Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Vers a Kedvestől

Péntek reggel

Az állomás fel sem ébred,
csak lustán másik oldalára fordul,
mikor a vonatom befut.
Műbőr- és alumínium-szagától
minden korábbi vonat-út eszembe jut.
Szívem még nem fogta fel,
hogy zakatolva hozzád visz el
a téli reggel:
lelkem köré az öröm
csak lassan, ásítozva csordul,
hogy megharcoljon
széllel és hideggel.
Mikor a part felé
a kis lejtős utcán baktatok,
már színt kap a világ:
kék ég-foltokat tükröznek vissza
a szemérmes ablakok,
és éber kiskutyák csaholnak ki rám
egy-egy kertkapun;
én visszaköszönök nekik:
"Om mani padme, hum!"

A kis hajó
még a túlparton imbolyog,
mikor a vízhez érek.
A folyó, a fák,
a sirályok, a kacsák
kiáltják felém, hogy élek,
hogy csodás az élet,
mert te VAGY, mert én VAGYOK.
S ahogy a kis komp nyomán
foszlanak szét a hullámok, habok,
úgy olvadnak semmivé
a találkozásaink közti évek és napok.
A Nap felcsillan a vizen, -
mint bennem a remény, és hiszem,
hogy mint a kis hajó,
egyszer majd révedbe érek.
Még egy szakasz gyalog
utcácskák virágnevű során,
míg végre nálad vagyok.
És csak ámulok a csodán:
hogy milyen boldoggá teszel -
pusztán azzal, hogy létezel.

S.Z.

Bp. 2009. 02. 28.