2009. július 26., vasárnap

A természetgyógyász orvos


1990-ben kezdtem komolyan foglalkozni az egészségmegőrzés, táplálkozás kérdésével és az elsők között ismerkedtem meg Oláh Andor nevével. Reformkonyha című könyvét, amelyet feleségével és Vadnai Zsolttal közösen írt, szinte a bibliámnak tekintettem, ahogy a vitaminokról és nyomelemekről szóló könyvecskéjét, vagy A természet patikáját is. Több könyvet is írt a rák gyógyításáról, megelőzéséről. Sokat tanultam tőle.

Dr.Oláh Andor különleges ember volt, aki mellett csaknem ötven éven át ott állt a felesége, Kállai Klára, hogy osztozzon a munkájában, hat gyermekük nevelésében, férje gyógynövényekkel kapcsolatos kutatásaiban. Nagyszerű csapatot alkottak ők ketten.

1994.február 25-én, halála napján így írt dr. Oláh Andorról a Békés-megyei Hírlap: „Az egyablakos, kis szoba-konyhás szentendrei orvoslak hamarosan szellemi központtá válto­zott. A szűk látókörű materializmus sivársá­gától szenvedő emberek éveken át elindultak minden hónap első szombatján Borsodból, Zalából, s természetesen Békésből is, hogy összekucorodva a kicsiny szobában hallgassák a hitvallást arról, hogy az ember több mint csupán biológiai és társadalmi lény, s az igazi hatalom nem a pozíció és a pénz, hanem az emberi gondolat. A szellem, a lélek alkalmazásáról szóló tanításai ekkor hangzottak el nyilvánosság előtt először, s bár akkoriban minderről ajánlatos volt nem beszélni, a kicsiny műhely híre külországokba is eljutott. Sohasem felejtem el azt a lengyel fiatalembert, aki egy indiai jóga ashramból (iskolából) hazafelé jövet Budapesten megszakította az útját, kidöcögött a HÉVvel Szentendrére, elmesélte élményét; elfogyasztott egy szelet barna kenyeret, megivott egy bögre gyógyteát, majd elrepült Varsóba.”

Oláh doktor ajtaja nyitva állt minden érdeklődő, a népi gyógymódok iránt fogékony ember előtt. A legjobban talán úgy tudom bemutatni őt, ha a saját szavait, gondolatait idézem:

"A természetes élet- és gyógymód követője egyértelműen kerüli a szervezet mindennemű mérgezését, és nem riad vissza attól, hogy az elterjedt, káros szokásokkal szakítson. Ahogy Schipperges mondja "Az egészséges lét nem természetes, hanem emberi teljesítmény."

A természetes élet- és gyógymódrendszer

1. Méregtelenítés: izgató és nyugtató (altató) szerek, kávé, tea, kóla, szeszes italok, dohányzás elhagyása

2. Reformétrend: természetes, ésszerű étrend
a) laktovegetábilis táplálkozás (növény + tej, tejtermék)
b) vegetárius táplálkozás
c) nyers növényi étrend, gyümölcs-, böjtkúra

3. Fitoterápia: gyógynövénytea-kúrák, tisztító-, fertőtlenítő-, izzasztó-, erősítő-, nyugtató stb. kúrák

4. Elemek:
(föld, víz, tűz,levegő) gőz, szauna, termálfürdő, hideg-meleg fürdő és zuhanyozás, kozmovitális fürdő, napozás, lég­kúra, légzésgyakorlat, homokfürdő, agyagborítás,fülgyertyázás,moxaterápia

5. Mozgás: úszás, kínai erősítő gyakorlatok, séta, gyalogtúra, lovaglás, kerékpározás, evezés

6. Pihenés: éjfél előtti alvás, 21-4-ig pihenés, kikapcsolódás, ellazulás (relaxáció)

7. Jóga: légzésgyakorlat, hatha jóga gyakorlása, savászana

8. Lelki gyakorlatok: álmodozás, szemlélődés, meditáció, zenehallgatás, éneklés, mantra gyakorlat

9. Személyiségfejlesztés: biblioterápia (tudatos olvasás), önszuggesztiós gyakorlatok, önmegvalósítás (szellemi képességek fejlesztése. Lao Ce szerint az igazi ember a természet útját járja. A természet útja a harmónia útja és a mérték, a mértékletesség útja; „aki tölt színültig: jobb ha előbb abbahagyja. Aki túl élesre fen: élét hamar kicsorbítja.” „Aki teste-lelke egységét megőrzi, azt a kétség nem bontja meg.” A természet(esség) útjáról és az egység megőrzésének lehetőségéről szól ez a rendszer. Csak útmutatást adhat, az úton mindenkinek magának kell járnia.

dr. Oláh Andor

4 megjegyzés:

  1. Nem csak "gyógyászkodás" folyt Andor összejövetelein, idővel irodalmi munkásságát is elő, elővette, s szívesen meghallgatott más jelentkezőket. Talán a régi ismeretség okán Varga Domokos is éppen ezért járogatott ki ilyen alkalmakra. Nagyon passzolt az esti teázgatás egy egy "mű" meghalgatásához.

    VálaszTörlés
  2. Jó lett volna elmenni egy teázásra. Sajnálom, hogy már nem él. Biztos léteznek még a mai világban is ilyen szellemi közösségek, talán éppen itt a közelemben Szentendrén, de nem sikerült felfedeznem egyet sem, sajnos.

    VálaszTörlés
  3. Csinálj magadnak Tara.
    Gondolj a régi szalonokra. Na persze mondhattya bárki - régi szalonok, ugyan már.
    A lényeg a személyiség vonzása, ami lám abban piciny szentendrei parasztházban is megvolt.
    Elismerem ma már bárki megtehetné,semmi akadálya. (...talán épp ez a legfőbb akadálya...)
    Akkor bátorság is kellett hozzá. Még Moldova is megpróbált belerugni, írt róla valamit lósóska doktor címmel. Olvastam. Hasmenés elleni szerként szerepelt a lósóska, hatásosan.Oláh Andor csak mosolygott rajta, nem ártott neki, inkább használt.

    VálaszTörlés
  4. Vannak különféle klubok ott, ahova költözünk. Egy kis faluhoz képest mozgalmas a közösségi élet. Megnézem majd, mi is zajlik ott, szeretnénk mielőbb beilleszkedni a közösségbe. Jozékat már befogadták:) Joz nagyon jókat mond a faluról, nekünk sem lesz nehéz dolgunk.

    De hogy szalon egy kis faluban..más az élet, mások a gondok, hagyományok. Gondolom én most, aztán majd meglátjuk. Sok könyvem van, milyen jó lenne csendes téli estéken együtt olvasgatni, megbeszélni tea mellett:)

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...