2011. március 29., kedd

Erdőkertünk lesz


Valamelyik nap megnéztük Zével ezt a filmet:
http://vimeo.com/21230111
és eldöntöttük rögtön, hogy mi is erdőkertet szeretnénk. Eddig is a permakultúra szerint éltünk, de ebből a filmből sokat tanultunk. Még jobban odafigyelünk a harmóniára, megszüntetjük a zöldséges ágyásokat már az ősszel, ültetünk még fákat, cserjéket, bokrokat a kertbe, oda is, ahol most még zöldségeket termesztünk. Meg is rendeltük már, egy késői cseresznyét, meggyet, somot, egrest.
Pici kis tisztásokon lesz majd a vetemény és talán még tyúkokat is tartunk majd, hogy mindig legyen friss tojásunk (mondjuk levágni nem fogjuk őket, végelgyengülésben fognak nálunk kimúlni, az is biztos). De ez későbbre vonatkozó terv, majd, ha már állatkáink eltávoznak az örök vadászmezőkre.
Jó, tudom, hogy sok év, mire az új fácskák megnőnek, de azt mondják, akinek kertje van, annak jövőképe is van. Bizony. Úgyhogy élnünk kell jó sokáig, mert a növényeink is élni fognak, szükségük van ránk:)

20 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett a film, köszönöm :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszett:) De jó lenne, ha sokan megnéznék.

    VálaszTörlés
  3. Kicsit most irigyellek. :) Szerezz be törpe tyúkokat, kis kakassal. Nagyon aranyosak, színesek, elevenek és kevés velük a tennivaló. Jószerivel előteremtik a betevőt maguknak. Roppant ízletes a tojásuk is, csak kicsit kisebb. Én imádom őket, míg lehetőség volt rá tartottam.

    VálaszTörlés
  4. Tervezzük a tyúkocskákat, de most még nem lehet, a kuttyom levadászná őket, sajnos ezt teszi a szomszédból átröppent csirkékkel is. Egyet tudtunk csak megmenteni, kettőt megölt. A tyúkocskák pedig szabadon fognak majd mászkálni az erdőkertünkben, ja és ólat is kell majd építenünk nekik:) Azt nem tudom, hogy egy lassan 13 éves kutyust meg tudnék-e tanítani arra, hogy az ösztönei ellen cselekedjen.

    VálaszTörlés
  5. Tara írtam neked megjegyzést. nam érkezett meg hozzád? Andi

    VálaszTörlés
  6. Nem kaptam mást, csak a mostanit.

    Mindig közzéteszem azonnal, ahogy meglátom. Kénytelen vagyok sajnos várakoztatni a kommenteket, mert van egy ellenségem, aki állandóan durva dolgokat szól be nekem, nyilván nem akarom, hogy az ő kommentjei megjelenjenek, de nincs olyan lehetőség, hogy csak őt tiltsam le, bár lenne. Talán megunja egyszer. Volt idő, amikor az egész blogolást abba akartam hagyni emiatt.

    Andi, írd meg újból légyszi, nem tudom, mi történhetett.

    VálaszTörlés
  7. Tara ez elég ijesztően hangzik :( sose értem miért tesz valaki így
    A megjegyzésnél biztosan én rontottam el valamit nagyon-nagyon késő volt.

    Szóval megpróbálom összefoglalni miket is írtam neked:
    Többek között azt, hogy megnéztem az ajánlott filmedet, ami nagyon tetszett. Hasonló cipőben járunk a permakultúra terén. Hozzánk májusban érkeznek a fogoly színű csibék...fákat elkezdtük telepíteni van amit már eddig is tettünk, de nagyon hosszú az út.
    A másik, amit szerettem volna mondani, hogy hoztam neked egy jó szót éppen azért, amit az elöbb is írtam, hogy nálad találtam meg kertben ételben a családunkéhoz hasonló gondolatokat: köszönöm
    http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/az-egy-jo-szo-jatek-margojara.html

    VálaszTörlés
  8. Igen Andi, türelem kell az erdőkerthez. Nekünk van:) Majd csibe ügyben nagyon várom a tapasztalataidat, bár nekünk még odébb van.

    Köszönöm, elnézek majd Eszter weboldalára, csak legyen egy picit több időm.

    VálaszTörlés
  9. Kinevetnél ha látnád milyen permakultúrával rendelkezem a loggián:)Kár hogy nem vagy fent a Face-n:)
    Kicsit hiányzik a kertészkedés,de olvasni szeretek róla, hátha egyszer..
    Lehetőség /és vagy szükség lesz rá..

    Vaffankúló keresett téged, megadtam ezt a linket remélem nem gond.

    A permakultúrás videó nagyon tetszik, a kert is és az ötlet is,az erről szóló brit sorozatot is nézem. A lentebbi cucc ahol a pasi beszél az viszont ...JáÁÁÁJJ:)

    Egy kérdésem lenne, hogy szerinted ha július közepén viszek táboroztatni gyerkeket medvehagymás környékre (Abaliget-Orfű)Érdemes, illetve szabad e hagymát hazahoznunk. (nem mind a 25 gyerek természetesen..

    Üdv!

    VálaszTörlés
  10. Köszi Dorka, jó lenne tudni vaffiról, elmaradtunk egymástól nagyon. Fenn vagyok az fb.-én egyébként, régóta.

    Ami a másik előadást illeti, hááát, nem gondolkodunk egyformán te meg én és ez nem baj. Téged nem szólít meg GG, engem igen:)

    A medvehagymáról: nem hinném, hogy cserépben túlél. Az erdőket szereti, a fák alatti világban szeret élni. Kár kiszedni a földből. Szedjetek csak enni, de hagyma nélkül. Vigyél lezárható műanyagdobozt jó nagyot, abban vidd haza, semmi baja nem lesz. Zacskóban összeesik. Itt a Bakonyban rengeteg van, szerdán szedtünk egy csomót. Holnap jönnek a húgaim (minden negyedik héten jönnek, nagyon jó) nekik is szedtünk egy rakással. Még nem védett növény, de félő, hogy az lesz - Ausztriában már az - így aztán még tavaly telepítettünk a kertünkbe a fenyők alá bőven, szépen kijöttek most, de nem szedjük le, erősödjenek.

    Orfűre én is szeretnék eljutni valamikor, szeretnénk megnézni a szabadtéri kemencéket (ne hagyjátok ki).

    VálaszTörlés
  11. Helló, most találtam ide!
    A döbbenet erejével hatott rám a film!

    Sajnos a mi kis konyhakertünk (~250 nm) már föltárcsázva áll, várva a szokásos ágyásokat...
    Ezen idén már nehezen lehet segíteni, viszont immár új irányba kellene elindulni.

    De hogyan?
    Végig fogom olvasni a blogot ezügyben, de addig is van-e valami tanácsotok valakinek, aki most ébredt rá erre az egészre és szeretne valami ilyesmit (pl. erdőkert)?
    Üdv
    Patrik

    u.i.: A zaklató IP-címét nem lehet kitiltani?
    Elvileg szokott rá lehetőség lenni.

    VálaszTörlés
  12. Üdvözöllek itt, Patrik:) A legfontosabb a konyhakertben, hogy kezdd el takarni a földet, az ágyásokat. Levágott fűvel, szalmával, levelekkel, ami van. Nagy kárt tud tenni a hideg is és a tűző nap is a talajéletben. Mikor már kibújtak a növénykék, látos a sort, közé mehet a takaró. A növényekre persze nem kell. Ősszel pedig teríts az ágyásokra trágyát (semmi vegyszer, semmi műtrágya) vagy komposztot, arra szalmát, leveleket, alaposan takard be télre.

    Nem találtam lehetőséget a kitiltásra. Feloldom most, aztán meglátjuk. Talán már békén hagy. Ha nem, akkor újból moderálnom kell sajnos. Már nem hat rám, de kezdetben nagyon rossz volt.

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm! Ez logikus lépés, hiszen például a parlagfű sem gyom, csak egyfajta "immunválasz" a fedetlen földfelszín kiszáradástól való védelmére.

    Az erdőkert felé tekintve viszont lehet, hogy 250nm a kertből kicsit kicsi. Csak sajnos elég sok hely kell mindenfélére, például a tüzelő szárítására.

    A másik problémám, hogy a mi éghajlatunkon mi a válasz az özönnövényeke?
    Ugye pont az a probléma, hogy elnyomja az őshonos növénytársulásokat, például a fent említett parlagfű vagy az akác, ami egyszerre áldás és átok.

    Üdv
    Patrik

    VálaszTörlés
  14. Kordában kell tartani. Nálunk is felüti a fejét itt-ott a parlagfű, de nem túl sok és mi szeretjük, mert megesszük. Ahogy a pitypangot is, a csalánt is, a porcsint vagy a kankalint is. Mindkettőből van a fű között bőven, én meg örülök nekik, mert remek saláta készül belőle. A mi kertünk sem túl nagy 1300 nm összesen, de így is elfér benne sok minden. Gyümölcsfát te is ültethetsz a kicsi kertbe is. Cserjékből, bokrokból is elfér talán egy-kettő.

    VálaszTörlés
  15. Én most ültettem három gyümölcsfát a többi mellé a kertbe.
    Egyszer szeretnék egy akkora területet, ahol valódi erdőkertet építhet az ember... :)

    VálaszTörlés
  16. De jó is lenne, egy igazi nagy erdőkert. De így piciben is jó lesz azért, már látom a lelki szemeimmel. Szépen hajtanak az új kis gyümölcsfáink, bokraink, minden nap megsimogatom őket:)

    VálaszTörlés
  17. jaja, a kemencésudvar miatt megyünk többek közt orfűre, a gyeekek maguk sütik meg a "langallójukat"-ahogy a tulaj mondta:) az egész környék nagyon szép és barátságos. tervezünk egy éjszakai hegyenalvást tábortűzzel a kolostorromoknál, (remélem ezeket a pesti kamaszlányokat fel tudjuk valhogy imádkozni a hegyre)nem mozognak csak kockulnak.
    medvehagyamát viszont úgy tudta, már olyankor nem érdemes szedni. mert nincs. azé'gondoltam egy pár hagymagumóra(nem cserépbe, fa alá)

    Oarlagfű: Tényleg megeszitek??? nem lesztek allergiásak?

    Paleolit: volt régebben egy nagyon jó kis összefoglalód a paleolit diétáról,nem amit a végén írtál, hanem az elején.
    Kolléganőmnek ajánlottam, aztán nem találtam meg végül. Sokat variál a kajáláson, mert indokolatlanul magas a vérnyomása, durván laktózérzékeny, cukrosat sem ehet, valamint nem egy húsevő típus.. émelyeg a sok húsfélétől..más választása viszont nem nagyon van. gayakorlatilag nem ehet semmit. AB + vércsoportú, azt mondták neki, hogy ez gyakori probléma ezesetben.Gondoltam az összegyűjtött tapasztalataid adhatnak neki némi támpontot.

    vaffankúló azóta eltűnt, mint szamár a hegyen:)nem is találom:)De Szabi pl ott van a Fb-n, nem jut eszembe a nickje.. (playmobil soldier??)

    erdőkerthez sok sikert, nagyon tetszik.. én is megpróbálnám a hegyen újhelyben.. ezért nem engedem eladogatni a földet meg a szőlőt.. valamire csak jó lezs, jobb ha van..

    VálaszTörlés
  18. még mindig villámgyorsan gépelek, és ótvarul melléütögélek.. de már nem javítgatom, úgyhogy bocs:-)

    VálaszTörlés
  19. Bocs, megtaláltam azóta mindent, csak másik "fül" alatt volt.!

    VálaszTörlés
  20. Dorka, tényleg megesszük a parlagfüvet. Ha valaki allergiás rá, próbálja meg pici mennyiséggel elkezdeni, szerintem hatásos lesz. Számomra egyszerűen érthetetlen ez a parlagfű üldözés ahelyett, hogy a hasznunkra fordítanánk a növényt. Igaz, mi nem vagyunk allergiásak semmire sem.

    Én is AB-s vagyok, a vércsoportnak semmi köze a táplálkozáshoz szerintem. Gyenge az immunrendszere, de nem a vércsoportja miatt.

    Igen, PS volt Szabi kezdetben, aztán pilgrim.
    Medvehagymának most van a szezonja. Hagymával, valamennyit biztos haza lehet vinni, csak ne mutass rossz példát a srácoknak:) Inkább védjék a természetet, mint hazavigyék.

    Jól teszed, ha megtartod a kertet. Ki tudja, mi jön még...

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...