2009. december 4., péntek

Bakonynána népművészei

Kata és Tibor meg a kisfiú, Konrád, akit még nem ismerünk, mert mikor arrafelé járunk éppen iskolában van. Fantasztikus család, rokonlelkek. Éppen úgy szeretik a természetet, az egyszerűséget mint mi is, hasonló az értékrendjük a miénkhez, gyorsan megszerettük őket, nem volt nehéz.

Népművészek. Népi bútorokat készítenek, festenek, itt láthattok jó néhányat, de a blogom jobb oldalán is megtaláljátok a honlapjukat. Ők készítik a nappalink bútorát, lefotózom majd ha kész, álomszép lesz, abban biztos vagyok.

Öreg parasztházban laknak a maguk készítette bútorok között, még sosem láttam ennyire egyéni, ennyire magával ragadó életteret, ami szó szerint élettér, mert nincs apró szobácskákra osztva a ház, jó nagy lakószoba van, ahol megférnek egymás mellett a tálaló, az ágy, vagy a kályha. Kő és fa, természetes anyagok között élnek, boldogan. A ház hátsó részében pedig Tibi műhelye van, belépve a finom faillatot érezni azonnal, jó érzés.



A kertet először nyár végén láttuk még vad bujaságában, ahogy az embernek, úgy a növényeknek is jut bőven élettér, rengetegféle dísz- és gyógynövény osztja meg egymással a helyet. Pár hete kaptunk is sok hajtást, eljött hozzánk a nyuszifül, a trombitafolyondár, a japán lonc, a hóbogyó, a vakondriasztó növényke, az izsóp, a zsálya, a páfrány, az igazi parasztnefelejcs.

Mikor házat kerestünk, jártunk Bakonynánán is. Volt több címünk a Kossuth utcában, a főutcán, ahol Tibiék is laknak. Nem mentünk be egyik házba sem, mert megijedtem attól, hogy főutcáról nyíljon az otthonunk. Butaság volt tőlem, mert így aztán egyáltalán nem láttuk meg a falu szépségét, amit megtaláltunk Tibiéknél. Nem az előkertből áll a birtok, nem is a ház melletti kertből csupán, utána jön a csoda. Ahogy hátrébb sétálunk, átmegyünk egy kis kapun a hátsó kertbe, elénk tárul a Bakony, a gyönyörű táj, kinyílik a látóhatár hirtelen, hogy a gazdag növényzetű hatalmas terület végén megpillantsuk az erdőket, a hegyeket és csak álljunk földbe gyökerezett lábbal, ámulva, hogy ilyen is létezik, ennyi gyönyörűség, ilyen színek és ilyen fények, gondozottan, szépen, ahogy az emberi kéztől és Gaiától, a Földanyától telik. A Bakony varázsa. Nem lehet betelni vele.

Katáék ismertettek meg a Herbációval. Azon gondolkodom, szentelek is egy blogot ennek a füzetkének, annyi minden van benne, amit szeretnék megosztani veletek, kedves Olvasóim. Télen van időm blogolni, elkezdem talán. A Herbáció népgyógyászati receptmagazin, de szerintem ennél lényegesen több. Pont ez az, amire most szükségem van. Rengeteg gyümölcsünk terem, dió, sok hasznos tanácsot kapok, mit kezdjünk velük. Tibi vega már egy ideje, sok ételt elkészítettek már az útmutatók alapján, megkínáltak bennünket maguk sütötte kenyérrel, rajta pástétom, éppen olyan volt az íze, mint a jóféle májkrémnek. Nem fogjátok elhinni, dióból készült. Megcsinálom én is hamarosan.

Újabb biotermesztőket is megismertünk rajtuk keresztül, ezentúl nem boltban veszem a tönkölylisztet, hanem magunk őröljük, vettünk egy kézimalmot, nagyon helyes és praktikus kis darab, lassan elérjük azt, amire mindig is vágytam, meg tudjuk termeszteni, el tudjuk készíteni mindazt, amire szükségünk van és amit nem, arról meg már tudjuk, hova kell menni érte.

Szeretem, hogy ilyen emberek közelségében élhetek. Nagy ajándék a sorstól. Köszönöm.

A blog elindult: Vissza a természethez

7 megjegyzés:

  1. Én mondtam, hogy Bakonynána gyönyörűűűűűűűűűűűű!!!!
    Katáék alkotásai igazi szívvel -lélekkel készült teremtmények.
    Kata pedig jóbarátnőm.

    VálaszTörlés
  2. Az bizony, gyönyörű!! És azt is tudom, hogy a barátnőd Kata. És nagyon örülök, hogy ma te is eljöttél velük, jó volt látni téged élőben is:) Csuda klassz csaj vagy, ahogy Kata is:)Tibi meg pasiban ugyanez, na meg az én Zém is, úgyhogy jó volt ez a délelőtt:)

    VálaszTörlés
  3. Bakonynána nekem is csodás hely!barátainknak van ott egy házuk.Én teljesen beleszerettem abba a tájba.Szívesen élnék ott!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó megvalósítani az álmokat, Mammka:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó volt nálatok!!!! Köszönöm!
    Szívből örülök, hogy ezt most a SORS is így akarta!!!

    VálaszTörlés
  6. Tara: közel lakunk Nánához,így kirándulni csodás ott és a barátainkkal együtt lenni.
    Itthon is nagyon szeretek lakni.:)Ez volt a mi álmunk,hogy legyen egy otthonunk.Eddig ért a takarónk és még nyújtottuk is egy kicsit.:)

    VálaszTörlés
  7. Akkor gyönyörű helyen laktok:) És hozzánk is közel. Talán egyszer majd személyesen is megismerhetjük egymást:)

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...