Budapesten a XI., Bartók Béla út 32. csak egy budai bérház, olyan, mint a többi. Az udvar hátsó traktusa azonban kincseket rejt. Festményeket, gyönyörű és izgalmas festményeket. Alig észrevehetően távozott az életből nemrég Román Kati Kazinczy-díjas bábszínész és előadóművész, a festőművész–író, Román György leánya is, akinek alig valamivel a halála előtt jelent meg „A bérház történetei” címmel első és egyben utolsó kötete. Ez a kötet adta címét és apropóját az édesapa festményeiből most megnyílt gyönyörű kiállításnak a nevezett bérházban, ami akár maga is mesélhetne ilyen történeteket.
Román György (1903–81), a mára méltatlanul kevéssé ismert festőművész és író alig kétéves korában, agyhártyagyulladás következtében elveszítette a hallását, és részben meg is bénult. Édesanyja tanította meg újra beszélni, ő meg erős akarattal addig próbálkozott a mozgással, mígnem sikerült. Tizennégy évesen „regényt írt” a betegségéről, (elvégre Móricz Zsigmond volt a keresztapja), aztán elhatározta, hogy festő lesz. Nagybátyja, Elek Artúr (a Nyugat műkritikusa) bíztatta is; akkor elkezdett rajzolni az Akácfa utcai szabadiskolában, Derkovics Gyula és Berény Róbert társaságában.
A Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke lett. Jól írt és olvasott németül és angolul, bejárta Nagybányától Bécsen, Berlinen, Párizson át Sanghajig és Tokióig a fél világot. Amikor a Távol-Keleten próbált szerencsét, de befürdött a családi vállalkozással, profi bokszolóként és birkózóként kereste a kenyerét. Ami a lelkében viharzott, azt kifestette és kiírta magából. Volt egy füzete, abba írta bele festői álmait. Hogy mi lett volna belőle, ha nem siket, nem tudni. Művészete egyedi volt, később sem hozott nagy anyagi sikereket neki. Nem fért bele a rákosista „korszellembe”, mert az álmait festette, írta. De ő sem tett semmit a mellőzöttsége ellen. Magyar sors.
forrás: Infovilág
Román György festménye: Vonuló álom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése