Ha már a görögöket emlegettem a tegnapi posztomban, írok egy keveset a színházaikról is. Egyik kedvenc témám, nagyon különös módon építették meg ezeket a színházakat. Volt ott titok bőséggel, bár ha én tudok róla, akkor az már nem is igazi titok, ugye?:) Dehogynem. Hiszen mi, az utókor gyermekei imádjuk a titkokat de leginkább megfejteni szeretjük azokat. Számomra a görög színház maga a titok, maga a csoda.
Theodórosz, az ókori tragédiák nagy színésze például sohasem engedte meg senkinek hogy előtte lépjen színpadra, mert úgy gondolta, hogy a nézőközönség mindig az először hallottak hatása alatt áll. Micsoda tülekedés mehetett az elsőségért:). Ezzel be is vezettem, amiről írni fogok : mitől volt olyan csodálatos az ókori görög színházak akusztikája, hogy évtizedekig kutatták, mire - úgy gondolják - válaszolni tudtak a kérdésre.
Az idővel föld alá került építményt 1881-ben tárták fel. Építészek és régészek azóta töprengenek a kitűnő akusztika titkán. Azt sem tudták, hogy tudatos tervezésnek vagy egyszerűen a véletlennek köszönhető az eredmény. Az epidauroszit már az ókorban is a legszebb arányú színházépületnek tartották, mintájára sorra épültek a hasonló elrendezésű színházak szerte a görög világban. Az i.e. 1. században működött Vitruvius (Marcus Vitruvius Pollio) római építész és mérnök szerint elődei nagyon jól tudták, hogyan lehet a színházban kiemelni az emberi hangot. De Architectura c. könyvében írta: "A matematika szabályaival, a zene módszerével törekedtek arra, hogy a színpadról a hangok tisztábban és kellemesebben jussanak el a hallgatók fülébe ... a régiek a harmónia tudományának megfelelően építették meg a színházakat, ezzel megnövelték a hang erejét".
Később arra gondoltak, hogy a szélnek köszönhető a remek akusztika, itt ez ugyanis legtöbbször a színpad felől a nézők felé fújt. A görög beszéd ritmusában is keresték a megoldást, mások azt feltételezték, hogy a színészek álarca hangerősítőként működhetett. Epidauroszban azonban ma is tartanak színielőadásokat, és a tapasztalatok szerint szélcsendes időben, álarc nélkül is remekül terjed a hang a színházban, tehát nem igazolódnak a korábbi magyarázatok.
Nico Declercq és Cindy Dekeyser (Georgia Műszaki Egyetem, Atlanta, USA) elemzése szerint az üléssorok elrendezése és anyaga a megoldás kulcsa. Ez a geometria akusztikai szűrőként működik: kiszűri az alacsony frekvenciákat, ugyanakkor nem nyeli el a színész magas hangjait. A háttérzajok többsége alacsony frekvenciájú, ide sorolható a fák lombjainak zizegése vagy a közönség mormolása. A szűrésben a szerzők szerint fontos szerepet kap az ülések kőanyagának felszíne: nincs simára csiszolva, hanem hullámos, barázdás (a modern hangelnyelő megoldásokban is szerepet kapnak a hullámos felületek).
A két kutató számításai szerint az epidauroszi színház kő üléssorai elsősorban az 500 hertz alatti frekvenciákat nyomják el a rájuk verődő hangok közül. Kisebb háttérzaj mellett természetesen jobban hallani az előadó hangját. A műegyetem munkatársai az amerikai akusztikai társaság folyóiratában közölt számításaikat üres színházra végezték, a hallgatók megjelenése számításokkal egyelőre követhetetlen módon befolyásolja az akusztikai viszonyokat. Az emberi test egyenlőtlen anyageloszlását és bonyolult alakját nem tudták figyelembe venni. A kutatók szerint modern létesítmények, pl. szabadtéri színházak vagy sportstadionok tervezésénél is érdemes az üléssorok elrendezésének, a székek alatti lépcsők anyagának hangszűrő hatásával számolni.
forrás: Sg
