálék a testre, szellemre és az érzelmekre. Az ájurvédikus táplálkozási rendszer mögött több, mint ötezer évnyi tapasztalat áll, de sajnos csak akkor nyúlnak hozzá az emberek, ha már valamilyen komoly betegségben szenvednek, amely gyógyításában a modern orvostudomány csődöt mondott. Előbb kellene.

folytatom majd, írok az egyes anyagcsere típusokról is, könyvajánlóval.

Befékezhetünk

Létezik egy füzetecske, negyedévente jelenik meg, Herbáció a címe. Mostanában ismerkedtem meg vele. Népgyógyászati receptmagazin tulajdonképpen, jó és hasznos. Arra gondoltam, jó lenne végre egy blog formájában rendszerezni amit a biotáplálkozásról, a természetközeli életmódról tudok. Sok könyvem van, rengeteget olvasok. Mostanában tértünk át Zével, a férjemmel az Ájurvéda szerinti táplálkozásra, sokat segít az egészség megőrzésében. Írok majd erről is. Rengeteg recepttel persze, mert mégiscsak egy gasztroblogról van szó:)

Nagy Z. Róbert írja a Herbációban: az utóbbi hónapokban sokan rájöhettek hazánkban, hogy a hitelbe vásárolt dolgok nem mások, mint a jövőben elvégzendő munkánk díjazásából előre megvásárolt tárgyak. Ezek nem azoké, akik használják, hanem a bankoké, amíg tartozás van rajtuk. Jó dolog volt szinte ingyen kihozni egy autót a szalonból, hűtőszekrényt vagy televíziót az áruházból, de ennek most jó időre vége. Eljött a böjt kora, amikor ezeket vissza kell fizetni, kamatostól...

A válság negatív hatásairól sokfelé olvashattunk, én egy pozitívumát szeretném kiemelni, ami persze senkit sem fog vígasztalni, aki már bajba került. A történtek után talán mindenki jobban meggondolja majd mielőtt megvesz valamit, hogy arra valóban és elengedhetetlenül szüksége van-e, vagy csak a pillanatnyi csábításnak engedve vásárolna.

A közelmúltban olvasgattam a Humusz lapját, melyben a sok elgondolkodtató adat mellett leírták, hogy mi is vezetett ide, és mivé lesz az ember, ha eluralkodik rajta a vásárlási kényszer. Pedig elég csak logikusan gondolkodni: ha csak feleannyi felesleges dolgot veszünk meg mint eddig, akkor feleannyi pénzre van szükségünk, tehát elegendő feleannyit dolgozni. Ha ez egy kicsit sarkosan is hangzik, az elvet tekintve mindenképpen igaz. Talán, szép lassan a gazosodó kiskertek tulajdonosai is rájönnek, hogy sok mindent meg lehet termelni néhány tíz négyzetméteren is és nem kell mindenért a boltba szaladni, költeni a megkeresett vagy még meg sem keresett pénzünket.

Még valamit a jógáról

Nem, a jóga nem tornagyakorlatokat jelent. Annyira sokan és annyira tévesen használják a fogalmat. A jóga sokkal több, mint amit arról az emberek általában gondolnak. Elmennek egy rosszul szellőztetett terembe, megtanulnak pár gyakorlatot, esetleg megtanítják nekik a helyes légzést, és akkor el lehet dicsekedni vele, hogy "jógázni" járnak. Tévednek.

Írtam már erről, de még írnék pár dolgot. Pontosabban idéznék Iyengartól, aki világszerte elismert és köztiszteletben álló jógatanár. Szavai nem elméletek vagy teóriák; a jóga önfeltáró útját tanítja, egy módszert, melynek minden részletét egy élet gyakorlása és tapasztalata hitelesíti. Az Iyengar-módszer, melyet sokan a testi hatásai miatt csodálnak, valójában a jógafilozófia, a spiritualitás és a jógagyakorlás egysége, szoros összhangba hozva azt a hétköznapi élettel. Tapasztalatok alapján beszél, nem pedig elméleti vagy intellektuális alapon. Amint lánya, Geeta írja: „A testét laboratóriumnak használta.” Életét a jóga művészetének ajánlotta.

Ahogy a szépen csiszolt gyémánt számos lapjának mindegyike más-más színben tükrözi a fényt, a jóga szó is sokféle árnyalatot hordoz, amelyek a belső béke és a boldogság elérésére irányuló emberi törekvés különböző aspektusait tükrözik. A Bhagavad gítá azt mondja: "egyedül a tett a te kiváltságod, sohasem annak gyümölcse. Soha ne a cselekedetek gyümölcse legyen az indítékod; és soha ne szűnjél meg cselekedni. Cselekedj az Úr nevében, elhagyva az önző vágyakat. Ne hagyd, hogy siker vagy kudarc befolyásoljanak. Ezt a belső egyensúlyt nevezik jógának."

A jógát máskor bölcs cselekvésként, vagy a tevékeny élet közepette is megvalósítható mértékletesség és harmónia művészeteként szokták jellemezni.

" A jóga nem annak az útja, aki teleeszi magát, s nem is azé, aki éhezik. Nem annak az útja, aki túl sokat alszik, s nem is azé, aki egész napját ébren tölti. A jóga a mértékletes étkezéssel és pihenéssel, az élettevékenység szabályozásával, az ébrenlét és alvás során megvalósított harmóniával szüntet meg minden bánatot és szenvedést. "

A Kathópanisad a jógát így írja le: "Amikor az érzékek elcsendesednek, amikor az elme nyugalomba jut, amikor az értelem abbahagyja az okoskodást, akkor érhetjük el - mondják a bölcsek - a legmagasabb szintet. Az érzékek és a tudat e szilárd ellenőrzés alatt tartása a jóga meghatározása. Aki ezt eléri, az minden káprázattól megszabadul."

A jóga az a módszer, amellyel a nyugtalan tudat lecsillapítható, és annak energiái alkotó irányba terelhetők. Szellemünk olyan, mint egy hatalmas folyó, amit ha gátakkal és csatornákkal megfelelően munkára fogunk, akkor abból hatalmas víztartalék képződik, mely megakadályozhatja az éhínséget, és bőséges energiát szolgáltat az ipar céljaira. Ha ellenőrzésünk alá vonjuk tudatunkat, akkor ebből is a belső béke hatalmas tartaléka alakul ki, amely bőséges energiával látja el az emberi jobbulásra irányuló törekvéseinket.

Ahogy élünk

Ami ma jó, az a tegnapi jóra épül. Ezért kell folyamatosan figyelnünk a tetteinkre. Vegyük példának a takarékos embereket. Az ételmaradékot összegyűjtik, komposztálják. Inkább otthon étkeznek, nem mennek étterembe, fontos számukra az étel egyszerűsége, minősége. Nem pazarolják a vizet. Körültekintően vásárolnak. Nem költik a pénzüket jelentéktelenségekre. Pontosan erre a szemléletre van szükségünk a spiritualitáshoz.

Energiáinkat ne pazaroljuk olcsó szórakozásra, inkább összpontosítsunk a számunka legfontosabb vállalkozásokra. Az információt se össze-vissza gyűjtögessük, próbáljuk átfogó egészbe rendezni, meglátni az összefüggéseket, érteni, mi miért történik.

Az, hogy életünk nagyszerű vagy szánalmas, a napi aprólékos részletek rendezésén múlik. Úgy rendezzük el ezeket a részleteket, hogy megfeleljen nekünk. Csak így kerülhet értelem az életünkbe.

Ahol kijön a rosszaság

Valami miatt fáj a kezem, alig tudok írni. A fájdalmakról mondjuk lemondanék, Kökénymami azt mondta gyermekkorunkban ha fájdalomra panaszkodtunk, hogy "ott jön ki a rosszaság" - sűrűn nézegettem a pocakomat akkoriban, vártam, hogy kijöjjön, de nem jött. Nem is a pocakom volt persze a legfájósabb - bár lehetett volna, mert kolbászrajongó voltam, igaz, akkoriban még nem pakolták tele tartósítószerrel meg mindenféle embernek nem való dologgal - hanem a térdem, kis csavargóként általában nem nagyon voltak ép helyek a térdemen. Egyszer, talán tíz éves lehettem, nagypapámtól egy szál kolbászt kaptam szülinapomra, királyság volt.

Hárman vagyunk lánytestvérek, különféle ízléssel hálisten. Bármikor hajlandó voltam elcserélni az alkalmakkénti tortaszeletet valami normális ételre, mondjuk egy szelet rántott husira. Sós, sós, sós. Mai napig is a sós íz a kedvencem, cukrot egész évben szinte nulla mennyiséget eszem, kivéve, ha hugitól kapok valami általa sütött finomságot, azt betolom a helyes kis pofikámba, kár lenne veszni hagyni. Ha a húsféléket ki is hagyom, a sós íz szeretete megmaradt.

Naszóval nekem most a kezemen - karomon jött ki a rosszaság, de leküzdötte lassan a szervezetem, fogni is tudok már, bizonyos mozdulatoknál rosszalkodik csak egy picit de majd az is elmúlik.


Kaptam egy szép kis sütőtököt. Nagyon egyszerű kaját készítek belőle, nem mintha nem lehetne komolyabbakat is, finom a sütőtökkrémleves, a sütőtökös krumplipüré, sőt, rántva is eszméletlen jó a sütőtök, ha még nem próbáltátok, akkor rajta.

Amit ma készítek az nem más, mint egy sűrű palacsintatészta, amibe reszelt sütőtököt pakolászok, jó sokat. Eléggé édes lenne, ezért sajtot keverek hozzá, tudjátok, olyan tubusos krémsajtot, lehet kecskesajt is, bár az drágább. A mai ínséges időkben az sem árt, ha a kaja finom is meg óccsó is, nem igaz? Na akkor rá is térek, mi minden legyen othon nálatok a finom lepénykéhez: fél kilónyi sütőtök, két tojás, hat evőkanálnyi liszt - ki milyet szeret, nekem tuggyátokmilyen - kell hozzá egy deci víz, só, a kisütéshez két evőkanálnyi olívaolaj. Belekeverjük a krémsajtot is, jól összekutyuljuk a hozzávalókat és serpenyőben, kis lángon sütögetjük a masszát. Ha úgy látjátok, hogy megsült az egyik oldala, megfordítjuk és megsütjük a másikat is, sokkal előbb megsül, vigyázzatok, oda ne égjen. Tök egyszerű és nagyon finom. Megszórhatjátok snidlinggel, kész is az ebéd vagy a vacsora:)

(fotó: Zsuzsi)

Felhők alatt halkan suhanunk

De jó is volt. Jó csapatunk volt, csupa fiatal srác, csaj na meg egy reptéri Uaz. Kalandosak voltak az utak nagyon. Hajnalok hajnalán találkoztunk a budaörsi reptéren, bepakoltuk az autóba az összehajtogatott ballont, gondolát, gázpalackokat meg magunkat. Mindig négyen voltunk, kettő repült kettő pedig a ballont követte az Uazzal, hogy meg is találjuk, amikor földet ért. Nagyon izgalmas játék volt.

Felváltva működött a csapat, hol követők, hol repülők voltunk. Nagy élmény volt repülni. Nincs annál csodálatosabb érzés, mint némán siklani a fák felett, fölöttünk az ég, alattunk az erdő a vadakkal, a falvak a kutyákkal, akik csak nézték azt a hihetetlenül nagy furcsa tárgyat a magasban, még csak el sem szaladtak, nem is ugattak, tátott szájjal bámulták a csodát, ahogy az emberek is.

Akkoriban még az embereknek is szokatlan volt a látvány, hallottuk, ahogy a falusi asszony kiabált be a párjának " hé apjuk gyere mán, nédd, mi van ott, valami léggömb a' de hát embörök vannak benne!" Különös élmény megfigyelni az erdőt, a tájakat. Legjobban szerettem alacsonyan repülni emiatt, de mentünk magasabban is, ez tény, onnan más a világ. Szabad vagy, repülsz, mint a madár, a gondola a derekadig ér, a látványt semmi sem zavarja, a néma csendet csak a lángoló gáz hangja töri meg időnként, de nem zavaró. Arra szállunk, amerre a szél visz bennünket, csak a leszállást lehet segíteni egy tépőzáras rés megnyitásával, amivel fokozatosan kiengedjünk a meleg levegőt.

Na, a földet érés sem volt semmi. Jó pilóta kellett, különben a ballon húzta maga után a gondolát, ami pattogott ide-oda, komoly térd- és egyéb sérüléseket is lehetett szerezni. Pár kék folttal mindig megúsztam, de az szinte kötelező volt:) Nem, nem számított semmit sem, annyira király volt az élmény. De szép is volt, maradandó emlék.

Voltunk egyszer egy nemzetközi bajnokságon. Nem repültem, mert máshol volt rám szükség, tolmács voltam és kereső, nagyon jól tudtam tájékozódni, mindig megtaláltam a földet ért ballont. Volt egy éjszakai keresés, na, az nagy kaland volt. Délután feltámadt a szél és a ballont igen messzire sodorta, engem küldtek és egy srácot a megkeresésükre. Ő vezetett, én figyeltem, kerestem és navigáltam. Ráment a délután, az este és akkor besötétedett. Nem tudtuk, tudnak-e világítani, vagy legalább valami tüzet csinálni, hogy jelezzenek nekünk. Úttalan utakon mentünk, erdőben főleg, nem volt könnyű az Uazzal haladni, de végül megláttunk a távolban egy kis pislákoló fényt, ők voltak. Egy német csapat, még a nevükre is emlékszem. Húúú, de megörültünk egymásnak. Nem is kezdtünk el bepakolni, dumálgattunk, nevetgéltünk miközben majdnem éhen haltunk, előző reggel óta nem ettünk egy falatot sem.

Hajnalodott, mikor visszaértünk a szállodába. Jólesett, hogy gondoltak ránk. Mindenki aludt már rég, és aludt még, de kajacsomagok vártak bennünket, neki is láttunk a társalgóban egyből. Így elmesélve talán nem is túl izgalmas és szemléletes, de nekünk akkor az volt. Remek dolog volt ballonozni és igazi sport. Mára már nyilván betört oda is a technika, lényegesen könnyebb lehet a keresés és megtalálás a mobiltelefonok világában. Viszont a repülési lehetőség meg lecsökkent, mi sportként űztük, a maiak meg nyilván fizetnek érte, vagy szponzorálják őket, nem tudom, hogy megy ez. Mindenesetre elmondhatom, hogy jó időben voltam jó helyen.

(Fotó: Ed Siegel)

A környezettudatos királynő

Annyira tetszik ez nekem. Egy királynő igenis mutasson jó példát, ha már a politikusok nem teszik. II. Erzsébet kizárólag ökoáramot használ, mert saját vízerőműve van Balmoralban, kedvenc tartózkodási helyén. Egy megawatt áramot termel, így az erőmű nem csak a kastély rengeteg termét látja el árammal, hanem még ezer, a környéken élő családnak is tud áramot adni.

Ezzel a királyi család nyári rezidenciája az első olyan kastély, amely teljesen alternatív erőforrásból látja el saját magát. Az erőmű egy hatalmas, háromszáz megawattos skót vízerőmű kicsinyített mása, egy patak mellett áll és a nemzeti áramhálózathoz is kapcsolódik. Annyi patakunk van nekünk is. Meg folyónk. Erőmű? Valaki? Lehet, hogy már az összes patakunkat is eladta a kormány? Ahogy a Vízműveket meg a szelünket is? Ha szeretnék egy pici szélkereket, ezerféle engedélyt kellene beszereznem hozzá, ha egyáltalán megadják. Ezért jó királynőnek lenni. Ő megteheti. Én meg csak hercegnő voltam és az is álmomban. Mesélek majd róla.

Így mutat példát tehát a királynő alattvalóinak. Balmoralban komposzttal trágyáznak és a kastélyban használt gépek is mind biodízellel üzemelnek. Utóbbinál biztos kitalálnak majd még jobbat is, nem szabad elvenni a földeket üzemanyag céljára az élelemtől.

Nem lehet mindenki hős

Sok kutyáról tudunk, aki cicát mentett, embereket keres és talál romok alatt, megmenti a gazdáját szóval igazi hősként szeretjük és tiszteljük őket, mint Mancsot, a legendás mentőkutyát. Az én Teóm nem hős, nem tud semmi különöset, de egyet nagyon tud: velem és a cicánkkal harmóniában élni.

Neki mindig minden úgy van jól, ahogy én csinálom. Akkor ébred, amikor én, nem ébreszt fel hajnalban, hogy enni kellene, ha dolgozom, szépen csendben elnyúlik a kosarában és figyeli minden rezdülésemet, együtt mozdul velem. Ha kimegyek a konyhába, elkísér, ha a kertbe, akkor pláne:) Ő is éppen úgy szereti a kertet mint én. Nem kaparja ki a növényeimet, nem megy olyan helyre, ahova nem szabad neki.

Gyorsan megjegyez mindent és aztán jól csinálja. Ha eljön a fél 12, akkor leül velem szemben és vár, tudja, hogy itt van a séta ideje, megyünk az erdőbe. Nagyon szeretjük az erdőt, ott aztán megmutatja, mit is tudnak a tibeti kutyák. Hatalmasakat ugrik dombról dombra, elképzelem mindezt sziklákkal, bizony ügyes a kis gazfickó. Neki mindegy, hogy nyár van vagy tél, mindig jól érzi magát.

Azok a reggelek. Hát lehet rosszkedvűen ébredni, amikor egy kis boldogsággombóc ott örvendezik nekünk, mintha hosszú útról tértünk volna vissza? Nem, nem lehet. Lehet-e rossz napom, mikor nevetősek a reggeleim? Nem, nem lehet. Teó ilyen. Szófogadó, sohasem csinál semmi rosszat, semmi kárt, nem ette meg a cipőimet, nem megy fel az ágyra, kanapéra, tudja, meddig tartanak a határai és sohasem lépi át azokat.

De nem hős az én kutyám. Fél az erős zajoktól, a petárdáktól, a tűzijátéktól. Volt olyan szilveszter, hogy be is pisilt ijedtében. Ölbe veszem, nyugtatgatom, elmondom neki, hogy mennyire szeretem és hogy nem kell félnie, megvédem mindentől és mindenkitől. Nem születik mindenki hősnek, kellenek az ilyen egyszerű kutyusok is, mint az én Teóm. Akik mellett boldog az élet. Sokat ad ez a kis állat, önzetlenül, nekem is és a cicánknak is. Mert imádja és ez a feltétlen szeretet kölcsönös. Gyakran alszanak összebújva, vagy bújócskáznak a kertben, lélekmelengető látvány. Teó bármikor kapható a játékra, Ciróka, öntörvényű személyiségénél fogva csak ha neki kedve van. Teó kilenc, Ciróka lassan tizennégy éves már, de játékosak, mint kölyökkorukban. Ciróka is megérne egy posztot, tökéletes őcicasága. Kis életmentőm. Írok majd róla is. Teodor a kuttyom neve. Annyit jelent a neve: Isten ajándéka. Az bizony.

Rémes krémes

Az a négy krémes lehet az oka, amit tavaly elpusztítottam. Kettőt nyár elején, kettőt meg nyár vége felé, kishugi szülinapján. Ilyen alkalmakkor befigyel pár süti.

És akkor most ezt így hogy? Jönnek a kilók és megrémültem. Ritkán állok a mérlegre, de egyre többet mutat. Nem ér a nevem. Alig eszem és az is tök egészséges, de komolyan. Nincs nasi, nincsenek sütik - jó, a krémeseket bevallottam - nincs kóla meg szörpikék sem, csipszek sem, semmi sem, kész csoda, hogy még élek. Vega vagyok mint tudjuk, a vegák meg általában nem dundik. Én leszek az üdítő kivétel? Affenébe is.

A kilók kúsznak felfele. Vagy a mérleg romlott el, télleg, kidobom. Mozgok eleget, naponta a túrák a kuttyommal, kertezek sokat, táncolok, ha úgy hozza kedvem, télen sztepplépcsőzöm, bringázás is bejátszik, és mégis.

Nem baj. Legyen így. Gömbölyű leszek és passz. Szeretek főzni, szeretek enni a kis színes tányérkáimból, szeretem az ételek látványát, illatát, nem őrültem meg, hogy lemondjak róluk. Az egyik legfontosabb örömforrás, örömtáncot lejtenek bennem olyankor a boldogsághormonok, kellenek nekem. Nem állok többé mérlegre. Ez a megoldás.

A vegaságról

Este átjöttek a barátaim, megint sikerült összevesznünk a vegaságomon. Nagyon zavarja őket és állandóan meg akarnak győzni, hogy az ember ragadozónak született. Én meg mosolygok szomorúan és nem jutnak eszembe okos érvek, vagyis érvek igen, csak olyan tudományosfélék nem. Mikor elmentek, előkerestem egy könyvemet és most legalább ideírom onnan.

Kezdem azzal, volt olyan nagyon régen, a mitológiából tudjuk, hogy paradicsomi állapotok uralkodtak, a növényevő ember együtt élt a vadállatokkal, barátságban. A mostani testfelépítésünket tekintve is a növényevő állatokhoz állunk közelebb, nem a ragadozókhoz. Miért is?

- a ragadozók bélcsatornája rövid, így az emésztetlen hús gyorsan kiürül, nem rothad, nem mérgezi az állat szervezetét. Az ember és a növényevő állatok bélcsatornája hosszabb.

- a ragadozók hosszú fogakkal, és a legtöbb esetben behúzható karmokkal rendelkeznek

- a ragadozó állatok állkapcsa csak le-föl mozog, a növényevőké és az embereké oldalirányba is

- a húsevő állatok nem isszák, hanem a növényevőkkel szemben lefetyelik a vizet

- a húsevő állatok nem izzadnak, hanem gyors légzéssel és a nyelv kilógatásával szabályozzák testhőmérsékletüket

- a húsevők nyála nem tartalmaz ptyalint, ezért nem képesek a keményítő tartalmú táplálékot előemészteni

- a ragadozó állatok tízszer annyi sósavat választanak ki, mint a növényevők és az ember

- a húsok megemésztéséhez sósav kell- az emberhez fajfejlődésileg közelálló növényevő majomfajok fogazata, bélcsatornája emésztőrendszere az emberéhez hasonló.

Azért ezek meggyőzőek a számomra, de nem emiatt vagyok vega. Így alakult. Nagyon szeretem az állatokat. Az állatok a barátaim, és az ember nem eszi meg a barátait ( mondta Gandhi, azt hiszem). Kevesebb beteg ember lenne, ha leszoknának a húsevésről, de nem vagyok térítő, csináljon mindenki azt, amit akar.

A csodanövény

Tegnap nyakamba vettem a piacot és bevásároltam, vettem egy rakás fokhagymát is, mert imádom és mert a fokhagyma igazi csodaszer, mindenki egyen belőle rengeteget.

Mindent elmulaszt, meggyógyít. Elmulasztja a szívproblémákat, a náthát, tágítja az ereket, csökkenti a vérnyomást, valószínűleg gyógyítja a rákot is, aki kicsi az megnő tőle, aki nagy, az összemegy, a kövérek vékonyak lesznek, a soványak szépen kigömbölyödnek, szóval mindenki bajára gyógyír:) Közben azon morfondírozom, hogy ha már ilyen tökéletes, az illatát - azt a jó büdös illatát - vajon mi mulasztja el? Azt miért nem tudja saját maga elmulasztani? Hogy adhatott Isten ilyen illatot egy csodanövénynek?
Az illatoknak mindig van valami funkciója, nem? Például elriasztó hatású, hogy jelezze, ne együk meg, árt nekünk. Vagy éppen nagyon vonzó illat, odacsalogatja a méhecskéket a virágokhoz:) Az lehet a baj, hogy mindez az állatokra vonatkozhat, Isten minket kifelejtett a tervezésből. Néhány vonatkozásban.

Úgy eszem a fokhagymát, hogy iszom. Mézes teába nyomok pár gerezdet, egészen apró formában, van fokhagymanyomóm, azt használom ilyenkor. Mindig este - és nem minden este, mert akkor még a bőröm is fokhagyma illatú lenne - és akkor másnap nem érezni rajtam.