2009. október 26., hétfő

A gótikus lovagvár


Elbújva a Bakonyban egy sziklaszirten magasodik és gyönyörű. A cseszneki vár. Egy élmény felmenni, mászkálni az ódon falak között, elmerengve bámulni az eredeti ősi téglákat, köveket, átérezni picit régi korok hangulatát, elképzelni mindazt, amit a vár megélhetett. De jó látni párszáz méterről is, ha kiülök a teraszra, vagy teszek-veszek a kertben, a látvány és az érzés maga a csoda.

Csesznek történelmi kistelepülés, első okleveles említése 1237-ből való. Katolikus templomának tornyában található az ország egyik legrégebbi, középkori eredetű harangja. Elbűvölő a hangja. A vár több mint 700 esztendős, Zsigmond király uralkodásának idejére tehető virágkora, a XV. századra. Abban az időben a Garai család birtokolta a várat, impozáns megjelenésű, gótikus lovagvárrá építette át az addig alacsony, belsőtornyos kis váracskát. De nézzük egy picit a történetét.

Az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bana nembeli Jakab báró, kardhordozómester emeltette egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A XIV. század elején a Csák nemzetség vásárolta meg, tőlük cserével Anjou Károly király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért.

A régi krónikák egy családi botrányról mesélnek, miszerint a Garai bárói család azzal vádolta meg Hedvig mazóviai hercegnőt, hogy 1429-ben megmérgezte férjét Garai Jánost, akinek még életében házasságtörő módon együtt élt az unokatestvérével, Szécsényi Miklós főnemessel. A főbenjáró ügyben maga Zsigmond király ült törvényt, aki Hedvig hercegnőt vagyonelkobzással és életfogytiglani fogsággal büntette. Talán éppen a cseszneki várban raboskodott? Szegényke.

A XVI. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek - Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével - végvárként védelmezte az országot. Wathay életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól mámorosan örömében egy régi puskaporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva, meggyújtotta a kanócot, mire a löveg hatalmas robajjal szétrobbant, megölve mindkettőjüket. Nahát, nahát. Vagy iszik, vagy vezet...izé..vagy ágyút sütöget.

A háborús idők elmúltával a vár szerepe megváltozott, a zordon kővárat egy kényelmes lakhatást biztosító barokk kastéllyá alakították át az Esterházy hercegi család tagjai. Micsoda ötlet..mert mindig csak az a pompa, a kényelem, ami annyira jellemző az Esterházyakra. Mondjuk mostanra már nyoma sem látszik, ha igaz ez a dolog egyáltalán. Nem nagyon tudom a várat barokk kastélynak elképzelni. Az biztos, hogy a restaulásnál ezt azt aprócska tényt nem vették figyelembe, zordon (de szép) kővár az, bizony.

Korabeli források szerint 1780-ban elköltözött a főúri család, de még szolgaszemélyzet használta a helyiségeket, melyeket egy harminc esztendővel későbbi földrengés, majd tűzvész tett végképp lakhatatlanná. Az 1970-es évek óta vallatják romjait a régészek, folyamatos az állagmegóvás, mindig dolgozgatnak rajta valamit, épül, szépül.

A vár történetéhez szervesen kapcsolódik Csesznek falu története, hiszen a mindenkori falu gazdasági hátteret is biztosított a mindig is fontos hadászati jelentőséggel bíró várnak. A vár alatt az őrség adózásra nem kötelezett tagjai élték mindennapjaikat. Ahogyan egyre biztonságosabb időszakok következtek történelmünkben és ahogyan egyre gyarapodott a népesség, a falu úgy kezdett távolodni a vártól és lett egyre nagyobb, körülölelve a várat csaknem minden égtáj felől. Bél Mátyás történetíró a XVII. században mezővárosként említi. Hiteles dokumentuma ennek a máig fennmaradt, régi pecsét, melynek köriratán a "Csesznek város pötsétje" olvasható.

Csesznek lakói a jobbágyság rendes, mindenütt egyforma sorsát viselték. Igen szép gyümölcsöseik voltak, híres volt állattenyésztésük, makkoltatással is hizlalták a kondát. A falut északi oldalról körülvevő Szőlőhegy jelentett értékesebb termőhelyet. Kender is termesztettek, fel is dolgozták, éltek és dolgoztak itt takácsok is. Az óriási erdők adottsága fejlesztette ki a helyi fafaragást és a sokáig gyakorolt szénégetést. Ma már szinte nincsenek is nagyobb állatok a faluban, kivéve azt a három disznócskát akik éppen a mi szomszédságunkban nevelkednek. Meg kell szeretnem a disznóillatot, de ezt már mondtam:) Ja, és persze baromfi az van bőven mindenhol, így mi is be tudjuk szerezni a kapirgálós tojást.

A múlt század végén feljegyzett helyi néphagyomány a vár eredetét a következőképpen magyarázza: az egyik Garai uraságnak bakonyi kondájában élt egy Csesznek nevű szelídített disznó. A cseszneki várhegy barlangjában élő óriáskígyó annyi más sertés elragadása után ezt is zsákmányul ejtette. A szelídített disznót kereső kanász hosszas kutatás után ráakadt a kígyóra és megölte. A kígyó barlangja fölötti sziklára Garai várat építtetett, s kedvenc disznaja emlékére Cseszneknek nevezte el. Erre az óriáskígyóra emlékeztet a hagyomány szerint a Garaiak címerében tekerőző kígyó. A hagyomány szerint a várat a XVI. század 30-as éveiben birtokló Török Bálint telepíttette a híres cseszneki gyümölcsösöket, s tőle kapta a nevét az Aranyos-patakon levő Török fürdő is.

Csesznek neve valójában szláv eredetű személynévből keletkezett, magyar névadással. Mi lehet a kapcsolat a vár neve, az itt élő lakosság és az alapítók között? Ma már megfelelő adatok híján legfeljebb találgatni lehet. Nekem mindenesetre nagyon tetszik a disznós történet, akár igaz is lehetett.

2009. október 18., vasárnap

495 éves a Tripartitum


A mai napon 495 éves a Tripartitum, Werbőczy Hármaskönyve. II. Ulászló király Werbőczy István országbírói ítélőmestert bizta meg „az ország minden jogainak, törvényeinek, bevett és jóváhagyott szokásainak s rendeleteinek egybeszedésévéel, cimekre és fejezetekre osztásával”. Az elkészült munkát az 1514. évi országgyűlés tíz jogtudóssal átvizsgáltatta. Miután a bizottság a munkát helyeselte és „abban az ország törvényeit s jóváhagyott szokásait jó renddel és kellő módon összeírottaknak megismerte”, a munkát az 1514. évi LXIII. törvénycikk is helyeselte, és a király is megerősítette.

Az 1514. évi Dózsa György-féle parasztfelkelés miatt azonban hirtelen megváltozott a helyzet, a királyi jóváhagyást tartalmazó okmányra nem került pecsét, és amikor a király a hiány pótlása nélkül 1516-ban meghalt, Werbőczy a munkát 1517-ben Bécsben saját költségén kinyomatta. A pecsét hiánya ellenére a törvénykönyv kötelező ereje nem volt vita tárgya, a későbbiekben mint szokásjog érvényesült.

A Dózsa parasztháborút megtorló országgyűlés 1514. október 18-án ült össze Budán, ahol Werbőczy István ítélőmester bemutatta a király megbízásából készített latin nyelvű szokásjogi gyűjteményét.

Hiába fogadta el a Hármaskönyvet mind az országgyűlés, mind pedig a király, kihirdetés híján sohasem emelkedett törvényerőre. Mégis miután 1517-ben kinyomtatták, évszázadokig mértékül szolgált a magyar jogban.

A szokásjoggyűjtemény rögzítette és történetileg igazolta a nemesi jogegyenlőség elvét, rendszert teremtett a jobbágyság kizsákmányolásához, például a röghözkötöttség fenntartásával valamint kifejtette az ún. Szent Korona-tan elméleti alapján: az országban nincs más hatalom, mint a nemesi, ami a Szent Koronából árad a nemességre. "Nincs tehát fejedelem, csak a nemességtől választott, és nincs nemes, csak a királytól nemesített." Az 1565-ben magyarul is megjelent Hármaskönyvet a vármegyékben 1848-ig alkalmazták.

Erdélyben a Tripartitumot több fejedelem is megerősítette a beiktatási eskütétel során : Báthory András 1599-ben, Rákóczi Zsigmond 1607-ben, Báthory Gábor 1608-ban, Barcsay Ákos 1658-ban, Kemény János és I. Apafi Mihály 1661-ben. A Diploma Leopoldinum 3. pontja Erdély törvényei közé sorolta.

Címváltozás


A reggel nagyon törékeny, és az új napsugarak nem túl erősek, de minden pillanattal erősebbnek és erősebbnek bizonyulnak. Tápláld őket, dédelgesd őket. És ne azonosulj a múlttal.

Ettől a pillanattól gondolj magadra úgy, mint egy újszülöttre. Az éjszakának vége, és te megszülettél a reggelnek. Nem lesz könnyű, mert a múlt szorítása mély. Ha bármilyen régi szokás érkezik, egyszerűen figyeld. Maradj távol, mintha valaki máshoz tartozna, mintha a postás rossz házhoz kézbesítette volna a levelet.

Az elme továbbra is elhiszi a régi megszokás miatt, mert az elmének időre van szüksége ahhoz, hogy felismerje, megváltozott a cím. Az elme nagyon lassan halad, a tudattalan pedig még lassabban. A test nagyon zsibbadt. Más az időrendszerük.

2009. október 12., hétfő

A vadmacska


....az erdőszélen vezetett az útjuk, egy keskeny ösvényen. Emléki karonfogta a lányát:

- És nem félsz a Bakonytól, hogy mindig zúg?

- Mi itt falun semmitől sem félünk. A kísértetet ismerjük, a bagolyhuhogást megszoktuk, a kéményben lakó öklöndöző öregembert kipörköljük őszidőben, mielőtt a fűtést elkezdenénk. Csupán a vadmacskákat nem szeretem.

Egyszerűen, nyugodtan beszélt Estella mintha tizenhat év óta ez idő tájt mindig az apjával sétált volna az erdei ösvényen. A füle mellett egy hajszál mint egy hosszú vadfű lengett. A kendőjének - vagy nyakának - almaillata volt, mint télen a kamaráknak. Hegyes orrú, magas cipőjében hosszúkat lépett; a cipő orra lépésenként úgy tűnt elő a fodros, fekete szoknya alól, mintha egyetlen szót sem akarna veszíteni a társalgásból.

- Tehát a vadmacskák - folytatta Emléki. - Én még sohasem láttam vadmacskát.

- Valamivel nagyobb, mint a házimacska. A feje és a füle kifejlett, a szeme félelmetes, és úgy tud sírni, mint egy gyermek. Látszólag céltalanul futkosnak ki és be a faodúkba holdas éjszakákon, de ha a vándorlegény megáll, a vállára ugranak. Minden éjszaka egy vadmacska ül az ablak elé, a korhadt ecetfára. Zöld szemével egész éjszaka az ágyamba néz. Miután sem én, sem anyám fegyverrel nem tudunk bánni...ezért kérettük.

- A vadmacska - sóhajtott még mindig regényesen Emléki. - Ha nem tévedek, az anyádat fiatal korában Vadmacskának neveztem, mert gyakran összekarmolt. Vagy talán más volt?...

.... A házhoz értek, amely olyan volt, mint húsz esztendő előtt. A falusi házak nemigen változtatják külsejüket egy-két emberöltő alatt. A kis ajtó ismerősen nyikorgott, mint egy megvénült atyafi, a szomorúfűz ága a földig ért, és a kémén félrebillentette a fejét, mint karosszékben az öregemberek. Ő fekete ruhában volt, mint mindig, hosszú fűzőben, és kis kendőt tartott a kezében, mint azon az olajfestményen, amelyet leánykorában festett róla egy vándorpiktor. A szeme körül pókhálók, mint egy régi ablakon, amelyet nem nyit ki senki. Az arcán a nyugalom, a gond és az emlékezés, mint három jóbarátok üldögélnek őszi délután a dércsípte lugasban. A hangja csendes, mint az őszi szélben az erkélyen kopogó eperfa hangja....

.......Mindig szerettük magát, mint egy tékozló fiút. Tudtuk, hogy egyszer visszatér. Maradjon nálunk, velünk. Ígérem, hogy anyám csendes lesz...és egyszer majd férjhez ad engem.

- Megpróbáljuk.... Itt minden a régi, mint fiatalkoromban. Sokat néztem innen az alkonyt, az ablakból. De a vadmacskát nem látom.

- Ön a vadmacska, apám. Maga ült holdas éjjeleken az ablakom előtt, és engem nézett. Igaz, hogy nézett, rám gondolt, szeretett? Hisz mindig magáról beszélgettünk.

Emléki megsodorta a bajuszát, bár ez nem volt szokása, rezignáltan nevetett, megsimogatta Estella haját.

- Vadmacska vagyok - dörmögte. Télire leöljük a malacot, akit este az udvaron láttam.


Krúdy Gyula: Aranykéz utcai szép napok - részlet

Szeifert Imre festménye: Falusi ház


2009. október 9., péntek

Idegen földön


Bács Szándu, a dászkál, a templom alatt lakott. A kis guggon ülő fatemplom alatt, melyet úgy hoztak magukkal száz esztendővel ezelőtt a nagyapái, a lelkükben bent, annak is a mélyén, mint egy távoli emlékezést a havasalji földről. Ezt az emlékezést faragták ki fából a telep fölötti dombra, építészmester sem kellett hozzá, valahogy maguktól eltalálták, hogy mit hogyan kell, pedig bizonyosan egyikük sem épített még soha templomot.

Nehéz és durvarostú tölgyfából építették, pedig fenyőből kellett volna, jó gyantaszagú fenyőből, legalábbis úgy rajzolta eléjük a képzelet. Így aztán nehézkes lett egy kissé a templomocska, guggon ülő, minta valami fáradtan, leeresztett szárnyakkal megtelepülő kopott, szomorú madár, idegen madár, olyan eltévedt madár.

Eltévedt nép madara volt az a kicsi fatemplom, vagy leaglábbis annak a madárnak fából faragott otromba mása. Egy eltévedt népé, amelyik török elől, tatár elől kényszerült hazájából messzire menekülni, munkát, életet keresni idegen föld népei között. Ezért építették házaikat is közel egymáshoz, majdnem összetapadva s azért olyan hebehurgyán és rendetlenül.

Mert az első telep is, mint a templom, pihenésre leszállott, fáradt idegen madár volt és pillanatig sem gondolt arra, hogy fészket verjen az idegen földön. Csak megtelepedett, mert valahol meg kellett állni a menekülésben, munkát kellett keresni, dolgozni kellett, hogy élni lehessen és visszatérni egyszer.

Wass Albert: Mire a fák megnőnek (részlet)

Makkai József festménye: Erdélyi fatemplom

Indián nyár


Lehet, hogy a késői nyárból közvetlenül a mínuszos télbe jutunk majd, hóeséssel és a tél minden szépségével, az őszt kihagyva. Ilyesmit mondogatnak a meteorológusok, na de megszoktuk már, hogy beszélnek össze-vissza aztán majd másképp lesz. Talán lesz azért pár szép őszi napunk, a látványról nem is beszélve. Csodálatos az őszi erdő, különösen az lesz itt a Bakonyban. Még zöldell szinte minden, a levelek is alig hullanak.

Nagyjából készen vagyunk a kerti munkákkal, amit még idénre beterveztünk. Kilencven új növénykét ültettünk el és még érkezik tizenkilenc. Alakulunk. Pázsit még nincs, alig bújt ki a fű, nem tett jót a pázsitos résznek, hogy felvonulási területnek használták az építkezés során. Tavasszal újragondoljuk az egészet, hozatunk majd termőföldet és úgy talán jó lesz. Felszántattuk a kert egy részét, ahol veteményezni fogunk majd. Tavasszal még géppel felkapálják, hogy jó porhanyós legyen a föld. Ellenemre volt a szántás, a biokertészek nem szántanak, nem ásnak, de évek óta gondozatlan kertnél megengedik, másképp nem tudjuk megművelni. Csak egyszer szántunk, aztán soha többet.

Sohasem szedem össze ilyenkor a lehullott leveleket, csak tavasszal, a földnek és a benne lakó apró élőlényeknek szükségük van meleg talajtakaróra. Levágtunk sok fenyőgallyat, nagyon elhanyagoltak voltak a fák és kell is a fény a nappaliba, na meg a panoráma, ellátunk a hegyekig, szemben velünk a vár, kell ennél szebb látvány?

Annyira szeretnék havat. Mostanában csak-egy egy napon ad nekünk télanyó, pedig kell a növényeknek és kell nekem is. Gyönyörű látvány lesz a hófehér kert, a hegyek, nem szeretném nélkülözni.

A mindennapos erdei séták egyelőre elmaradtak itt, annyi munkát adott a nagy kert. Ritkábban megyünk, de megyünk azért, visszük Teót is. Őt igaziból a kert is kielégíti, sok élményt ad neki a baromfiudvar, az új látni- és szagolnivalók. Izgalmas lesz a tél is, az biztos. Megtanulni az új kályhákkal fűteni. Fát hasogatni, bár azt most már Zé csinálja, mindig meglep, hogy városi polgárként milyen hamar beletanult az itteni életbe. Mert ha nem is vagyunk született parasztok, lassan azzá válunk majd, a szó nemes értelmében. Jó találkozni a földdel, ilyen igazi földdel, mint ami itt van, és elfelejthetem végre a horányi terméketlen homokot. Megtanulunk szőlőt művelni, gyümölcsfákat metszeni, orgonát, bodzát fiatalítani. Hát így. Jó így élni.

A fotón a Bakony egyik nevezetessége, a Kőmosó szurdok látható, itt van tőlünk tíz percnyi sétára, átmegyünk a hegygerincen és be lehet csatlakozni. Valami fenséges látvány, a magas hegyek alján csörgedező patak, két oldalán hatalmas kövekkel, sziklákkal. Lent is vezet egy turistaút meg fent is, mi még csak fent mentünk, nem mertem Teót elengedni, pórázon vittem, nem mertem vele lemászni ( na jó, nélküle sem mertem volna). Nehéz terep ez nekem, de egyszer talán összeszedem a bátorságom. Mindig megnézzük, ha arra csavargunk, mindig eldöntöm, hogy legközelebb túrabakancsban jövök és Teó nélkül, aztán meg sajnáljuk otthon hagyni:)

2009. október 7., szerda

Az egri vár pincéje



A várhegy gyomrában, a vár központi része alatt, 10–12 méter mélyen 250 méter hosszú pincerendszert tártak fel, amit még a híres 1552-es ostrom előtt vájtak a sziklába. Eddig a látogatók előtt elzárt terület volt, az egri vár egyik központi része. A székesegyház romjának kapuja előtt elterülő térség az ott látható falmaradványokkal és egyenetlen felszínével hívja fel magára a figyelmet.

Mélyen húzódik, mintegy 250 méter hosszúságú a hajdani dézsmapince, amelyben még a török idők előtt tárolták a püspökség számára beszedett bort. Miután a bejárata eltömődött, évszázadokon át elfeledve húzódott a várhegy gyomrában, s feltárására csak a 20. század második felében került sor. Látogatni azonban nem lehet, hiszen csupán üggyel-bajjal lehet lejutni a mélybe.

Nem mutathatták be eddig a látogatóknak a provizori palota maradványát sem, amely szintén a föld felszíne alatt található. Az egykori palotának ugyanis, amelyben Dobó István is lakott, a föld feletti része megsemmisült, csupán a pincéje maradt meg. Bár az egri vár az ország egyik legismertebb és leglátogatottabb műemléke, területének negyede nem látogatható. Akadnak életveszélyes részek is, mint a Szép-bástya, tetején a három kereszttel. A tervezett – és remélt – fejlesztés keretében a bástyát is felújítják, valamint ismét megnyitják a vár tövében álló Török-kertet.

Ezzel együtt akár a szakemberek számára is okozhat meglepetéseket a vár. Vannak ugyanis olyan részei, amelyeken még feltárások sem folytak soha, így nem lehet tudni, milyen részletek húzódnak a helyenként több méter vastag feltöltés alatt.

forrás: NatGeo

2009. október 4., vasárnap

Folytassuk a fürdőszobával


Ha már nagytakarítás, nem hagyhatjuk ki a fürdőszobát sem. Hogy a hűvös őszi estéken valóban jólessen a melegítő fürdő, fontos, hogy a kád is csillogóan tiszta legyen és a csempéken, a csapokon lerakódott vízkőtől is megszabaduljunk. Hogy hogyan?

  • Ha a kádunk túl van már a fénykorán, akkor ne kíméljük. Egy kevés hidrogén-peroxidhoz keverjünk porrá tört borkövet, majd pépesítsük némi vízzel. Adjunk hozzá szalmiákszeszt, majd az egésszel - persze gumkesztyűvel, kefe segítségével - kenjük be a kádat. Hagyjuk hatni két órán keresztül, majd alaposan sikáljuk át, végül bő, forró vízzel öblítsük le a kádat.

  • Az esetleges rozsdafoltokkal is könnyedén elbánhatunk bórax és ecet keverékéből készült oldattal.

  • A csempék fényét könnyen visszadhatjuk, ha a vízfoltokat előzetesen zöldbékás tisztítószerrel átitatott szivaccsal átdörzsöljük, majd szalmiákoldatos papírkéztörlővel áttöröljük.

  • A csapokról a kevésbé makacs vízkövet citromlével távolíthatjuk el egy szivacs segítségével. Átdörzsöljük, majd egy száraz, puha ronggyal áttöröljük. Ragyogóak lesznek.
    A WC kagylót bórax és citromlé keverékével bekenjük. Hatni hagyjuk két órán keresztül, majd alaposan átkeféljük.

2009. október 2., péntek

Szüret így, meg úgy


Mindenki szüretel a faluban, senkit sem lehet otthon találni. Mi is leszüreteltük már Otelló szőlőnket, termett bőven. Magdit már kétszer kerestük hiába, tőle vesszük a tojást. Kató, az alsó szomszéd is csak estefelé tűnik fel, ő is a hegyoldalban tölti a napot kemény munkával. Erről aztán eszembe jutott, milyen különböző is a két szomszédunk.

Kató egyedül él, özvegy pár éve, nehéz lehet egyedül, kevés nyugdíjból. Vállal is mindenféle munkát, bár nagyon rosszul fizetik. A szüretelésért 400 forintot kap óránként. Itt, falun, az órabér az általános, nem egy adott munkára állapodnak meg, hanem órabérre, akármilyen is az a munka. Szüretelés után még takarít egy családnál itt az utcában, tehetősek, meg tudják fizetni ő meg örül egy kevés plusz jövedelemnek.

És ott van még a nagy kertje, a miénk mellett. Gyönyörűen rendben tartja. Csirkéket is nevel, nem sokat, magának legyen meg a tojás, elég annyi. Nagyon kedves asszony, már barátnő. Jókat lehet vele nevetni és szeret mesélni a faluról, a régi időkről, ősfalusi, itt született.

Aztán a szüret másik oldalról. Ilike, a felső szomszéd szinte földbirtokosnak számít. Sok hektár szőlője van a hegyoldalban, meg kukoricása is, ő is dolgozik biztos, de főleg megművelteti a területeket és szüreteltet. Panaszkodik, nem veszik úgy a kukoricát, mint korábban, nehezedik az élet. Vele lekik a lánya és a családja, nem akármilyen autóval járnak, jól öltözöttek, van pénz a családban. A kert mégis...hát izé...elhanyagolt. Nagy kupi, trágyadomb, a malacokat nem tartják tisztán, kedvezőtlen széljárás esetén mi is érezzük. Az előző posztnál fotókat is láthattok.

Nincs megoldva a házuk vízelvezetése, úgy állítottak be két csövet, hogy ha esik az eső, hozzánk folyik be a víz. A ház, amit megvettünk évekig lakatlan volt, hozzászoktak a jóhoz, nem számított semmi sem, a csirkéik szabadon kóricáltak a kertünkben, a disznóól felénk levegőzött, a víz meg jöhetett, nem zavart senkit.

De ha a főútról benéz valaki hozzájuk a főbejáratnál, mindez nem látszik. Szép a porta eleje, virágokkal, faburkolatokkal, a látszatra azért adnak. Érdekes ugye a különbség Kató és Ili között. Azt mondják a falubeliek, hogy a legjobb és nagyjából a legrosszabb szomszédságot fogtuk ki. Csak hogy meglegyen az egyensúly:) Így jártunk. Nem baj, nem bánjuk. Nemes feladat lesz jó kapcsolatot kialakítani Ilikével. Meg aztán úgyis klímaváltozás van, jönnek az aszályos évek, jó lesz nekünk az a kevés víz ami majd onnan jön, ugye. Izgalmas idők következnek.

Az elemek energiái


A taoisták azért lépnek kapcsolatba a természettel, hogy ésszerűen hasznosítsák ezeket az erőket. A természetet mindenekelőtt az ég és a föld, a nap, a hold és a csillagok, a víz és a tűz, a hegyek és a fák, a drágakövek stb. határozzák meg. Ezeknek az elemeknek az esszenciáját és energiáját vesszük fel és alakítjuk át, hogy gyógyítsuk és erősítsük magunkat.

Maitreyi D. Piontek

W.Homer festménye

2009. október 1., csütörtök

Szerelmes a kutyám



Abba a kis helyes kopasznyakú kendermagosba, aki a kerítés mögött a szomszéd kert kupijában pihenget éppen. Bátran állíthatom, ő a legcsúnyább csirkécske a tyúkólban pedig vannak bőven, bár a másik fotón most éppen kacsák és/vagy libák dzsoggingolnak a trágyadomb tetején. Íme, a szomszéd kertje, ami nem mindig zöldebb.

Teó és Pepitapipi naphosszat együtt vannak, keresik egymás társaságát, igaz, a pipi a miénket is keresi. Ahol dolgozgatunk éppen, odajön és lelkesen beszél hozzánk csirkenyelven, lehet, hogy értem. A kis csipogós, nagyon aranyos.

Amúgy béke, barátság van a felső szomszéddal, munkálkodtam rajta. Remélem mostantól sokáig. Mondjuk addig, míg élünk. Tehát a felső szomszéddal. Mert itt ilyenek vannak ám, felső meg alsó szomszédok, akkora a szintkülönbség a kertek között. Jön egy földrengés, vagy egy tornádó és Ilike, a hatvanhat éves asszony akivel tegnap jót cseverésztünk majd kiabálhat nekem: ” csúszok hozzád, bébibogyauuuóóó” vagy hogy is mondja a srác a reklámban, amit különben sosem nézek. Aztán jön majd házastól, malacostól, csirkéstől, kacsástól, libástól. Meg egy kakas és trágyadomb. Ezek vannak a szomszédunkban. Jobb lesz, ha a spirituális énemre hallgatok és megszeretem a disznószagot. Vagy trágyaszagot. Horányban minden hajnalban virágillat volt.

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...