Rendje van annak, hogy asszony lesz a jányból

Hogy magára ne hagyjam az ifjú jegyespárt, nézzünk be hozzájuk, hogy is folytatódik szerelmük története. A jegybenjárás alatt a legény csaknem minden nap meglátogatja menyasszonyát és ajándékokat visz neki. A jegyesek ezüstpénzt hordanak a csizmában vagy a cipőben, a talpuk alatt, hogy meg ne ronthassák rosszakarók a szerelmüket. Ősi hit ez is, mint a jegykendő, mert a kendőt, pántlikát hajdan bűvös szernek tartották a gonosz szellem ellen.

A vőlegény a jókomái közül választja ki a vőfélyt, akinek ugyancsak nehéz dolga van. Ő a regősök, énekmondók utódja, ő hívogatja a vendégeket verses mondókáival. A lakodalmas háznál ezalatt folynak az előkészületek. Szerda a nagy nap, szerdán van az esküvő, nem is lehet másként. Vasárnap csinálják a csigát, hétfőn a süteményeket, kalácsot, kedden ölik le a marhát, kopasztják a baromfit.

A lakodalom előestéjén elmennek a menyasszony ágyáért csengős kocsin, pántlikás lovakkal, maskarás legényekkel, végigdalolva a falut. A menyasszony kapujában szalmabáb áll és szalmakötél vigyázza a bejutást, amelyben vastag drót van belül. A vőfély verssel kéri ki az ágyat s hosszú alkudozás után pénzért váltják azt ki. Kocsira rakják s elviszik a vőlegényes házhoz; ekkorra öreg este van már s vacsorára várják a küldötteket. Éjfélig virrasztanak és táncolnak a rendetlen házban, amely tele van ajándékokkal, tésztafélékkel.

Az esküvő napján jókor kelnek mind a két háznál, mert reggeltájt gyűlnek a vendégek, akiket rögtön ellátnak inni-ennivalóval. Tizenegy óra tájban elindulnak az anyakönyvi hivatalba, onnan a paphoz. A menyasszony fején koszorú van, a nyoszolyóinak csak virágcsokor. A vőlegénynek is bokrétás a kalapja. A menyasszonyt a vőfély kéri ki és vezeti a templomba rigmusok és az asszonynép sűrű zokogása közepette.

A vőfély a pap elé vezeti külön a menyasszonyt, külön a vőlegényt. Tartozik a szertartáshoz egy aranyporos alma is, rúdon viszik a templomba majd haza, ott kettévágják, felét az új férj, felét az új asszony eszi meg. Ez is annak az ősi pogány hitnek az emléke, amit említettem volt az előző írásomban. Esküvő után a templom előtt kérik ki a menyasszonyt s elviszik a vőlegény házához. Ha csak tudják, közben visszalopják a menyasszonyt; itt aztán ügyelni kell a vőfélynek, ez a csúfság meg ne történjék rajta. Az ünnepi lakoma kora délután kezdődik és estig, vagy éjfélig is eltart, amikor is táncba kezdenek.

Este van a kárlátó. Ez annyit tesz, hogy a menyasszonyos ház vendégei fölkerekednek és eljönnek a vőlegényes házhoz azzal, hogy elveszett valami szép madaruk, meg akarják nézni, nem repült-e ide? Sok tréfa után beeresztik őket s közös lesz a mulatság. A lakoma végén van az új asszony felkontyolása. A nyoszolyók és a menyasszony leteszik koszorúikat, nyoszolyóasszonyok kontyba teszik a fiatal menyecske haját s be is kötik a fejét. Az új asszonyka titokban rágázol a vőlegény kalapjáról elcsent bokrétára s ezzel úgy megbabonázza azt, hogy sohase lesz csalfa.

Bekötött fejjel vezetik be az ifjú menyecskét a mulatók közé és ekkor jön a menyasszonytánc is, mikor mindenki fordulhat egyet a menyasszonnyal, ha pénzt dob az erre kitett tányérba. Majd hazamennek a kárlátósok s ha lehet, visszalopják a menyasszonyt. Reggelre kelve a nyoszolyók megfésülik, felöltöztetik az új asszonyt, fejére főkötőt tesznek s elvezetik a templomba, ahonnan azután a leányos házhoz mennek reggelizni. A legények azzal végzik a hosszú lakodalmat, hogy délelőtt kormos fazekakkal, piszkafával, bádogfedőn dobolva házról-házra járnak és enni kérnek. Néhol meg is vendégelik őket, míg másutt maguk lopnak ennivalót, sonkát a kéményből. Ez a tyúkverő.

A lakodalom nagy költséggel jár, a szülők nem is örülnek neki. És ha most elhagyjuk a száz évvel ezelőtti időket és visszatérünk a mába, láthatjuk, hogy elmaradtak a lakodalom túlzó vonásai, leegyszerűsödött, alkalmazkodott korunkhoz és ezzel a szépségét, játékosságát is elveszítette. Vannak még hagyományőrző vidékek, de az általam elmesélt lakodalmat nem leljük már fel ilyen ősi formában szinte sehol sem.

Ha egy legénynek szándékja vóna

Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegyében járunk, több, mint száz évvel ezelőtt. Jóféle a közösségi élet, a kisebb községekben mindenki ismeri egymást, de a nagyobbakban is egész falura való ismeretsége van mindenkinek. Az iskolában, a munkánál, az egy utcában vagy városrészben lakók, a katonatársak erős lelki kötelékkel fűződnek egymáshoz.

A legények komának szólítják egymást, ez már a kötelességekkel is járó barátságnak a kifejezése; az ilyen komaságot bor mellett fűzik még szorosabbra. Majdnem minden legénynek van egy legjobb komája, akár tűzbe-vízbe is készek menni egymásért, jó szolgálatot tesz az ilyen kapcsolat kocsmai verekedésnél. Az egykorú lányok is összetartanak, baráti csoportokban csivitelnek egymással.

Jó korán kezdik a fiatalok az érintkezést. A lányokat hamar viszik férjhez, tizenhat, mire eladósorba kerül, mire tizenkilenc lesz, már vénnek mondják. A legények is korán nősülnek, 16-18 évesnek már van szíve választottja, de a házassággal azért kivárják a katonaság végét. Már az egészen apró legénykék is eljárnak esténként a lányos házhoz a napi munka után. Beszélgetnek illedelmesen a szobában egy ideig, aztán a legény látványosan elköszön, a leány úgy tesz, mintha kikísérné. A tornácon vagy a kiskapuban megáll a legény, és elkezd diskurálni a jánnyal, suttogva, egymáshoz közel hajolva, arra igyekszenek, hogy minél jobban kiismerjék egymást.

Néha a legény három-négy házhoz is eljár, ugyanazon este sorra látogatja mindegyiket. Persze ahhoz megy először, akit a legjobban kedvel, van aztán a többi helyen neheztelés, sértődés, „ hun vót idáig?” . A lány szülei elnézik, szó nélkül hagyják ezt a kinti sutyorgást, csak arra vigyáznak, hogy baj ne legyen és hogy jól válasszon az a lány. Végre aztán a legények oda járnak, ahová nagyon lekötötték magukat, úgy hogy jó világ érkezett el, már borral is kínálják őket.

A lány egy legényt sem utasíthat el, mert abból roppant nagy sértés kerekedik, csak a viselkedésével mutathatja ki, hogy nincs kedvére a legény. A szegénylegény, ha tisztességes, nem szalad a gazdag, a módos után, hanem a meggondolt szavú, dolgost választja ha szegény is. A szegény szülő nem szól fia választásába. A gazdag szüle annál jobban megnézi, kifélét, mifélét választ a gyereke. A leány életének a férjhez menés a legfőbb eseménye, a házasságban vagy a mennyország, vagy a pokol várja. A tökéletes férj nem iszik sokat, nem kártyázik és nem bolondul a szoknya után. Az a szép páros élet, ahol megvan az egyetértés és otthon egymásban gyönyörködnek a házasok.

Ha már a legény meg a leány jól összebarátkoztak, a legén megpendíti a lány előtt, hogy neki „ szándékja vóna!” Aztán megbeszéli a dolgot a szüleivel s ha nincs semmi baj, a szülők felkérik az egyik rokont násznagynak aki, többnyire az apával együtt elmegy megkérni a leány kezét. Jövetelük nem titok a lányos háznál, járt már itt „susogóba” egy öregasszony, aki kitudta, odaadják-e a leányt. De akkorra a legény már kitudta magának, mit gondol a lány felőle, mert az utolsó estén, amikor találkoztak, almát adott neki. Ha azt a lány megette, akkor biztos, hogy szereti és hozzámegy. Ősi szokás ez, még Ázsiából hozták eleink s a török népeknél szokásban van máig. Azt tartják, hogy az alma megtermékenyíti az asszonyt.

Igen szívesen fogadják a becses vendégeket. Bor, egy kis harapnivaló mellett megbeszélik a kézfogó napját is, majd jegyet ad egymásnak legény s leány. A legény pénzt, a saját sorsához illőt, a leány pántlikát, fenntartván ezzel az ősi szokást, amely még abban az időben kezdődött, mikor rabolta vagy vette magának a legény a feleséget. A jegyváltást a jegybenjárás követi, majd a lakodalom. Nagyon izgalmas a lakodalomra való készülődés és maga a lakodalom is, egyszer talán majd azt is elmesélem.

Kukoricafosztás

Most elmegyünk vidékre egy picit - hagyjuk azt a csúnya politikát másra - megnézzük, hogy is volt régen, mit csináltak falun így ősszel, tél elején, mikor végeztek a betakarítással. Társasmunka a kukoricafosztás. Van ahol tengerihántásnak nevezik, van ahol máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak. A résztvevőket általában meghívták, de például a Bácskában a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz.

Szegeden az udvarok közepére garmadába hordott kukoricát muzsika- vagy cimbalomszó mellett fosztották, vagyis hántották, itt ez volt a neve. Alkonyatkor felhangzott a muzsika vagy cimbalomszó egyik-másik udvaron s a csapatostól jövő lányok, legények letelepedtek a garmada köré és víg nótázás közben kezdtek el fosztani. Egy-egy rakás megfosztása után táncra perdültek, majd fosztottak tovább. Közben-közben főtt vagy sült kukoricát, olykor jó zsíros pogácsát meg borral tele kulacsot hordtak szét köztük. Ha sok a kukoricafosztó a vidám muzsikaszó mellett hamarabb készen voltak a nagy garmada megfosztásával, aztán táncoltak hajnalhasadtáig.

A kalotaszegi Nyárszón főleg a legények mentek a lányos házakhoz megkérdezni, hogy „kell-e hántó?” A kukoricát a szoba tükör felé eső részében fejtették. Főtt csöves kukoricával és mézes kukoricával kínálták a segítőket. A lányok arcát a legények tréfából üszkös kukoricával kenegették. A tengeri héjában meghengergették egymást a lányok, a piros csöveket pedig elkapkodták a legények, s azt csókkal kellett kiváltani.

Turán a kukoricafosztóba rokonokat, jó barátokat hívtak meg. Jó időben az udvaron, esőben a konyhában, fészerben fosztottak. Szilvával, süteménnyel, itallal kínálták a segítőket. Énekeltek, beszélgettek.

Sajnálom, hogy mára már alig vannak települések, ahol férfiak és nők részesei lehetnek ennek a vidámságnak. Milyen szép lenne ezeket a hagyományokat sokáig megőrizni. Meg aztán jó buli is lehet, jó a társas együttlét mindig, és éppen ez megy veszendőbe. Igazán kár érte.

Neogrády Antal festményével illusztráltam, címe: Kukoricahántás

Szüreti mulatságok

Ha még úgyis marasztalni akarom az őszt - megjegyzem napok óta megint őszies (vagy tavaszias?) az idő - nyugodtan írhatok a szüretről is. Kisgyermek koromban rajongtam a szüretért. Még élt nagyapám, sokat időztem náluk. A ház körül egy kis veteményes, virágoskert volt, sok-sok kukacvirággal, távolabb meg vagy hatvan tőke szőlő. Nagyon szeretett bíbelődni a szőlőivel nagyapa. Kaptam is eleget, ha a tőkék között kezdtünk bújócskázni.

Ősszel aztán eljött a szüret. A kisebb szőlőkben a család manapság is meghívott segítőkkel szüretel. A házigazda, a tulajdonos vendégül látja a szüretelőket étellel-itallal, a szőlőből, mustból kóstolót vihetnek haza. Nagyobb szabású mulatságokat, szüreti felvonulásokat hagyományosan a bortermő vidékeken rendeznek, az aratási szokásokhoz hasonlóan. A szüreti szokásokhoz hozzátartozik az evés-ivás, ének, tánc,szüreti felvonulások és bálok.


Sok helyen a szüreti mulatságok ma is élnek, idegenforgalmi látványosságok. A felvonulás élén két leány halad, köztük egy legény. Mögöttük megy a két sáfár, utánuk pedig két legény a baksus figuráját viszi. A baksus hordón keresztbe tett lábbal ülő figura, lopótökkel és pohárral. Őket követik a szőlőkoszorút vivő lányok, szekéren, vontatón. Leányok, legények, gyerekek kereplővel zajonganak. A felvonulást maszkos alakok színesítik. Például nőnek öltözött férfi, aki a nézők karjára rafiát köt, s akinek megváltásul fizetni kell. De van a menetben keréken forgó bábu, táncos kerék is. A keréken forgó pár figurája helyenként megtalálható a farsangi, sőt az aratási felvonulásokban. A mulatságot reggelig tartó tánc fejezi be és evés-ivás, borozgatás hajnalig.

Nagyon szeretem a szőlőt. Csakhogy az enyém más kiskertjében, vagy a piacon terem. De így is jó, ha jobb nincs. Szeretem frissen, de szeretem aszalva, mazsolának is. Őrzi a nap melegét és átadja nekem. Nagyon jó érzés. Van egy szőlőtőkém, csak úgy lett hirtelen, megújult a régiből, aminek helyén a kocsibeálló épült. Nem terem, nem tudok bánni vele. Viszont elhatároztam, ha ennyire élni akar, akkor komolyan veszem. Tavasszal valaki hozzáértő megmetszi majd és lesz rajta finom, igazi, napérlelte termés. Ha ő is úgy akarja.