András nap

Bizony, ma András nap van, fiacskám nevenapja. Védőszentje Szent András, aki egyébként Skócia védőszentje, Magyarországé Szent István, védőasszonya Szűz Mária. A katolikus egyházban védőszentnek nevezik azt a szentet, akinek egyes országok, területek, templomok stb. az oltalma alá tartoznak. Védőszent az is, akinek nevét keresztségben kapja az ember.

András apostol egyike volt Jézus tizenkét tanítványának. Józan gondolkodású, kulturálisan nyitott, tettrekész tanítvány volt, természete a legendákban fennmaradt élettörténetében is kirajzolódik. A Júdeában örökké fennálló idegengyűlölet ellenére szívélyes az idegen görögökhöz, meghallgatja kérésüket, és azt tolmácsolja is Jézus felé.

Valószínűleg mélyen emberséges tulajdonságainak köszönhető az is, hogy Jézus feltámadása után az isteni elhívást elsőként Kis-Ázsiában teljesíti, de nem a Pál által látogatott tengerparti területeken, hanem Örményországban és Kurdisztánban, tehát a Fekete-tengertől délre eső vidékeken. Valószínűsíthető, hogy András szeretettel és nem erőszakkal végzett szolgálatának eredménye, hogy a világon először Örményországban lett államvallás a kereszténység.

Nyitottságának, megértő szemléletének köszönhetjük talán, hogy a különböző kultúrákban is képviselni tudta Jézus Krisztus evangéliumát úgy, hogy adott népnek a hagyomány-elemeit használva adta tovább a jó hírt. Ennél hatékonyabb misszionárusi módszer azóta sem létezik.
Csak ennek tudjuk tulajdonítani azt a soha felül nem múlt tettét, hogy a legendás és titokzatos szkíták is beengedték Jézus apostolát belső életükbe, miután átlépte a Dunát.

A "szkíta erkölcs" és a "szkíta törvény" igen híresek voltak az ókorban, s ma már azt is tudjuk, hogy a szkíták elképesztően szervezett társadalmú, magas kultúrát művelő ősi, hatalmas nép voltak. De András nem csak hogy az országukban telepedhetett le egy időre, hanem komoly mértékben részt vett Szkítia vallási életének alakításában is. András apostol, ahogy más kultúrák esetében, úgy a szkítáknál is alaposan elmerülhetett a hagyományokban, a nép Isten-hitében. Nem írnak róla sokat, pedig megilletné a dicséret az apostolt, mert András ezzel egyedülálló dolgot kísérelt és valósított meg. Ezt a teljesítményt András apostolon kívül, csak Fülöp apostol közelítette meg, a "ló-szerető". Ezért nevezzük Andrást és Fülöpöt máig úgy, hogy "a két szkíta-térítő". Jellemző a szkítákra, hogy Jézus tanítványain kívül más történelmi személy nem mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyre hatolhatott a titokzatos szkíták életébe. András apostoli műve óta keresztények a szkíták.

A szkíták és Thrákia után András Görögországba ment, majd az achaiai Pátra(Pátrai) városába, ahol a királlyal hitvitát folytatott. Az uralkodó nem mutatott valami komoly szellemi emelkedettséget, hitvitájuk végeztével börtönbe vetette, majd keresztre feszíttette Kr. u. 60-ban, a legendák által tanúsított ún. "Andráskeresztre" (X-formára ácsolt kereszt).

Szent András egyházi ünnepe a mai nap, november 30.

Isten, Nietzsche és egyebek

Nietzsche azt mondta állítólag: "Isten halott, az ember szabad." Hatalmas felismerés, de kevesen értik meg a mélységeket, amiket a mondat tartalmaz. Ha van Isten, soha nem lehet szabad az ember. Hiszen Isten éppen azt jelenti, hogy ő a teremtő - ilyenfomán mi bábok vagyunk. Senki nem kérdezett meg bennünket, akarjuk-e, hogy létrehozzanak, azt sem fogják megkérdezni, akarjuk-e, hogy elpusztítsanak bennünket. Isten szeszélyén múlik tehát, hogy teremt vagy pusztít. Születésünkről és halálunkról sem dönthetünk szabadon - közötte tehát hogy lehetne szabad az életünk?

Nietzsche gondolata azonban nem teljes. Nem volt tisztában valószínűleg azzal, hogy vannak olyan vallások a világban, amelyekben nincs Isten - és még azokban a vallásokban sem szabad az ember. Ilyen a buddhizmus, a dzsainizmus, a taoizmus - bár jómagam inkább filozófiának nevezném ezeket. Nincs istenük, de világképük, életfilozófiájuk követendő példa a számomra. A taoizmus áll az életemhez a legközelebb.

Lao-ce, Mahavira és Gautama Buddha is tagadta Istent - ők is tudták, hogy Istennel az ember csupán egy báb. De nem elég, ha kimondjuk, hogy Isten létezése az emberi szabadság legfőbb akadálya. Még egy dolog zavar itt: a vallás. Vagyis az egyházak, felfogásomban az emberek istenhite köré szerveződött üzlet. Mára legalábbis azzá lett - mondom ezt úgy, hogy tudom, sokat adott az emberiségnek néhány egyház, oktatás, segítség formájában. Ma is vannak papok, lelkészek, gondolok itt Böjte Csabára vagy Gilicze Tamásra, kis falum református lelkészére, akik munkásságát mélyen tisztelem, becsülöm azt, amit a értünk, emberekért tesznek, amit Csaba a gyermekekért tesz.

A hitem erős. Hiszek az Univerzum energiájában, abban, hogy létezhet egy felsőbbrendű, rendszerező energia, és bárki nyerhet ebből az energiából, ha szüksége van rá. Na de kanyarodjunk vissza a vallásossághoz. Olyan vallásosságnak kellene létrejönnie, amely isten- és vallásnélküli, amelyben nem áll fellettem egy nagyhatalmú valaki és nincs szervezett vallás az ő egyházaival, hogy különféle ketrecbe zárjon bennünket: keresztény, muszlim, hindu vagy bármilyen más világ. Bezártság. Ketrecek.

Nem elég tehát azt mondani, hogy Isten halott. Nincs értelme a szervezett vallásnak sem. Nem lennének templomok, szentélyek, mecsetek, zsinagógák. Állástalanná válnának a püspökök, rabbik és mindenféle vallási vezetők. Forradalmi gondolatok, nem? És micsoda ellenkezést fog kiváltani minden sorom. Még nem látják át az emberek, miért is kellene így lennie. Így válhatna szabaddá az ember.

De mindehhez fejlődni kell. Megérteni sok mindent. Isten halott - ahogy Nietzsche mondja - az ember szabad. De mire szabad? Olyan lesz a szabadsága, mint az állaté, nem jár semmilyen felelősséggel? Inkább szabadosság az. Nem segít az embereknek felfelé emelni magukat, hogy rabszolga voltuknál feljebb jussanak. Lehet még az is, hogy a szabadságod lejjebb süllyeszt, mint a szolgaságod, mert a rabszolgaságban legalább fegyelem volt, erkölcs, voltak bizonyos alapelvek. Volt egy szervezett vallásod, ami vigyázott rád, gondoskodott róla, hogy félj a büntetéstől és a pokoltól, fenyegetettségben élj, hogy mohón vágyj a jutalomra és a mennyországra. Veszélyes tehát önmagában a szabadság. Állati létbe taszíthatja az embert.

Ha azt mondjuk, Isten halott és a vallás, mint szervezett testület szintén - akkor lehet az ember önmaga. Képes felelősséget vállalni a cselekedeteiért, akadályok nélkül, szabadon fedezheti fel legbensőbb lényét, lényének mélységeit vagy tudatosságának magaslatait. Senki sem akadályozza. De meg kell tudnunk menteni valamit: a vallásosság minőségét: vagyis a vallásosság eleven marad, tökéletes összhangban az emberi szabadsággal, elősegíti az emberi fejlődést.

A vallásosság valójában azt jelenti, hogy jelen állapotunkban nem vagyunk elegendőek. Nem, mert több is tudunk lenni. Sokkal több. A lehetőségek bennünk vannak. A vallásosság óriási kihívás a fejlődésre, hogy eljussunk az önkifejezés csúcsaira. Nincs ennek köze egyházhoz, papsághoz...hozzánk van köze és a spirituális és szellemi fejlődési lehetőségeinkez.

Megértem ennek ellenére, hogy az emberek nagy többségének kapaszkodó kell, különösen a mostani nagyon nehéz, küzdelmes években. És az egyházi közösség, a vallási vezetők jelenthetik ezt a kapaszkodót. Itt, kis falumban is így van. Senkit sem akarok eltéríteni az útjáról azzal, amit írtam. Elfogadó és megértő vagyok ebben a kérdésben, sőt, alkalmazkodó is. De gondolkodó emberként úgy látom, hogy az életünk olyan, amilyennek akartuk, hogy legyen. Senki nem felelős érte. Sem Isten, sem a Sors. Csak mi magunk.