Wass Albert születésnapján

1908 január 8-án született egyik kedvenc íróm. Meglehetősen ellentmondásosnak tartja őt a magyar irodalom, vannak, akik szerint nagyszerű író (szerintem is), vannak, akik szerint nyilas volt és negatívan ítélik meg a személyiségét, a munkásságát. Márai óta tudjuk, hogy annyiféle igazság van, ahány ember, így tehát engem Wass művei érdekelnek és nem a történelme. Abban úgysem tudnék igazságot tenni.

Sok könyvét megvettem, szinte mindet olvastam, kedvencem: A funtinelli boszorkány. Mélyen megrázó, nagyszerű regény, ahelyett, hogy ömlengésbe kezdenék róla, idézek inkább belőle:

"Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél a földre. Terméketlen maradsz, mint a tűzliliom, aminek illata megöli a legyeket. Ha életet hoznál mégis a világra, magad ölnéd meg azt is, és nem tehetnél róla. Borzalmas írás van a tenyereden, leány... és az írások ellen nem tehetünk semmit. Te vagy a bosszú angyala, akinek boszorkány a neve....szép és borzalmas a sorsod, félelmetes és gyönyörűséges. Kívánságod parancs a poklok hatalmasai előtt, vágyad beteljesül, mielőtt kimondanád. Megérzed a szemek mögött a gondolatot, és meghallod a szavakat, amiket nem mondanak el. Meglátod, ami láthatatlan, meghallod, ami hang nélkül való, s megérzed, aminek illata sincs, mert még meg sem született az időben." (részlet a regény első részéből)

"Amelyik ház arra épül, hogy otthona legyen egy családnak, és úgy épül, és azok építik, akik otthont akarnak belőle maguk köré: abból a házból otthon lesz. És jó otthon lesz, és sokáig lesz otthona sokaknak: férfinak és asszonynak és gyermekeknek és gyermekek gyermekeinek. De amelyik ház nem úgy épül és nem arra épül, érted - és itt a Vénség fölemelte a fejét, és egyenesen az asszony szemébe nézett - az olyan házba hiába jön az asszony, az olyan ház nem lesz hosszantartó békés otthona senkinek" ( részlet a második részből).

" Valaki énekelt. De nem lehetett tudni, hogy hol. Közel-e, vagy messze? Valahol fönt a tisztáson? Vagy az erdők között? Vagy a fák fölött? A holdban? Nem lehetett tudni. Néha olyan volt, mintha onnan jött volna a karám mögül, egészen közelről. Máskor mintha véghetetlen messzeségből hoznák a hold sugarai, valahonnan az erdők legsötétebb mélységéből vagy a Pietrosz sárgás-kéken kitajzolt csúcsáról, vagy talán éppen a holdról. Búgott, halkan és panaszosan, mintha valaki belesúgta volna bánatát az éjtszakába, és a hold sugarai dallá szűrve csobogtatnák tovább, mint valami láthatatlan, lágy patakvizet a csönd fekete partjai között. Valaki valahol énekelt." (részlet a harmadik részből)

Kedves Wass Albert, engem nem érdekel, ki hogyan ítéli meg az életedet. Köszönöm a regényeidet. Nyugodj továbbra is békében.

(A szobor Gábor Emese munkája)

Idegen földön

Bács Szándu, a dászkál, a templom alatt lakott. A kis guggon ülő fatemplom alatt, melyet úgy hoztak magukkal száz esztendővel ezelőtt a nagyapái, a lelkükben bent, annak is a mélyén, mint egy távoli emlékezést a havasalji földről. Ezt az emlékezést faragták ki fából a telep fölötti dombra, építészmester sem kellett hozzá, valahogy maguktól eltalálták, hogy mit hogyan kell, pedig bizonyosan egyikük sem épített még soha templomot.

Nehéz és durvarostú tölgyfából építették, pedig fenyőből kellett volna, jó gyantaszagú fenyőből, legalábbis úgy rajzolta eléjük a képzelet. Így aztán nehézkes lett egy kissé a templomocska, guggon ülő, minta valami fáradtan, leeresztett szárnyakkal megtelepülő kopott, szomorú madár, idegen madár, olyan eltévedt madár.

Eltévedt nép madara volt az a kicsi fatemplom, vagy leaglábbis annak a madárnak fából faragott otromba mása. Egy eltévedt népé, amelyik török elől, tatár elől kényszerült hazájából messzire menekülni, munkát, életet keresni idegen föld népei között. Ezért építették házaikat is közel egymáshoz, majdnem összetapadva s azért olyan hebehurgyán és rendetlenül.

Mert az első telep is, mint a templom, pihenésre leszállott, fáradt idegen madár volt és pillanatig sem gondolt arra, hogy fészket verjen az idegen földön. Csak megtelepedett, mert valahol meg kellett állni a menekülésben, munkát kellett keresni, dolgozni kellett, hogy élni lehessen és visszatérni egyszer.

Wass Albert: Mire a fák megnőnek (részlet)

Makkai József festménye: Erdélyi fatemplom

A békesség és öröm tanyája

Vannak házak, amelyekben békesség és öröm tanyázik. Ha megpillant az ember valahol egy ilyen házat, egyszerre úgy érzi, mintha hazaérkezett volna. Otthonszaga van a füstnek, mely belőle fölszáll. Nevet az ablaka, s az ajtaja hívogat. Az ember érzi benne a békét és a meleget, mely mint a láthatatlan napfény, beragyog mindent maga körül.

Az ilyen ház előtt hamarabb olvad el a hó. Tavasztól őszig virágot terem előtte a rét. Az ilyen ház körül a fák barátságosan lehajolnak és bemosolyognak az ablakon. Az ilyen ház jóvá szelidíti a benne lakó embert. Nyugalmassá, derűssé, bátorrá teszi. Aki építette, hosszú életű lesz és még halálában is érzi a napsütötte fenyőtörzsek illatát, s az örömet, mely elfogta akkor, midőn a bokrétát először tette fel a tetejébe.

Az ilyen házat jó szellemek őrzik. Farkas messzire elkerüli. Jól tejelnek a tehenek, egészséges bárányokat ellenek a juhok. Villám nem sújt a közelébe, zsindelyét nem fogja a tűzhely szikrája. Úgy terem benne a kacagás, mint körülötte a virág. Mint küszöbön a napfény.

Wass Albert