2011. február 25., péntek

Költői cica-intermezzo


Popper Pétert olvasgatok mostanában, nagyon szeretem az írásait (és persze Weörest is, majd látni..izé olvasni fogjátok). Amit beidézek nektek, nagyon megragadott. Különösen azért, mert Ciróka cicám - őt látjátok a fotón, tavaly decemberben készült - tizenhat éves lesz szeptemberben, szép kor. Viszont egyre többször jut eszembe, hogy hamarosan elveszítem őt. Rágondolni is rémes. Megmentette az életemet is, írtam erről korábban. Egy csoda a kis lénye, boldog vagyok, hogy vele élhetek.

A poszt címét is Poppertúl nyúltam le, és akkor jöjjön az írása:

Az őstörténetben az ősférfi a macska ellensége lett. Ám azóta születtek mágikus férfiak, akik meglátták a macskában azt a titokzatos szépséget és bölcsességet, ami csak az övé minden állatok között.

Simaselymű a szőröm, karcsú a testem és fogaim hófehérek
ezért kegyel a legmagasabb úr, dél piros papja, kilens mély bók a nevének.

Hálótermében, nagy vánkoson alszom, selyemszőröm szétsimul a selymen,
hátamat álom púposítja, rózsaszín orrom a földre ernyed, és nincs ki ilyenkor zavarni merjen.

Dél-papja zsarátnok-színű ruhát hord, a bojtok földig érnek,
de meztelen volt, hogy ölébe vett, kilenc mély bók a nevének.

Ölébe vett, szívére szorított, zümmögött két zárt ajka között,
mint a folyó, ha kiszökött a zöld ínyű hegység fogsora közül és sások ezrébe öltözött.

Ott tipródtam az ölében én, nyolc karmom a húsába mélyedt
dél-papja combján kiserkedt a vér, kilenc mély bók a nevének.

Olyan kegyes volt és a vérét testes kehelyben fogta föl
és megkínált a kehellyel

de én csak tipródtam és mosakodtam, mivel már
jóllaktam este kaláccsal és elefántcsont-színű tejjel.

Ő dúdolt, halkan zümmögött, két zárt ajkán az ének, sós könnye a számra hullott,
földoromboltam dél-papja ölén, kilenc mély bók a nevének.

Most vánkosomon fekszem, körülöttem mindenféle tálak, rajtuk mécsesek égnek,
háromlábú vékony állványokon állnak.

De két csukott szemhéjam alatt, mint fehér bél
a töretlen dióban, ragyogóbb mécsesek égnek,

dél-papja értük és helyettük alszik, az arca
lisztes, a homolka kő, kilenc mély bók a nevének.

Weöres Sándor: A macska

Igen, ez már igazi varázslat állat és ember között. Olyan varázslat, mint a szerelem. Olyan varázslat, mint a királylánnyá változó zöld béke. Olyan varázslat, mint a kis sellőé, akinek halfarka helyett lábai nőttek. Olyan varázslat, mint Odüsszeuszé, aki Kirké szerelmese lett, és ez megvédte attól, hogy disznóvá változzon. Vagy csak attól védte meg, hogy észrevegye: már régen disznó?

Az Éden óta együtt élünk Isten kertjében az állatokkal. Az Éden most is itt van körülöttünk. Isten onnan soha nem űzött ki bennünket. De a Sátán elvarázsolt minket, és már évezredek óta nem látjuk, hogy a Paradicsomban vagyunk. És makacsul várunk a Megváltó második eljövetelére, aki majd felnyitja a szemünket, eltünteti a homályt a valóság tükréről és mi újra színről színre fogunk látni. Akkor átölelve a legnagyobb macska, a tigris nyakát, együtt ballagunk a folyóhoz, hogy naplementekor csillapítsuk szomjúságunkat.

Popper Péter: Részemről mondjunk mancsot! című könyvéből idéztem.

2 megjegyzés:

  1. Igaz lehet. Csak sajna a paradicsomban most sokszor mi "játsszuk" a féreg szerepét és szép lassan "megrothasztjuk" a paradicsomot.

    VálaszTörlés
  2. Hacsak nem kapunk észbe mi emberek, mielőtt még kipusztítjuk magunkat. Éppen ideje lenne:)

    VálaszTörlés