András nap

Bizony, ma András nap van, fiacskám nevenapja. Védőszentje Szent András, aki egyébként Skócia védőszentje, Magyarországé Szent István, védőasszonya Szűz Mária. A katolikus egyházban védőszentnek nevezik azt a szentet, akinek egyes országok, területek, templomok stb. az oltalma alá tartoznak. Védőszent az is, akinek nevét keresztségben kapja az ember.

András apostol egyike volt Jézus tizenkét tanítványának. Józan gondolkodású, kulturálisan nyitott, tettrekész tanítvány volt, természete a legendákban fennmaradt élettörténetében is kirajzolódik. A Júdeában örökké fennálló idegengyűlölet ellenére szívélyes az idegen görögökhöz, meghallgatja kérésüket, és azt tolmácsolja is Jézus felé.

Valószínűleg mélyen emberséges tulajdonságainak köszönhető az is, hogy Jézus feltámadása után az isteni elhívást elsőként Kis-Ázsiában teljesíti, de nem a Pál által látogatott tengerparti területeken, hanem Örményországban és Kurdisztánban, tehát a Fekete-tengertől délre eső vidékeken. Valószínűsíthető, hogy András szeretettel és nem erőszakkal végzett szolgálatának eredménye, hogy a világon először Örményországban lett államvallás a kereszténység.

Nyitottságának, megértő szemléletének köszönhetjük talán, hogy a különböző kultúrákban is képviselni tudta Jézus Krisztus evangéliumát úgy, hogy adott népnek a hagyomány-elemeit használva adta tovább a jó hírt. Ennél hatékonyabb misszionárusi módszer azóta sem létezik.
Csak ennek tudjuk tulajdonítani azt a soha felül nem múlt tettét, hogy a legendás és titokzatos szkíták is beengedték Jézus apostolát belső életükbe, miután átlépte a Dunát.

A "szkíta erkölcs" és a "szkíta törvény" igen híresek voltak az ókorban, s ma már azt is tudjuk, hogy a szkíták elképesztően szervezett társadalmú, magas kultúrát művelő ősi, hatalmas nép voltak. De András nem csak hogy az országukban telepedhetett le egy időre, hanem komoly mértékben részt vett Szkítia vallási életének alakításában is. András apostol, ahogy más kultúrák esetében, úgy a szkítáknál is alaposan elmerülhetett a hagyományokban, a nép Isten-hitében. Nem írnak róla sokat, pedig megilletné a dicséret az apostolt, mert András ezzel egyedülálló dolgot kísérelt és valósított meg. Ezt a teljesítményt András apostolon kívül, csak Fülöp apostol közelítette meg, a "ló-szerető". Ezért nevezzük Andrást és Fülöpöt máig úgy, hogy "a két szkíta-térítő". Jellemző a szkítákra, hogy Jézus tanítványain kívül más történelmi személy nem mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyre hatolhatott a titokzatos szkíták életébe. András apostoli műve óta keresztények a szkíták.

A szkíták és Thrákia után András Görögországba ment, majd az achaiai Pátra(Pátrai) városába, ahol a királlyal hitvitát folytatott. Az uralkodó nem mutatott valami komoly szellemi emelkedettséget, hitvitájuk végeztével börtönbe vetette, majd keresztre feszíttette Kr. u. 60-ban, a legendák által tanúsított ún. "Andráskeresztre" (X-formára ácsolt kereszt).

Szent András egyházi ünnepe a mai nap, november 30.

Békesség

Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélékre vágyva vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj.

Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint a saját lelkébe, különösen, ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben.

Marcus Aurelius

Scheffer János fotója: Falu

Boldog békeidők

Ha a századfordulós Budapestről vágyom olvasni - na nem a mostani századfordulóról, inkább az előzőről - John Lukács vagy Krúdy írásait veszem elő. De a legjobban mégis azt szeretem, ahogy Lukács ír Krúdyról, ahogy megtalálja regényeiben az éppen odaillő részleteket. Nem írja a könyvek címét, így aztán vagy megtalálom Krúdynál vagy nem, még nincs meg Krúdy összes, de törekszem rá. Idézek egy picit most Lukács Budapest, 1900 című művéből nektek, engedjétek, hogy elvarázsoljon benneteket, ahogy engem is mindig.

Az első világháború vége felé járunk, amikor Krúdy műveiben is és a valóságban is Budapest ostorozását lassanként felváltja a nyugodtabb, csöndesebb, líraibb hangulatú nosztalgia. " Mennyi mesélnivalójuk van az embereknek a béke boldog éveiről! A pesti levegőről, amelyet ugyan porossá tett a Rákos felől fúvó szél, de annál édesebb lett a lég tavasz felé, amikor fordult a szél, és a budai hegyek felől kezdett fújdogálni; szavahihető öreg polgárok állítják, hogy még a Gellért-hegy ibolyaszagát is meg lehetett ilyenkor érezni a városban...

...A Belváros kis terei olyanok voltak, mint a cukrászdobozok. Ott keringőzött a napfénnyel a dunai szél; ragyogtak az állomáson a bérkocsik, amelyekből az imént szálltak ki a szarvaslábú grófnék; tiszta ruházatú öreg nyugdíjasok üldögéltek a padokon; a gyékénykosaras virslis és a császárzsemleszagú pék kezet csókolt a fekete ruhás szobalányoknak, midőn becsengetett; a probirmamzellek kígyózó dereka és a kalaposnék fehér blúza, regényességre vágyakozó virágárusnék bájoló mosolya és a könyvkereskedők ezüst feje tették hangulatossá a városrészt. Egész életében előkelő ember marad az, aki a Belvárosban telepedett meg. A boltok kirakataiból jól lehetett öltözködni, az eleganciát könnyű itt megtanulni, és hitelképes volt minden vevő.

A nevezetes boltok, ahol a legjobb londoni portékát árulták, ruhát, kalapot, kesztyűt, oly emlékezetesek voltak, mint egy őszi kopófalka-vadászat. A párizsi áruk egyenesen idejöttek és illatoztak, mint egy nagyvilági estélyen a nők. Francia könyvek és folyóiratok legfrissebben mutatkoztak a könyvkereskedés kirakatában. A kávéházban a Le Figaro utolsó számát adta kezedbe a pincér. A borbély Párizsban tanult fodrászságot; a fehérneműkbe szűz leányok hímezték a monogramot; a fűszerkereskedésnek olyan szaga volt, mint egy óceánjáró tehergőzösnek, amely Bombayből érkezik. A vendégfogadók körül gazdag idegenek cipője fénylett, az automobilfátyol nem mindig rejtett kalandvadász félvilági nőt, az ékszerek itt vakítottak, és vadonatúj bankjeggyel fizetett a bank. Boldog belvárosi évek! Vajon visszatérnek-e még valaha, mint az ifjúság?"

A gordonka legmélyebb hangjai - írja Lukács - akkor szólaltak meg, amikor Krúdy Budapest kettősségét is látta:

" Nappal mindig építettek, palotákra tornyot a nap felé, és éjszaka mintha temettek volna - végtelen sora a temetőkocsiknak hordta ki a korhadt anyagot a városból, öreg emberek és öreg házak, régi utcák és szokások tetemeit."

Tehát Budapest lármás nyüzsgése mögött ott volt egy töprengő, szomorkás dallam is. Több volt ez nosztalgikus emlékek puszta visszhangjánál, amely csak az éjszaka mélységes magányában és csendjében hallható, amikor a város lármája elült. De végül is a dúr és a moll, az optimizmus és a pesszimizmus, a fény és az árnyék vegyüléke az örök emberi közeg, és egyszersmind minden valamire való kultúra közege.

Klösz György városfotója: Váci utca

Babócától kaptam

Milyen szépen indul ez a nap:) Kaptam Babócától egy ajándékot, ezt a képecskét itt ni.

Tudjátok ez olyan lélekmelengetős dolog. Jólesik bizony az ember lányának, ha olvassátok a blogot, ha jól érzitek magatokat itt nálam. Azért lehet, mert érzitek, hogy szeretettel várlak benneteket, ahogy szeretettel írom a blogomat is. Mindhárom blogomat. Másképp nem is érdemes.

És ha ilyen ajándékot kapok, adni szeretnék belőle másnak is. Lacinak küldöm tovább, mert úgy érzem, jól fog esni neki a szeretet.

A Szűzanya pénteken öltözik

1747-ben szentelték föl az andocsi templomot, és már az avatás napján különös szokás született. Széchenyi Katalin grófnő ugyanis a nagy alkalomra ünnepi palástba öltöztette a Szűzanya szobrát. A helyiek máig őrzik a hagyományt: kéthetente, pénteken új ruhát adnak a magyarok nagyasszonyára. Szalay Tamás atya nemrég vette át elődjétől a gyülekezetet és Mária-szobruk mély áhítattal övezett ruhatárát.

Jaj, de tetszik ez nekem. Hagyomány és értékőrzés. Van ilyen a falunkban is, majd tavasszal lemegyek fotózni a falumúzeumba, láthattok csodákat bőven. A katolikus templomunkat meg éppen felújítják, csaknem teljesen készen van már és most, hogy lehullottak a levelek, jól látjuk a kertünkből, hiszen a második szomszédunk. Nem tartozom egyik felekezethez sem, csak úgy egyszerűen a belső istenemben hiszek, de a templomokat, magát az építményt kívül és belül, a csendet, a hangulatot, vagy éppen az orgonaszót nagyon szeretem. Szenkirályban, a református templomban van orgona, így aztán mindkét templomba bejáratosak leszünk már csak amiatt is, hogy a református lelkész a barátunk, nem kis része van abban, hogy ezen a tájon találtunk otthonra.

fotó és hír: NatGeo

Tudományos kísérletek és misztikus élmények

Első pillantásra meglepőnek tűnhet a tudományos kísérletek és a misztikus élmények párhuzamba állítása, hiszen a megfigyelés egészen eltérő módjairól van szó. A fizikusok kísérleteit jól megtervezett csapatmunka és rendkívül kifinomult műszerek jellemzik, a misztikusok ezzel szemben tisztán belső figyelmük révén jutnak el a tudáshoz, nem használnak semmiféle műszert csupán a meditáció magányát.

A tudományos kísérleteket bárki és bármikor megismételheti, míg a misztikus élmények csak keveseknek és csak különleges alkalmakkor adatnak meg. A misztikus élmény semmivel sem különlegesebb, mint egy modern fizikai kísérlet. Még csak kifinomultabbnak sem mondható, csupán a kifinomultság más fajtájáról van szó.

A fizikus műszerarzenáljának bonyolultsága és hatékonysága egyenértékű a mély meditációban levő misztikus tudatának bonyolultságával és hatékonyságával - mind fizikai, mind pedig spirituális értelemben - sőt, olykor felül is múlja azt. A fizikusok és a misztikusok a természet megfigyelésének olyan rendkívül kifinomult módszereit fejlesztették ki, amelyek a laikus számára teljesen megközelíthetetlenek. Egyetlen oldalnyi szöveg egy fizikai szaklapból legalább olyan rejtélyesnek tűnik, mint amilyen egy tibeti mandala. Mind a kettő feljegyzés a világegyetem természetének vizsgálatáról.

Fritjof Capra: A fizika taója

Az elfeledett metropolisz

Tonle Sap-tól, Közép-Kambodzsa nagy tavától északra fekszenek a több, mint öt évszázadon át fennállt khmer állam fővárosa, Angkor romjai. Az `Angkor` név szanszkrit eredetű, jelentése: `város, ahol király lakik`. A kilencedik és a tizennegyedik század között a khmer uralkodók lenyűgöző adminisztratív és vallási központtá fejlesztették Angkor körzetét. A feltevések szerint a várost rejtélyes körülmények között, a tizenötödik században hagyták el.

A romokra a tizenhatodik század vége felé bukkantak rá portugál felfedezők, ám az akkor készült feljegyzések sohasem kerültek nyilvánosságra. A nyugati világ figyelmét a franciák irányították Angkorra, miután Henri Mouhot 1863 körül felfedezte a várost, majd Kambodzsa francia protektorátussá vált. A nyugati tudósok inkább az uralkodói udvar tökéletes felépítése és kultúrája, mint lakói szempontjából méltatták a civilizáció csodás elemeit. Az is igaz, hogy az elméleteket nem volt könnyű megalapozni: nem maradtak fenn könyvek, és a tizenkilencedik század végéig kőbe vésett feliratokat sem találtak. Angkor hirtelen elnéptelenedésének rejtélye a huszonegyedik századig megfejtetlen maradt.

A kutatók szerint azonban a jelenleg erdők és alacsonyan úszó felhők által takart területen Angkor Wat és Angkor Thom templomai mellett egykor egy 1000 négyzetkilométeres nagyváros virágzott, ahol több ezer ház, és emberek által készített úthálózat, mesterséges tavak és csatornák hálózták be a vidéket. A mai Szingapúr és Sydney méretével vetélkedő Angkor egy olyan mezőgazdaságra épült birodalom központja volt, amely nagy ültetvényeivel Thaiföldtől a mai kambodzsai-vietnami határig terjedt.

A kutatók a vizsgálatok során kézzel rajzolt térképeket, földrajzi felméréseket és légifotókat vezettek be egy közös adatbázisba, illetve felhasználhatták a NASA által rendelkezésükre bocsátott műholdképeket is. A kész térkép nem csak a 9-15. század között virágzó Angkor pontos kiterjedését rajzolta ki, hanem 1000, eddig ismeretlen medencét és tavat is azonosítottak, illetve 74 rég elveszett templomot is megtaláltak. Ennek alapján a kutatók úgy gondolják, hogy a várost fénykorában közel fél-egymillióan lakhatták, ám hamarosan pontosabb számadatokkal is szolgálhatnak majd.

Evans szerint a térkép arra a korábban vitatott elméletre szolgáltat bizonyítékot, hogy a templomhálózaton túl Angkor igazi nagysága valójában egy kisebb településekből és épületegyüttesekből összeálló hálózatból rajzolódik ki. Angkor Wat temploma csak a 12. század elején épült meg, ám ez a hálózat már i.sz. 500-ban is virágzott. A 20 méterestől 8 kilométeres hosszúságig terjedő mesterséges tavakat ivóvíznek, öntözésre, haszonállatok itatására és más célokra használták, ami különösen fontos volt a száraz évszakban.

Az új térkép emellett a csatornarendszer és a védőgátak hibáit és hevenyészett javításait is felfedte, ám a kutatók még nem határozták meg, mikor keletkeztek ezek a hibák, így nem tudhatjuk, ezek okozták-e a város vesztét. A települést 1500 körül hagyhatták el lakói a túlnépesedés és a helyi infrastruktúra összeomlása miatt. Ahogy ugyanis a város egyre nagyobb lett, a föld megtisztításával lakóhellyé alakított területek mellett a csatornák is eltömődtek. Hamarosan bonyolulttá vált az öntözőrendszerek fenntartása, így a helyiek élelemellátása is. A város tehát a terjeszkedéssel pont a saját vesztébe rohant - állítják a kutatók. "Éppen ezért ez mintegy figyelmeztetés is lehet a modern világnak" - állítják a projekt résztvevői. A kutatás részletei a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos lap legújabb számában olvashatók.

forrás: Múlt-kor