Idegen földön

Bács Szándu, a dászkál, a templom alatt lakott. A kis guggon ülő fatemplom alatt, melyet úgy hoztak magukkal száz esztendővel ezelőtt a nagyapái, a lelkükben bent, annak is a mélyén, mint egy távoli emlékezést a havasalji földről. Ezt az emlékezést faragták ki fából a telep fölötti dombra, építészmester sem kellett hozzá, valahogy maguktól eltalálták, hogy mit hogyan kell, pedig bizonyosan egyikük sem épített még soha templomot.

Nehéz és durvarostú tölgyfából építették, pedig fenyőből kellett volna, jó gyantaszagú fenyőből, legalábbis úgy rajzolta eléjük a képzelet. Így aztán nehézkes lett egy kissé a templomocska, guggon ülő, minta valami fáradtan, leeresztett szárnyakkal megtelepülő kopott, szomorú madár, idegen madár, olyan eltévedt madár.

Eltévedt nép madara volt az a kicsi fatemplom, vagy leaglábbis annak a madárnak fából faragott otromba mása. Egy eltévedt népé, amelyik török elől, tatár elől kényszerült hazájából messzire menekülni, munkát, életet keresni idegen föld népei között. Ezért építették házaikat is közel egymáshoz, majdnem összetapadva s azért olyan hebehurgyán és rendetlenül.

Mert az első telep is, mint a templom, pihenésre leszállott, fáradt idegen madár volt és pillanatig sem gondolt arra, hogy fészket verjen az idegen földön. Csak megtelepedett, mert valahol meg kellett állni a menekülésben, munkát kellett keresni, dolgozni kellett, hogy élni lehessen és visszatérni egyszer.

Wass Albert: Mire a fák megnőnek (részlet)

Makkai József festménye: Erdélyi fatemplom

Indián nyár

Lehet, hogy a késői nyárból közvetlenül a mínuszos télbe jutunk majd, hóeséssel és a tél minden szépségével, az őszt kihagyva. Ilyesmit mondogatnak a meteorológusok, na de megszoktuk már, hogy beszélnek össze-vissza aztán majd másképp lesz. Talán lesz azért pár szép őszi napunk, a látványról nem is beszélve. Csodálatos az őszi erdő, különösen az lesz itt a Bakonyban. Még zöldell szinte minden, a levelek is alig hullanak.

Nagyjából készen vagyunk a kerti munkákkal, amit még idénre beterveztünk. Kilencven új növénykét ültettünk el és még érkezik tizenkilenc. Alakulunk. Pázsit még nincs, alig bújt ki a fű, nem tett jót a pázsitos résznek, hogy felvonulási területnek használták az építkezés során. Tavasszal újragondoljuk az egészet, hozatunk majd termőföldet és úgy talán jó lesz. Felszántattuk a kert egy részét, ahol veteményezni fogunk majd. Tavasszal még géppel felkapálják, hogy jó porhanyós legyen a föld. Ellenemre volt a szántás, a biokertészek nem szántanak, nem ásnak, de évek óta gondozatlan kertnél megengedik, másképp nem tudjuk megművelni. Csak egyszer szántunk, aztán soha többet.

Sohasem szedem össze ilyenkor a lehullott leveleket, csak tavasszal, a földnek és a benne lakó apró élőlényeknek szükségük van meleg talajtakaróra. Levágtunk sok fenyőgallyat, nagyon elhanyagoltak voltak a fák és kell is a fény a nappaliba, na meg a panoráma, ellátunk a hegyekig, szemben velünk a vár, kell ennél szebb látvány?

Annyira szeretnék havat. Mostanában csak-egy egy napon ad nekünk télanyó, pedig kell a növényeknek és kell nekem is. Gyönyörű látvány lesz a hófehér kert, a hegyek, nem szeretném nélkülözni.

A mindennapos erdei séták egyelőre elmaradtak itt, annyi munkát adott a nagy kert. Ritkábban megyünk, de megyünk azért, visszük Teót is. Őt igaziból a kert is kielégíti, sok élményt ad neki a baromfiudvar, az új látni- és szagolnivalók. Izgalmas lesz a tél is, az biztos. Megtanulni az új kályhákkal fűteni. Fát hasogatni, bár azt most már Zé csinálja, mindig meglep, hogy városi polgárként milyen hamar beletanult az itteni életbe. Mert ha nem is vagyunk született parasztok, lassan azzá válunk majd, a szó nemes értelmében. Jó találkozni a földdel, ilyen igazi földdel, mint ami itt van, és elfelejthetem végre a horányi terméketlen homokot. Megtanulunk szőlőt művelni, gyümölcsfákat metszeni, orgonát, bodzát fiatalítani. Hát így. Jó így élni.

A fotón a Bakony egyik nevezetessége, a Kőmosó szurdok látható, itt van tőlünk tíz percnyi sétára, átmegyünk a hegygerincen és be lehet csatlakozni. Valami fenséges látvány, a magas hegyek alján csörgedező patak, két oldalán hatalmas kövekkel, sziklákkal. Lent is vezet egy turistaút meg fent is, mi még csak fent mentünk, nem mertem Teót elengedni, pórázon vittem, nem mertem vele lemászni ( na jó, nélküle sem mertem volna). Nehéz terep ez nekem, de egyszer talán összeszedem a bátorságom. Mindig megnézzük, ha arra csavargunk, mindig eldöntöm, hogy legközelebb túrabakancsban jövök és Teó nélkül, aztán meg sajnáljuk otthon hagyni:)

Az egri vár pincéje

A várhegy gyomrában, a vár központi része alatt, 10–12 méter mélyen 250 méter hosszú pincerendszert tártak fel, amit még a híres 1552-es ostrom előtt vájtak a sziklába. Eddig a látogatók előtt elzárt terület volt, az egri vár egyik központi része. A székesegyház romjának kapuja előtt elterülő térség az ott látható falmaradványokkal és egyenetlen felszínével hívja fel magára a figyelmet.

Mélyen húzódik, mintegy 250 méter hosszúságú a hajdani dézsmapince, amelyben még a török idők előtt tárolták a püspökség számára beszedett bort. Miután a bejárata eltömődött, évszázadokon át elfeledve húzódott a várhegy gyomrában, s feltárására csak a 20. század második felében került sor. Látogatni azonban nem lehet, hiszen csupán üggyel-bajjal lehet lejutni a mélybe.

Nem mutathatták be eddig a látogatóknak a provizori palota maradványát sem, amely szintén a föld felszíne alatt található. Az egykori palotának ugyanis, amelyben Dobó István is lakott, a föld feletti része megsemmisült, csupán a pincéje maradt meg. Bár az egri vár az ország egyik legismertebb és leglátogatottabb műemléke, területének negyede nem látogatható. Akadnak életveszélyes részek is, mint a Szép-bástya, tetején a három kereszttel. A tervezett – és remélt – fejlesztés keretében a bástyát is felújítják, valamint ismét megnyitják a vár tövében álló Török-kertet.

Ezzel együtt akár a szakemberek számára is okozhat meglepetéseket a vár. Vannak ugyanis olyan részei, amelyeken még feltárások sem folytak soha, így nem lehet tudni, milyen részletek húzódnak a helyenként több méter vastag feltöltés alatt.

forrás: NatGeo

Folytassuk a fürdőszobával

Ha már nagytakarítás, nem hagyhatjuk ki a fürdőszobát sem. Hogy a hűvös őszi estéken valóban jólessen a melegítő fürdő, fontos, hogy a kád is csillogóan tiszta legyen és a csempéken, a csapokon lerakódott vízkőtől is megszabaduljunk. Hogy hogyan?

• Ha a kádunk túl van már a fénykorán, akkor ne kíméljük. Egy kevés hidrogén-peroxidhoz keverjünk porrá tört borkövet, majd pépesítsük némi vízzel. Adjunk hozzá szalmiákszeszt, majd az egésszel - persze gumkesztyűvel, kefe segítségével - kenjük be a kádat. Hagyjuk hatni két órán keresztül, majd alaposan sikáljuk át, végül bő, forró vízzel öblítsük le a kádat.
• 
  Az esetleges rozsdafoltokkal is könnyedén elbánhatunk bórax és ecet keverékéből készült oldattal.
• 
  A csempék fényét könnyen visszadhatjuk, ha a vízfoltokat előzetesen zöldbékás tisztítószerrel átitatott szivaccsal átdörzsöljük, majd szalmiákoldatos papírkéztörlővel áttöröljük.
• 
  A csapokról a kevésbé makacs vízkövet citromlével távolíthatjuk el egy szivacs segítségével. Átdörzsöljük, majd egy száraz, puha ronggyal áttöröljük. Ragyogóak lesznek.
  A WC kagylót bórax és citromlé keverékével bekenjük. Hatni hagyjuk két órán keresztül, majd alaposan átkeféljük.
  

Szüret így, meg úgy

Mindenki szüretel a faluban, senkit sem lehet otthon találni. Mi is leszüreteltük már Otelló szőlőnket, termett bőven. Magdit már kétszer kerestük hiába, tőle vesszük a tojást. Kató, az alsó szomszéd is csak estefelé tűnik fel, ő is a hegyoldalban tölti a napot kemény munkával. Erről aztán eszembe jutott, milyen különböző is a két szomszédunk.

Kató egyedül él, özvegy pár éve, nehéz lehet egyedül, kevés nyugdíjból. Vállal is mindenféle munkát, bár nagyon rosszul fizetik. A szüretelésért 400 forintot kap óránként. Itt, falun, az órabér az általános, nem egy adott munkára állapodnak meg, hanem órabérre, akármilyen is az a munka. Szüretelés után még takarít egy családnál itt az utcában, tehetősek, meg tudják fizetni ő meg örül egy kevés plusz jövedelemnek.

És ott van még a nagy kertje, a miénk mellett. Gyönyörűen rendben tartja. Csirkéket is nevel, nem sokat, magának legyen meg a tojás, elég annyi. Nagyon kedves asszony, már barátnő. Jókat lehet vele nevetni és szeret mesélni a faluról, a régi időkről, ősfalusi, itt született.

Aztán a szüret másik oldalról. Ilike, a felső szomszéd szinte földbirtokosnak számít. Sok hektár szőlője van a hegyoldalban, meg kukoricása is, ő is dolgozik biztos, de főleg megművelteti a területeket és szüreteltet. Panaszkodik, nem veszik úgy a kukoricát, mint korábban, nehezedik az élet. Vele lekik a lánya és a családja, nem akármilyen autóval járnak, jól öltözöttek, van pénz a családban. A kert mégis...hát izé...elhanyagolt. Nagy kupi, trágyadomb, a malacokat nem tartják tisztán, kedvezőtlen széljárás esetén mi is érezzük. Az előző posztnál fotókat is láthattok.

Nincs megoldva a házuk vízelvezetése, úgy állítottak be két csövet, hogy ha esik az eső, hozzánk folyik be a víz. A ház, amit megvettünk évekig lakatlan volt, hozzászoktak a jóhoz, nem számított semmi sem, a csirkéik szabadon kóricáltak a kertünkben, a disznóól felénk levegőzött, a víz meg jöhetett, nem zavart senkit.

De ha a főútról benéz valaki hozzájuk a főbejáratnál, mindez nem látszik. Szép a porta eleje, virágokkal, faburkolatokkal, a látszatra azért adnak. Érdekes ugye a különbség Kató és Ili között. Azt mondják a falubeliek, hogy a legjobb és nagyjából a legrosszabb szomszédságot fogtuk ki. Csak hogy meglegyen az egyensúly:) Így jártunk. Nem baj, nem bánjuk. Nemes feladat lesz jó kapcsolatot kialakítani Ilikével. Meg aztán úgyis klímaváltozás van, jönnek az aszályos évek, jó lesz nekünk az a kevés víz ami majd onnan jön, ugye. Izgalmas idők következnek.

Az elemek energiái

A taoisták azért lépnek kapcsolatba a természettel, hogy ésszerűen hasznosítsák ezeket az erőket. A természetet mindenekelőtt az ég és a föld, a nap, a hold és a csillagok, a víz és a tűz, a hegyek és a fák, a drágakövek stb. határozzák meg. Ezeknek az elemeknek az esszenciáját és energiáját vesszük fel és alakítjuk át, hogy gyógyítsuk és erősítsük magunkat.

Maitreyi D. Piontek

W.Homer festménye

Szerelmes a kutyám

Abba a kis helyes kopasznyakú kendermagosba, aki a kerítés mögött a szomszéd kert kupijában pihenget éppen. Bátran állíthatom, ő a legcsúnyább csirkécske a tyúkólban pedig vannak bőven, bár a másik fotón most éppen kacsák és/vagy libák dzsoggingolnak a trágyadomb tetején. Íme, a szomszéd kertje, ami nem mindig zöldebb.

Teó és Pepitapipi naphosszat együtt vannak, keresik egymás társaságát, igaz, a pipi a miénket is keresi. Ahol dolgozgatunk éppen, odajön és lelkesen beszél hozzánk csirkenyelven, lehet, hogy értem. A kis csipogós, nagyon aranyos.

Amúgy béke, barátság van a felső szomszéddal, munkálkodtam rajta. Remélem mostantól sokáig. Mondjuk addig, míg élünk. Tehát a felső szomszéddal. Mert itt ilyenek vannak ám, felső meg alsó szomszédok, akkora a szintkülönbség a kertek között. Jön egy földrengés, vagy egy tornádó és Ilike, a hatvanhat éves asszony akivel tegnap jót cseverésztünk majd kiabálhat nekem: ” csúszok hozzád, bébibogyauuuóóó” vagy hogy is mondja a srác a reklámban, amit különben sosem nézek. Aztán jön majd házastól, malacostól, csirkéstől, kacsástól, libástól. Meg egy kakas és trágyadomb. Ezek vannak a szomszédunkban. Jobb lesz, ha a spirituális énemre hallgatok és megszeretem a disznószagot. Vagy trágyaszagot. Horányban minden hajnalban virágillat volt.