2009. március 9., hétfő

Zűrzavaros idők


1918 előtt az arisztokráciának konzervatívnak, a nemesi hagyományok politikai őrzőjének illett lennie, vagy pedig liberálisnak, de az alkotmányos királyság hívének – elvből, és nem taktikából. Ebben az időben az úri mértéktől csak balra lehetett eltérni, a konzervativizmustól jobbra semmi sem volt a politikában.

1918 után az arisztokrata politikai magatartás – a kaszinói elvárás értelmében – a Habsburg-királypártiság, a legitimizmus volt. A legszigorúbb úri körök még a Horthy-féle vonalat is rossz szemmel nézték.

1919 után azonban már bőven volt politikai tér a legitimizmustól jobbra elhelyezkedő irányzatok számára. Ám a főúri világ ezt sem tűrte, féltette a latifundiumot a „kis uraktól”, a keresztény középosztálytól, a jobboldali kispolgárságtól, az ő vagyonszerző, fosztogató éhségüktől.

A főúri stílus semmilyen politikai demagógiával nem fért össze. A különítményes báró, az „ébredő” őrgróf, a nyilas gróf ugyanúgy kigolyózta magát a „jó társaságból”, mint a köztársasági vagy a szocialista gróf.


Anarchisták, radikálisok, szocialisták

A legszélsőségesebb baloldali szocialista irányzatnak, az anarchizmusnak is akadt Magyarországon híve, egyik vezéralakja méghozzá az 1877-ben született Batthyány Ervin gróf volt. Már gyermekkorában szakítani akart a dologtalan élettel. Vagyonáról lemondva kőműves szakmát akart tanulni. A család fekete bárányként kezelte, külföldi utazásra küldte, hogy fejét kiszellőztessék. Londonban azonban az ifjú gróf megismerkedett az anarchizmus élő teoretikusaival, Kropotkinnal, Malatestával, az osztrák Ramus-zal, akiknek hatása alá került. Vagyonát a mozgalom hazai céljaira akarta fordítani. Lapot indított és bögötei birtokán szabad iskolát létesített parasztjai számára, de a hatóságok betiltották. 1910-ben eladta a birtokot, és megundorodva a pénzhajhász álanarchisták kalandorságától, Angliába települt. Ott halálig, 1934-ig anarchista elméleti munkásságot folytatott.

A baloldali „osztályáruló” arisztokraták közül, ahogy már említettem, Károlyi Mihály gróf volt a legismertebb. Fokozatosan vált radikális demokratává. Az első világháború idején azért küzdött, hogy Magyarország lépjen ki a háborúból. Amikor a Monarchia összeomlott, kézenfekvő volt, hogy az egyetlen demokratikus, de polgári alapon álló párt, a Függetlenségi Párt adja a forradalmi kormány fejét. Ennek pedig legradikálisabb vezetője Károlyi volt. A forradalom azután csak tovább radikalizálta nézeteit. Végül is nem fordult szembe a Tanácsköztársasággal, emigrációja idején pedig szoros szövetségese lett a kommunista mozgalomnak. Újabb személyes tragédiája, második emigrációjának oka, hogy a második világháború után a népi demokráciákban, így Magyarországon is felülkerekedett a sztálinizmus torz, dogmatikus gyakorlata - neki a Rajk-perrel telt be a pohár. Élete végéig házas-és szellemi társa, egyenrangú partnere volt gróf Andrássy „vörös” Katinka.

Sok nevet kellene említeni, akiket társadalmi osztályuk árulónak tartott: Odescalchi Margitot, Pálinkás (őrgróf Pallavicini) Antalt, báró Hatvany Józsefet. Utóbbi élete ugyancsak azt bizonyítja, hogy nemcsak megtagadott osztálya részéről érték elítélő megnyilatkozások, hanem tudatosan vállalt új, nagyobb közössége, a szocialista rendszer dogmatikus vezetői is bizalmatlanok voltak vele szemben. Őt is megalázták, ártatlanul börtönbe csukták.


Fasiszták, nyilasok

A baloldali állásfoglalásnál gyakoribb volt, főleg Hitler hatalomra kerülése után, hogy néhányan inkább jobbra, a fasizmus irányába csúsztak. A legismertebbek közülük Festetics Sándor, Széchenyi Lajos és Pálffy Fidél grófok, valamint Kemény Gábor báró. Érdekes, hogy egyes családokon belül, testvérek között is milyen óriási ideológiai és politikai szakadékok tátongtak.

A Pálffy fivérek közül József és Géza, akik legitimisták és élesen náciellenes gondolkodásúak voltak, a megszállás után aktívan közreműködtek a Magyar Front alapításában és működésében. Fidél viszont szegedi ellenforradalmárból fasiszta lett, a Szálasi-kormány földművelésügyi minisztere. Sokkal árnyaltabb személyiség volt Kemény Gábor báró, Szálasi másik főnemes minisztere. Elkötelezett németbarát, nyilas tevékenysége mellett időnként segített zsidók megmentésében, főleg bátyján, a demokratikus gondolkodású Boldizsáron keresztül, olykor elfogadva Raoul Wallenberg vagy más külföldi diplomata kéréseit. A nyilas arisztokratákat egyébként családi megvetés övezte. Nem hívták meg őket például a népes családok hagyományos nemzetségi összejöveteleire. Így tettek a Festeticsek Sándorral, vagy a Széchenyiek Lajossal.

Az arisztokraták közül leginkább azok jutottak balra, akikben a félelem szülte óvatosság hiánya az általános problémák gyökeres átgondolásának hajlamához, a szó szerinti értelemben vett radikalizmushoz vezetett. Jobboldalivá azok váltak, akiknek anyagi lehetőségei elmaradtak előkelő származásuktól, s az ennek megfelelő társadalmi állástól. Ez a helyzet elégedetlenséget, neheztelést keltett bennük, és az ilyen irigység motiválta gyűlölködés általában a szélsőjobboldali gondolkodás indítéka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése