2010. november 17., szerda

Csodanövényünk, a csalán


Már írtam korábban arról, mennyire szeretjük a csalánfőzeléket. De arról még nem, hogy mennyi mindent tud a csalán, milyen értékes gyógynövényünk. Írtam ma egy posztot a Hegyek lánya blogomba Maria Trebenről, őt fogom idézni most is, amikor a csalán nagyszerűségét osztom meg veletek.

Ha az emberiség tudná, milyen gyógyereje van a csalánnak, nem is termesztene mást:) Minden része gyógyító hatású, a gyökerétől kezdve a szárán és levelén keresztül a virágjáig. A legjobb vértisztító és egyben vérképző gyógynövényünk. Kedvező hatással van a hasnyálmirigyre, a csalánteával a vércukorszintet is csökkenthetjük. Gyógyítja a húgyutak megbetegedését és gyulladását éppúgy, mint a vizeletpangást.

A teát csak forrázzuk, ne illanjanak el belőle az értékes hatóanyagok. Naponta egy csészével akár egész éven át ihatunk csalánteát, ahogy én teszem is, régóta nem kávézom már, reggelente csalánteával kezdek. Hatásosan véd a vírus- és bakétriumfertőzésektől is.

Egy koron túl csökken szervezetünk vastartalma. Fáradékonyság és kimerültség tünetei lépnek fel, úgy érezzük, teljesítőképességünk már nem a régi. A friss csalán vastartalma segíteni tud. Fejfájás, migrén esetén is hatásos.

Vízhajtó hatásával jót tesz az ödémás betegeknek, ellenállóbbá tesz bennünket, ha hajlamosak vagyunk a megfázásra, de segít köszvényes és reumatikus panaszok esetén is. Hajhullás esetén, vagy ha szebb, dúsabb hajat szeretnénk, hasznos a friss csalán főzete, ugyanígy a csalángyökér főzete is. Érszűkület esetén vegyünk csalán lábfürdőt, óriási segítséget nyújt.

Még lenne mit írni, de ennyi is elég ahhoz remélem, hogy aki nem talál a természetben csalánt, vegyen szárítottat a gyógynövény boltban, és igyon csalánteát gyakran. Ha pedig komolyabban érdeklik a különféle gyógyító módszerek, olvasson Maria Trebent. Nagyszerű és értékes olvasmány.,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...