2009. március 15., vasárnap

Gyökerek


Különös valami az emberi élet. Ahova Isten beülteti, ott gyökeret ereszt. Hajszálnyi gyökeret elébb, mint a zsönge növényke, majd ahogy az idő telik: egyre szélesebb körben kapaszkodik a földbe, akár a fa. S ahogy növekszik, gyökere is egyre mélyebbre nyúl alá s egy idő múlva már nem is lehet kitépni onnan anélkül, hogy kár ne esnék bele, kisebb vagy nagyobb, a fa vagy az ember sajátságos természete szerint, s merthogy emberről beszélünk és nem fáról, hozzá kell tennünk a fontosság sorrendjében: az emberi lélek természete szerint.

Van fa, amelyik belepusztul az átültetésbe. Nem képes beilleszkedni az új talajba, az új éghajlatba, az új környezetbe. Elsatnyul, s idővel elpusztul. Így van az emberrel is. Ha a történelem gonosz keze kitépi a földből, ahova beleszületett, ahol emberré nőtt: nehezen leli meg helyét máshol. Akárcsak a fa. Míg fiatal alatta a gyökér: gondos kéz kiáshatja, elültetheti baj nélkül. De ha mélyen van már a gyökere, akkor az úristen törvénye szerint békében kellene hagyni, ha azt akarjuk, hogy gyümölcsöt teremjen.

Mostanában Wass Albertet olvasok, sokat. Szeretem, megnyugtat, elgondolkodtat. Ezt is ő írta.

2 megjegyzés: