Vers a Kedvestől

Péntek reggel

Az állomás fel sem ébred,
csak lustán másik oldalára fordul,
mikor a vonatom befut.
Műbőr- és alumínium-szagától
minden korábbi vonat-út eszembe jut.
Szívem még nem fogta fel,
hogy zakatolva hozzád visz el
a téli reggel:
lelkem köré az öröm
csak lassan, ásítozva csordul,
hogy megharcoljon
széllel és hideggel.
Mikor a part felé
a kis lejtős utcán baktatok,
már színt kap a világ:
kék ég-foltokat tükröznek vissza
a szemérmes ablakok,
és éber kiskutyák csaholnak ki rám
egy-egy kertkapun;
én visszaköszönök nekik:
"Om mani padme, hum!"

A kis hajó
még a túlparton imbolyog,
mikor a vízhez érek.
A folyó, a fák,
a sirályok, a kacsák
kiáltják felém, hogy élek,
hogy csodás az élet,
mert te VAGY, mert én VAGYOK.
S ahogy a kis komp nyomán
foszlanak szét a hullámok, habok,
úgy olvadnak semmivé
a találkozásaink közti évek és napok.
A Nap felcsillan a vizen, -
mint bennem a remény, és hiszem,
hogy mint a kis hajó,
egyszer majd révedbe érek.
Még egy szakasz gyalog
utcácskák virágnevű során,
míg végre nálad vagyok.
És csak ámulok a csodán:
hogy milyen boldoggá teszel -
pusztán azzal, hogy létezel.

S.Z.

Bp. 2009. 02. 28.