2011. november 10., csütörtök

Idősek napja után


Nagyon szép kis ünnepség volt, lélekmelengető. Jó érzés, hogy megemlékeznek rólunk, idősekről. Kaptunk táncot, zenét, asszonyklubos mókát, finom vacsorát. Igazán jól éreztük magunkat, szép este volt. Köszönjük szépen.

Aztán hazafelé, meg este annyi minden eszembe jutott. Jó vajon megöregedni? Vagy szorongunk, félünk az igazi öregkortól? Olyan sok idős ember van, aki egyedül él, törékeny, beteg és boldogtalan. Főleg a városokban. Társadalmunk nagyon kevéssé becsüli az öregeket, így aztán az öregedés fájdalom és szorongás forrása. Félünk, hogy az egészségünk megromlása szomorúvá, nehézzé teszi mindennapjainkat, hogy a hosszú élet inkább lesz átok, mint áldás. Sok idős embertől hallom: dehogy szeretnék én 80 éves koromig élni!

Pedig lehet(ne) másképp is. Élni a kis házunkban, sokat találkozni a szeretteinkkel, unokáinkkal, kertészkedni, kézimunkázni, olvasni, kirándulni. Pozitív gondolatokkal lenne jó fogadni az évek múlását, hogy megmaradjon az életkedv. Az interneten mi vagyunk a „nyugger” generáció. Cáfolhatatlan tény: akinek szerencséje van, az bizony megöregszik. Így van ez minden néppel, bármerre is nézünk a világban, de az bizony eltérő, ahogy a különböző kultúrák viszonyulnak ehhez a tényhez.

Aki nem mutat tiszteletet az öregek iránt, aki megpróbál úgy tenni, mintha nem léteznének, az megpróbálja azt az öregedési folyamatot figyelmen kívül hagyni, amelyen ő maga is keresztülmegy. Pedig jobb lenne szeretni, elfogadni az időseket, nem félni az öregkortól, hiszen fejlődésre, változásra, alkotásra az ember életének minden fázisában adott a lehetőség, csak élni kell vele.

De nekünk is úgy kell élnünk, hogy ne legyünk a fiatalok terhére. Ne bíráljuk őket feleslegesen, értsük meg őket, más generáció, más tudással, más kor gyermekei ők. Segítsük őket amennyire csak tudjuk, tapasztalatainkkal, szeretettel. Azzal is segítünk, ha többet törődünk az egészségünkkel. Nem elég sokáig élni, az életünk minősége még fontosabb. Nem az élethatárokat kell kitolni, hanem az egészségét. A hosszú élettartam akkor lehet áldás, ha egészséggel és bölcsességgel társul, de sajnos nem így van. Nem könnyíti meg a lehetőségeinket, hogy a mai orvostudomány sokkal inkább összpontosít a betegségekre, mint az egészség fenntartására. Kevesen tudják, hogy léteztek és léteznek olyan kultúrák, ahol az emberek többsége aktívan és vidáman él hosszú és egészséges életet 90 vagy akár 100 éves koráig, ahol az emberek nem félnek megöregedni, ahol az idősek életerősek és megbecsültek.

Ilyen népek az abbházok, Grúzia és Oroszország határvidékén, ilyenek a vilcabambaiak, akik az örök ifjúság völgyében élnek Ecuadorban, a perui határ közelben, vagy a hunzaiak, Pakisztán legészakibb csücskében. De közismertek Okinawa matuzsálemei is.

Mi a közös vonás e népek életmódjában? Mit érdemes átvennünk tőlük?

Mit is esznek? A táplálkozás fontos kérdés. Mindannyiuk étrendje kalóriaszegény. Kevesebbet esznek mint mi, európaiak, és remekül elvannak. Mindannyiuk étrendje gazdag szénhidrátokban, melyek főként teljes kiőrlésű gabonából, zöldségekből és gyümölcsökből származnak. Minden ételük teljes értékű, nem esznek iparilag módosított élelmiszert, cukrot, kukoricaszirupot, tartósítószert, mesterséges aromát vagy egyéb vegyi eredetű anyagot.

Azt eszik, ami az adott időszakban helyben terem, ahelyett, hogy messziről szállított konzerveket fogyasztanának. A zsiradék természetes forrásból származik, magokból, mogyorófélékből, egyes esetekben halakból, nem pedig palackozott étolajból, margarinból. Nagyon kevés húst esznek, vagy egyáltalán nem, tejet, tejterméket sem (az abbházoknál van valamilyen erjesztett tejféle) fehérjeszükségletüket elsősorban növényi forrásból elégítik ki, így bab-és borsófélékből, gabonából, magokból. Nem esznek édességet, süteményeket.

Sokat dolgoznak, de sokat táncolnak is, szeretik az ünnepeket. Vékonyak, izmosak. Szeretetben élnek, nagycsaládban, sok rokonnal, baráttal körülvéve. Annyira szeretnek idősnek lenni, hogy gyakran öregebbnek vallják magukat, mint ahány évesek valójában. A gazdagságot nem abban mérik, hogy valakinek mennyi pénze van, hanem hogy mennyi és milyen minőségű kapcsolata. Ami számít, az őt körülvevő nagycsalád, közösség. Nagyon fontos az összetartozás érzése. A nagylelkűség, az önzetlenség a legfőbb érték. Semmi nem számít annyira, mint az, hogy az emberek hogy bánnak egymással. A szeretetnek óriási ereje van.

Így lenne igazi a hosszú élet, ugye? Tudunk tenni érte, ha úgy akarjuk. Soha nincs késő.

( John Robbins: „Százévesen egészségben” című könyvét ajánlom elolvasásra, néhány gondolatot onnan kölcsönöztem.)

A cikk megjelent a Cseszneki Hírekben 2011. novemberében

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése