2009. december 27., vasárnap

Karácsony után


Szép volt a karácsonyunk nagyon. Igen, Enikő, itt őszinte szeretetet ad és kap az ember. Voltunk karácsonyi ünnepségen, műsort adtak a gyerekek, picik és nagyobbacskák, megható volt. Mindenki vitte a maga sütötte süteményt, ettünk is, ittunk is, forralt bort, teát, ki mit választott. Egy másik alkalommal Kovács Paliék lovastanyáján meghallgattuk a kórus új karácsonyi énekeit is, közös kórusa van a katolikus és a református templomnak, fantasztikusan énekelnek, szerettük hallgatni. Van egy szép nagy fenyőfa az udvarukban mindenki vitt egy-egy időjárásálló díszt a fára, együtt díszítettük fel.

Alig párszázan lakják a falut, de aki itt él, el se akar menni sehova, a fiatalok is olyasmiket tanulnak, ami helyben tudja tartani őket, informatikát például. Egyre nehezebb persze a helyzet, itt is vannak, akik elveszítették az állásukat, különösen az autóiparban dolgozók, sok jó szakembert bocsátott el a győri Audi gyár. Egyre többen kezdik megművelni a kiskertjeiket újból, ahogy sétálgatunk, kirándulunk a környéken, látjuk a felszántott területeket, vannak szép számmal.

Pénteken családi karácsonyunk volt a fővárosban, nagyobbik huginál jön össze ilyenkor a nagy család, ő az összetartó erő Édesanyánk halála óta. Süt-főz mindannyiunkra, voltunk vagy huszan, beszélgetünk, nevetünk sokat, csak úgy, ajándékok nélkül. Maga a találkozás az ajándék. Nem marad el a karácsonyi futás sem, na nem kint a szabadban, hanem bent a lakásban, nappalin át a hálóba, onnan ki az előszobába, majd vissza a nappaliba, körbe-körbe, két pici kutya, Molli és Ribizli nagy örömére, akik éktelen ugatással kísérik a produkciót. Bátor sajnos hiányzott, nem került meg a kutyus és - nagy valószínűséggel -már nem is fog. Reméljük befogadta valaki, aki annyira megszerette, hogy vissza sem akarja adni és jó helye van Bátornak. Úgy legyen.

Na de a hazautunk a fővárosból is megér pár sort, gyakoroltam a halálfélelmet. Odafelé, reggel, Zé vezetett, teljesen normális utunk volt, viszonlag gyorsan, két óra alatt felértünk. Hazafelé már nem volt ilyen egyszerű. Én vezettem, teljesen sötét volt és esett az eső Az autópályán - Győr felé jövünk, majd letérünk a 82-esre, ez az út vált be a legjobban - ránk szakadt az ég és özönvízszerű sűrű, átláthatatlan eső zúdult az autónkra, nem láttam semmit sem, a szó szoros értelmében semmit sem. Letérni nem tudtam, mert nem láttam, hol van az út széle, megállni nem mertem, de menni sem mertem, féltem, belém szállnak vagy én valakibe. Egy rémálom volt, bár csak pár percig tartott, de óráknak éltem meg. Szörnyű érzés. Aztán alábbhagyott valahogy, még mindig zuhogott - megjegyzem egészen hazáig - de akkor már látni lehetett annyit, hogy haladni tudtam, ha nem is könnyen. Időnként a köd ereszkedett le körénk, pár száz méteren át az okozott némi fennakadást a közlekedésben. Imádkoztam, hogy legyen már vége az útnak, legalább az autópályát hagyjuk el mielőbb, mert a széllökések is olyan erősek voltak, hogy időnként az elválasztó sávról hoztam vissza az autót a sajátunkba. Hát, nem voltam a gondokkal egyedül, jó nagy volt a forgalom, fél Magyarország úton volt biztos, családlátogatáson. Épségben hazaértünk szerencsére, de három órát tartott az egyébként másfél órás út. Jó kis karácsonyi kaland:)

Különös volt egyébként is a karácsonyi időjárás. Volt itt minden, nyári meleg, hatalmas hó mínusz 19 fokkal, aztán a zivatar, olvadás. Gyönyörű a téli Bakony, a hófehérbe öltözött táj. most elolvadt a hó, de lesz még, remélem.

Viszont nem a nehézségekre fogunk emlékezni, biztos vagyok benne. Hanem arra a sok lélekmelengető dologra, ami megtörtént velünk ez alatt a pár nap alatt. Szép volt, jó volt.

14 megjegyzés:

  1. Melegség járta át a szívemet,ahogy olvastam a bejegyzésedet!!!!Köszönöm,hogy megosztottad!
    Milyen nagy öröm lehet ilyen helyen lakni!!!
    Hála Istennek,hogy megőrzött benneteket minden bajtól az úton!!!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen mindkettőtöknek. Reméljük, úgy lesz:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép,vidám új évet kívánok!(innen a punnyadt irodából, mert vajon ki olyan hülye hogy bevállalta a két ünnep közti három napot, aztán jól megbánta?)
    Haza akarok menni...

    Sok jó könyvet, sok jó új ismerőst, finom kajákat, békét, figyelmet , hosszú túrákat, a Ciróka macskának egerészős-kandúros kalandokat!

    Tényleg jó kis hely lehet az a falu, jó hogy van még ilyen is.Olyasmi lehet mint Bükkzsérc...

    VálaszTörlés
  4. Szeretetben, örömökben gazdag boldog új esztendőt kívánok!!!!
    Mosollyal: Ilda

    VálaszTörlés
  5. Boldog Új Esztendőt kívánok Neked! Erdélyből, a magas szirtek örök fészkéből!

    VálaszTörlés
  6. Jó ez a falucska bizony, Dorka:) Fél kilenc múlt és még csend van, nincs petárdázás, a népem, öreg cicám és a kuttyom békésen szunyókál itt a közelemben. Mi meg Zével pókerezünk, Kossuthot hallgatunk és finom helyi vörösbort iszogatunk, komfortérzés a javából:) Remélem, befogadtad szép fővárosunkat és ő is téged. Boldog legyél az új évben (is), azt kívánom:)

    Drága Csutkalány, köszi a jókívánságokat, jó lenne megint találkozni veled, majd elnézünk Dudarra, az biztos:) Boldog Új Évet nektek is!

    Karesz kedves, ha tudnád, mennyire szeretem Erdélyt! Nagyon, nagyon, pedig még csak egyszer töltöttem ott két hetet, de egész életemben emlékezni fogok rá. És a magyar barátaimra, akik ott élnek, akikkel együtt másztuk meg a Hargitát, akikkel együtt táncoltunk moldvai csángó zenére a tánctáborban. Jó volt felfedezni a természet romlatlan szépségét, szedni az áfonyát, enni a finom erdélyi ételeket...nagyon jó volt. Boldog, békés, szeretetben gazdag Új Évet kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  7. Hát kedves Tara (Tita, S...ó bocs, ezt a nevedet kérted, h többet ne írjam le:). A sok vándorlásod ellenére csak megtaláltalak. Úgy eltűntél, hogy....csak na (legalábbis előlem). Bár utólag most gondoltam rá, h az iwiwen is megtalálhattalak vóna, ekkora böszmeséget:). Majd visszaóvaslak, de azt már látom, h Bakony...nem semmi csaj vagy, amit elhatározol...:)
    Majd jövök még, most fáradt vok. Hepi nyújír!
    Dorka, Neked is puszi...jól látom, már Budapest?:)

    VálaszTörlés
  8. Jaja, beszippantottuk egymást rendesen:) (mármint Budapest és én, nagy a szerelem,csak lenne több idő,nagyon sokat dolgozunk..)Pókerezésre mi is rákaptunk XD, a két kicsi meg sakkozik,(néha egymásra borítják a sakktáblát)

    Vaffanculo: Kösz,Neked is és igen, már május óta itt lakunk.

    Mégegyszer BUÉK!
    (asszem 16 órát aludtam egyfolytában..most ébredtem fel)

    VálaszTörlés
  9. Szia vaffi:) Tudtam, hogy ha akarsz, úgyis megtalálsz:) Boldog Újévet neked is! Remélem, ebben az évben valamivel gyakrabban jössz. Szabi is hiányzik, nem tudom, merre járhat, mit csinálhat.

    Sok sikert a pókerhez Dorka:)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm, Hegyek Gyönyörű Lánya. Ezek után csak azt kívánhatom: az autós kalandok kivételével minden maradjon nálatok a régiben.

    VálaszTörlés
  11. Reméljük Enikő, úgy lesz:) Nagyon szeretnénk békés, nyugodt éveket.

    VálaszTörlés
  12. Elég nagy felelőtlenség idióta módon vezetni.

    VálaszTörlés
  13. Akkor ne vezzess úgy, caymanos.

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...