2009. november 26., csütörtök

Boldog békeidők


Ha a századfordulós Budapestről vágyom olvasni - na nem a mostani századfordulóról, inkább az előzőről - John Lukács vagy Krúdy írásait veszem elő. De a legjobban mégis azt szeretem, ahogy Lukács ír Krúdyról, ahogy megtalálja regényeiben az éppen odaillő részleteket. Nem írja a könyvek címét, így aztán vagy megtalálom Krúdynál vagy nem, még nincs meg Krúdy összes, de törekszem rá. Idézek egy picit most Lukács Budapest, 1900 című művéből nektek, engedjétek, hogy elvarázsoljon benneteket, ahogy engem is mindig.

Az első világháború vége felé járunk, amikor Krúdy műveiben is és a valóságban is Budapest ostorozását lassanként felváltja a nyugodtabb, csöndesebb, líraibb hangulatú nosztalgia. " Mennyi mesélnivalójuk van az embereknek a béke boldog éveiről! A pesti levegőről, amelyet ugyan porossá tett a Rákos felől fúvó szél, de annál édesebb lett a lég tavasz felé, amikor fordult a szél, és a budai hegyek felől kezdett fújdogálni; szavahihető öreg polgárok állítják, hogy még a Gellért-hegy ibolyaszagát is meg lehetett ilyenkor érezni a városban...

...A Belváros kis terei olyanok voltak, mint a cukrászdobozok. Ott keringőzött a napfénnyel a dunai szél; ragyogtak az állomáson a bérkocsik, amelyekből az imént szálltak ki a szarvaslábú grófnék; tiszta ruházatú öreg nyugdíjasok üldögéltek a padokon; a gyékénykosaras virslis és a császárzsemleszagú pék kezet csókolt a fekete ruhás szobalányoknak, midőn becsengetett; a probirmamzellek kígyózó dereka és a kalaposnék fehér blúza, regényességre vágyakozó virágárusnék bájoló mosolya és a könyvkereskedők ezüst feje tették hangulatossá a városrészt. Egész életében előkelő ember marad az, aki a Belvárosban telepedett meg. A boltok kirakataiból jól lehetett öltözködni, az eleganciát könnyű itt megtanulni, és hitelképes volt minden vevő.

A nevezetes boltok, ahol a legjobb londoni portékát árulták, ruhát, kalapot, kesztyűt, oly emlékezetesek voltak, mint egy őszi kopófalka-vadászat. A párizsi áruk egyenesen idejöttek és illatoztak, mint egy nagyvilági estélyen a nők. Francia könyvek és folyóiratok legfrissebben mutatkoztak a könyvkereskedés kirakatában. A kávéházban a Le Figaro utolsó számát adta kezedbe a pincér. A borbély Párizsban tanult fodrászságot; a fehérneműkbe szűz leányok hímezték a monogramot; a fűszerkereskedésnek olyan szaga volt, mint egy óceánjáró tehergőzösnek, amely Bombayből érkezik. A vendégfogadók körül gazdag idegenek cipője fénylett, az automobilfátyol nem mindig rejtett kalandvadász félvilági nőt, az ékszerek itt vakítottak, és vadonatúj bankjeggyel fizetett a bank. Boldog belvárosi évek! Vajon visszatérnek-e még valaha, mint az ifjúság?"

A gordonka legmélyebb hangjai - írja Lukács - akkor szólaltak meg, amikor Krúdy Budapest kettősségét is látta:

" Nappal mindig építettek, palotákra tornyot a nap felé, és éjszaka mintha temettek volna - végtelen sora a temetőkocsiknak hordta ki a korhadt anyagot a városból, öreg emberek és öreg házak, régi utcák és szokások tetemeit."

Tehát Budapest lármás nyüzsgése mögött ott volt egy töprengő, szomorkás dallam is. Több volt ez nosztalgikus emlékek puszta visszhangjánál, amely csak az éjszaka mélységes magányában és csendjében hallható, amikor a város lármája elült. De végül is a dúr és a moll, az optimizmus és a pesszimizmus, a fény és az árnyék vegyüléke az örök emberi közeg, és egyszersmind minden valamire való kultúra közege.

Klösz György városfotója: Váci utca

2 megjegyzés:

  1. Megvan nekem Lukács e könyve. Sajnos semmi optimistát nem tudok ehhez hozzászólni, ami a mai Budapestet illeti, vagy más nagyvárosokat...
    Krúdy is időben halt meg, hogy ne lássa ezt...
    Lukács talán még él. Amerika pusztulását is megörökítette különböző könyveiben, ő kénytelen ma is nap mint nap látni a zuhanást. Philadelphia mellett él, az a város úgy elpusztult kb. 1900-as önmagához képest, hogy ahhoz képest Budapest virágzik!

    VálaszTörlés
  2. Igen, él még, bár már 80 felett jár valahol. Jól ír nagyon, pedig nem író, hanem történész. Van más könyvem is tőle, szeretem az írásait.

    Hát bizony. Budapest elkeserítően néz ki a régebbi önmagához képest. Szomorkodom, valahányszor dolgom akad arrafelé. Ott születtem, sok évet éltem a fővárosban, nagyon szerettem, de már nem mennék vissza, nem hiányzik. Igazi faluban élek, ezt akartam mindig, megvalósult. És ez a falu szépül, tiszta és gyönyörű, mosolyognak a lakói, segítőkészek, törődnek egymással, egészen más, mint a Szentendrei-sziget, ahova főleg a budapestiek költöztek ki, és sikerült telepakolniuk szeméttel az erdőt. Tisztelet a kivételnek.

    Idegenként jöttünk, és úgy érzem, befogadtak. Majd írok még posztot az itteni életről bőven.

    VálaszTörlés