2009. július 5., vasárnap

Pannonhalma szőlőskertje




A Bakonyból hazafelé, alig elhagyva kis falunkat a közeli hegyen lévő Pannonhalmi Apátságban szoktunk gyönyörködni, de csak úgy messziről, egészen mostanáig. A héten viszont fel is mentünk, hogy eltöltünk ott pár órát. Fotóztam, hoztam is nektek néhányat. Az a helyes kis őszülő pasi ott Zé, a Kedves.

Csodálatos ott fent. Gyönyörűek az épületek, a kápolnák, az utak, a kertek. Minden gondos kezek munkáját dicséri. A Szent Márton hegy több, mint ezer esztendeje szent a magyarok számára, hiszen 996-ban az itt megtelepedő bencés szerzetesek, a helyet kiválasztó Géza nagyfejedelem és Szent István királyunk meg voltak arról győződve, hogy Tours nagy püspöke, Szent Márton a "Mons Sacer", "Szent Hegy" közelében született. A kereszténység és az európai kultúra honi bölcsője ez a monostor. Iskolájukban soha nem vált el a spirituális tudás a konkrét tárgyi ismeretektől, és ennek a hagyománynak a megőrzéséért sokat tettek és tesznek ma is a szerzetesek.

Amit viszont nem tudtam, mindaddig, míg Joz nem mesélt róla, hogy a szerzetesek bort is készítenek egy ideje, traminijük világhírű. Gondoltuk Zével, ennek is utána nézünk, ha már ott vagyunk. Iszonyat nagy hőség volt, de ez nem tántorított el bennünket a hegyi sétától. Megnéztük a hegy tetején lévő kápolnát, gyönyörködtünk a panorámában majd meglátogattuk a pincészetet.

A bencések a középkorban templomuk és monostoruk felépítésével egyidőben újjáélesztették a rómaiak által létrehozott szőlő- és borkultúrát. Pannonhalmának egészen az 1945 utáni államosításokig saját borászata volt. Ezt a hagyományt folytatták a szerzetesek a kétezres évek elején, amikor új pincét és borházat építettek, ahol 2003 őszétől folyik a szőlő feldolgozása. Hatalmas területen zöldell az új telepítésű szőlő, több termő ültetvény áll a borászat rendelkezésére. A szőlőterület kétharmadán fehér szőlőfajták találhatók: elsősorban rajnai rizling, sauvignon blanc és az a bizonyos fűszeres tramini, de a borvidék tradicionális fajtái (olasz rizling, ezerjó, sárfehér) és néhány ígéretes nemzetközi fajta (chardonnay, pinot blanc) is szerepel a választékban. Az egyharmad részt alkotó kék szőlőfajták közül a pinot noir a legjelentősebb, de merlot és cabernet franc ültetvénye is van a pincészetnek. A szőlőskerteket sajnos nem tudtam lefotózni, lent vannak a hegy aljában, fent csak a gyümölcsösök mindenféle gyümölcsfával hatalmas területen, ápolt, gondozott a gyümölcsöskert is.

Zé vezetett, én meg mindent nem kóstolhattam végig, nem is nagyon tettem rá kísérletet a forróságban, de azért egy fél pohárka rajnai rizlinggel és egy mentes vízzel a kezünkben kiültünk a teraszra, fokozni az élvezeteket. A traminijük éppen elfogyott, de nem bántam túlzottan, a rizling mesés volt. Magunkhoz is vettünk egy palackkal, hazahoztuk, hamarosan különleges alkalom is adódik a megiszogatásához:)

Hát így. Élünk, világválság ide, vagy oda. Mert élni jó, változtatni időnként szintén jó. Megújul az ember lánya testben, lélekben és az is jó. Tudom, mondtam már, de nem lehet elégszer.

11 megjegyzés:

  1. nekem es van egy ottani élményem:
    http://sztandit.blogspot.com/2008/04/pannonhalm-magyar-szolidarits.html

    VálaszTörlés
  2. Elolvastam, szörnyű. Szégyen, komolyan. Néha utálom, hogy magyar vagyok. Elkeserítő, amit művelnek a magyarok néha egymással. Külföldön is. Ahelyett, hogy segítenék, támadják egymást. Akadályozzák támogatás helyett. Éppen most hallottam erről, mi zajlik Bali szigetén a magyarok között. Fúrják egymás munkahelyét. Őrület. Ott élnek néhányan, ilyen messze tőlünk és dúl a kenyérharc, az irígység. Nem is értik az ottaniak igazán, tőlük távol áll az ilyesmi.

    VálaszTörlés
  3. Mi is nagyon szeretjük Pannonhalmát!átváltozik az ember lelke.....És vannak még-válság ide és oda-feltöltődéses helyek,hála Istennek!

    VálaszTörlés
  4. Legjobb nem foglalkozni a válsággal. Úgy nem lehet élni, hogy folyton rettegünk. Örüljünk csak a napoknak, aztán majd megküzdünk azzal a válsággal:)

    VálaszTörlés
  5. "Csöppet" mesterségesen felfútt válság. Óriási kasza a bankoknak again,+ mindenre ürügynek is kiváló, nem bexarni, nem parázni, nem elhinni minden spenótot, figyelni, and smile.

    VálaszTörlés
  6. Legutóbb két évet mondtam, most tarom, emelem. (virtuális tétet, nem az időtartamot);)

    VálaszTörlés
  7. Senki sem tud semmi biztosat, de tényleg nem lehet úgy élni, hogy folyton cidrizünk valamitől. Majd meglátjuk és alkalmazkodunk, ennyit tehetünk. Túl vagyok a rettegős időszakomon:)

    VálaszTörlés
  8. Good evening

    Great share, thanks for your time

    VálaszTörlés
  9. Hi, very interesting post, greetings from Greece!

    VálaszTörlés
  10. Good evening

    Definitely gonna recommend this post to a few friends

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...