A szeretetről

Amikor azt mondod valakinek hogy "szeretlek", akkor nem is tudod, mit beszélsz. Nem tudod, hogy ez pusztán nemi vágy egy szép szó mögé rejtve. Csak igen rövid ideig életképes, bármelyik pillanatban eltűnhet.

A szeretet örök. A szeretet a Buddhák tapasztalata, nem az öntudatlan embereké. Csak nagyon kevesen ismerték meg, hogy mi az a szeretet; csak a felébredettek, a megvilágosodottak. Ezt csak az emberi tudat legmagasabb síkján ismerheted meg. Ha tényleg meg akarod tudni, hogy mi a szeretet, akkor felejtsd el a szeretetet és foglalkozz a meditációval.

Ha azt akarod, hogy a kerted rózsáktól tündököljön, akkor először a talajt hozd rendbe. Tápláld, öntözd, gondozd és figyelj rá, hogy elég napsütés érje. Ha mindenre ügyelsz, akkor a virág magától megjelenik majd a megfelelő időben. Nem húzhatod a virágot, hogy gyorsabban nőjön és nem erőltetheted, hogy előbb nyíljon ki. Nem kérheted egy rózsaszáltól, hogy legyen tökéletesebb. Láttál már tökéletlen virágot? Minden virág tökéletes a maga egyediségében. Ahogy a szélben, az esőben, a napsütésben táncolnak..hát nem látod azt a csodálatos szépséget, azt a tökéletes boldogságot? Egyetlen kis virágszálban ott tündököl a természet minden fényessége.

A szeretet lényed egyik rózsája, de csak akkor jelenik meg, ha előkészíted hozzá a talajt, azaz a lényedet. Légy egyre éberebb és tudatosabb, és a szeretet megjelenik magától, a kellő időben. A szeretet spirituális élmény - semmi köze nemekhez és testekhez. Legbenső lényeddel van összefüggésben. Ismerd meg önmagad és a szeretet majd megérkezik, mint egy jutalom. Eláraszt majd, mint egy virágeső, feltölti egész lényedet és egyre csak árad és hihetetlen erővel arra késztet, hogy mindezt megoszd másokkal. A szeretet egy vendég, aki mindenképpen eljön azokhoz, akik felkészültek a fogadására.

Osho nyomán

Belső találkozás

A férfi és a nő nem találkozhat örökre; találkozásuk csak pillanatnyi lehet. Ez adja a szerelem boldogtalanságát és örömét is. Az öröm, az eksztázis a pillanatnyi találkozásból fakad. Arra az egy pillanatra egésznek érzed magad; semmi sem hiányzik, teljes a harmónia. Hatalmas öröm támad, amely hamarosan eltűnik.

A tantra azt mondja, használd ezt kulcsként - hogy a külsővel való találkozás csak pillanatnyi lehet. De van egy belső nő, egy belső férfi; a belsővel való találkozás tartós lehet, örök. Tanuld meg tehát kívül a titkot és alkalmazd belül. Egy férfi sem csupán férfi és egy nő sem csupán nő. Ez a tantra legnagyobb felismeréseinek egyike.... mert a férfi egy férfiből és egy nőből születik, e két polaritás találkozásából. Magában hord valamit az apából és valamit az anyából. Ugyanez a helyzet a nővel is.

Mélyen belül ezért mindannyian az ellentétünk is vagyunk ; ha a tudatos elme férfi, akkor a tudattalan nő és fordítva. Ha nem tanulod meg a másikkal való belső találkozás művészetét, akkor a szerelem boldogtalanság marad, az öröm pedig ördögi kör és kettészakadsz. A belső találkozás éppúgy lehetséges, mint a külső. De a belső találkozásban van valami különleges is: nem kell véget érnie. Igazi, egy életre szóló jó kapcsolat, házasság lehet.

Osho nyomán
Vaszary J. festménye: Szerelmespár

Szeretet, nemzet, spiritualitás

Egy olyan világban, ahol egyre fontosabb szerepet kap a gondolkodás és az intellektus, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az embernek - bármilyen furcsán hangzik is- nem az agya az egyetlen szerv szerv, amely képes döntéseket hozni. Legalább ennyire fontos - ha nem fontosabb - a szív. Nyelvünk őrzi ezt az ősi tudást, hiszen ha valamit jó szívvel, szívesen teszünk meg másokért, ha szívvel-lélekkel küzdünk egy nemes cél eléréséért, ha egy ügyet szívbélinek tekintünk, az rendszerint olyan hozzáállást jelent, amely alkalmanként felülírja az agy hideg logikáját. Nem véletlen, hogy a szeretet szimbólumaként is leggyakrabban a szív jelenik meg, és soha nem az agy. Gondolattal nem lehet szeretni. Csak szívből.

A szívhez kapcsolódó érzések töltik el az embert lelkesedéssel, és ez az a központ, amelynek közvetítésével érezni tudjuk, hogy összetartozunk, hogy közös cél lebeg előttünk, hogy egymást mindenben hajlandóak vagyunk segíteni. Ez volt az a felemelő érzés, amely 56-ban nemzetté tette a népet. Ez volt az az érzés, amelyet az akkoriban lelkesedő, jó szándékú emberek mind a mai napig nem tudnak feledni.

Sajnos, nem voltak elegen.

Tényként állapítható meg ugyanis, hogy nem csupán gondolkodásmódban, intelligenciában van különbség az emberek között, de szívbéli képességekben is. A fejlődés hosszú folyamat, amelynek során az emberekben kifejlődnek az intellektuális és a szívbéli képességek, de a sorrend nem mindenkinél ugyanaz. Másrészt, ha az egyik fokozottabban van jelen, az még szinte semmit nem mond a másikról. Van, aki annyira tud szeretni, hogy a józan ész alig jut szerephez a nagy és esetenként önfeláldozó szeretetben. Van, aki nagyon okos, kiszámított, logikus, de a szeretet melegsége hiányzik minden megnyilvánulásából. És e két véglet között megannyi változat.

Az igazi természetesen az, amikor ez a két központ, az agy és a szív összhangban van, mindkettő fejlett, és cselekedeteinkben a szív - pontosabban az embertársaink iránt érzett szeretet - vezet. Ez a szeretet túlmutat a hétköznapi önös gondolatokon és megnyilvánulásokon, és képes legyőzni a félelmet. Ezért képes valaki saját magát is veszélynek kitenni, ha egy szeretett embernek nyújtott segítségről van szó, ezért feledkezik meg a szülő a saját testi épségének védelméről, ha gyermekét kell mentenie.

A szeretet azonban nem mérhető műszerekkel, és aligha mondhatnánk, hogy az anyagi világ, vagy éppen a fizikai testünk terméke. A szeretet lelki, spirituális kategória, mint ahogyan a "nemzet" fogalma is spirituális kategória, hiszen nem lehet csak kigondolni, hogy összetartozunk. Ahhoz, hogy ennek valami értelme is legyen, ahhoz, hogy közős húzóerővé váljék, nem elég az ész. Oda szív is kell. Csak így, szívvel-lélekkel tudom elképzelni a világválság, a rossz hatások ellen összefogó közösségeket is, parancsszóra, ésszerű meggondolásokból nem hiszem, hogy menne.

"Az igazság szabaddá tesz" tanította Jézus 2000 évvel ezelőtt, de ahhoz, hogy valóban szabaddá tehessen, meg kell ismernünk. Ahhoz pedig, hogy megismerhessük, elkerülhetetlenül szembe kellene néznünk létünk alapvető kérdéseivel és félelmeink gyökerével, a halálfélelemmel. Szembe kellene néznünk azokkal a tényekkel, amelyeket ma már számos tudományág igazolt - mindegyik a maga területén és a maga módján -, nevezetesen, hogy az ember több mint anyag, és az evolúció elmélete (amely azt igyekszik elfogadtatni, hogy az élettelen anyagból terv és gondolat nélkül élő és gondolkodó ember lesz) alapjaiban ellentmond a fizika törvényeinek, a józan logikának, a személyes tapasztalatoknak és a kísérleti eredményeknek.

Az igazság szabaddá tesz, mert az igazság ismeretében félelmeink helyét átveszi a szeretet. Akiben erős a szeretet, az nem fél, nem ijesztget másokat, és megijeszteni sem lehet. Sem 23 millió románnal, sem Orbán Viktorral, sem a Mumussal. Akiben erős a szeretet, az szívében érzi, hogy összetartozunk, hogy együtt többre vihetjük, és esetenként csodálkozva és értetlenül áll azokkal szemben, akik fejlődésük során ezt a spirituális szintet még nem érték el. Nem érti, hogy miért nem érzi a másik ember is azt, amit ő. Nem is értheti. Itt az agy nem segít.

És ugyanilyen értetlenül állnak sokan, akik még nem tudnak a szívükre hallgatni, akikben még mindig erősebb a félelem, akiket könnyebb megijeszteni - és ezáltal vezetni, sőt, félrevezetni is könnyebb. Nem érzik az összetartó erőt, nem sejtik a lehetőséget, és erősen meg vannak győződve a maguk igazáról. Az önös érdekek érvényesítésének és a másokkal való összefogásra való képtelenségnek a hátterében azonban, ha igazán mélyre ásunk, megtaláljuk a félelmet, amely vágyaikkal keverve gyakran életük egyetlen mozgató rugója.

Ezt a félelmet pedig nem könnyű eloszlatni. Persze nem is lehetetlen. Amint a legnagyobb sötétséget is enyhíteni lehet egy kis fénnyel, úgy lehet a nagy félelmeket enyhíteni egy kis szeretettel. Ahogy a sötétség sem tud ellenállni a fények, úgy foszlik szerte a félelem a szeretet hatására. Mert nincs önálló léte. A szeretet hullámhossza mindent felülírhat. És ha már jobbjaink azt hirdetik, hogy "Az igazság szabaddá tesz!", akkor érdemes volna az igazságban való építkezést stabil alapra helyezni. Olyan alapra, olyan igazságra, amely nem változik korok, kormányok és érdekek kénye kedve szerint. Ez az igazság pedig az, hogy az ember test, szellem és lélek egysége, amely egységben a lélek és a szellem elsődleges, anyagtól független, rezgésszámát, energiaszintjét tekintve anyag fölötti. Ezzel szíve mélyén mindenki tisztában van. Akkor is, ha nem akar tudomást venni róla. Akkor is, ha nem látja még át az összefüggéseket.

Akinek halálközeli élményben volt része, azt nem kell erről meggyőzni. Mint ahogy arról sem, hogy testen kívüli állapotban, energialényként is ugyanúgy létezik, él, gondolkodik, mint korábban, amíg a fizikai test funkcióit használta. Ez az egyetlen felismerés megszabadíthat a halálfélelemtől, és ezzel a félelmeink nagyobb része is nyomtalanul szertefoszlik. Az igazi szabadság azonban akkor jön el, amikor az Univerzum törvényeit is megismerjük, és megtanulunk alkalmazkodni hozzájuk. Akkor ugyanis egészen más perspektívában látjuk majd életünket, létünket és lehetőségeinket. Amint eltűnik a félelem árnyéka, azonnal tudni fogjuk, hogy összetartozunk, hogy együtt, egymást segítve többre megyünk és ismét nemzetté áll össze a nép, amely találmányaival eddig is gyakran bámulatba ejtette a világot.

Vajon milyen ötletgazdagság, hatékonyság és tehetség szabadul fel bennünk, ha az igazság végre szabaddá tesz? És most gondoljunk azokra, akik mindezt nem értik és nem érzik. Egyetlen módon segíthetjük őket: elfogadással és megértő szeretettel.

Balogh Béla írásai nyomán

kép: Fotoaréna

Szeretet és szabadság

Ez az emberi lények minden problémája: szeretet és szabadság. Ez a két legfontosabb szó az emberi nyelvben. És az állati nyelvben is, csak azt nem minden ember érti. De a beavatottak igen.

Nagyon könnyű választani közöttük: a szeretetet választani és lemondani a szabadságról, de akkor mindig kísérteni fog a szabadság és el fogja pusztítani a szeretetet. Úgy tűnik majd, hogy a szeretet a szabadság ellen van, a szabadság ellensége, szemben áll a szabadsággal. Hogyan hagyhatnád el a szabadságot? Azt nem lehet elhagyni, még a szerelemért sem. Lassan-lassan megelégeled a szerelmet és a másik szélsőség felé mozdulsz.

Egy nap elhagyod a szerelmet és elrohansz a szabadság felé. Na de csupán szabadnak lenni szeretet nélkül - hogy lehet úgy élni? A szeretetre borzasztó nagy szükség van. Szeretve lenni és szeretni szinte spirituális légzés. A test nem tud lélegzet nélkül élni, a lélek pedig nem tud szeretet nélkül élni. Ezért aztán szaladgálunk, mint az inga: a szabadságtól a szerelemhez majd vissza. Így foroghat a kerék, gyakran sok életen át. Tovább és tovább. Akkor jön el a felszabadulás, amikor sikerül elérnünk a szintézist szeretet és szabadság között. Paradoxon, de választható. Nem az alternatívákat kell választani, amit a paradoxon kínál, hanem az egész paradoxont. Együtt. Szeressünk és maradjunk szabadok. Méghozzá úgy, hogy ne tegyük a szabadságunkat szeretetellenessé.

Gondoljátok csak meg: ez a jó kapcsolat, a tartós házasság titka is. Szeretni és szabadnak maradni. És szabadnak hagyni a másikat, nem birtokolni. Engedni, hogy ő Ő lehessen. Nem is olyan nehéz, de még tanulnunk kell nekünk, embereknek, azt hiszem.