2011. november 12., szombat

Savanyú káposzta készül


Eddig a bioboltban, vagy biogazdától vettem savanyú káposztát, most viszont úgy döntöttem, megpróbálkozom a savanyítással, nem lehet az olyan ördöngős dolog (dehogynem).

Hét kg káposztát egészen vékonyra metéltem. Egy kg káposzta 2 dkg sót igényel - ami egy evőkanálnyi - besóztam és állni hagytam az egész mennyiséget nagyjából fél óráig. Utána elkezdtem lerakni. Rétegenként tettem hozzá két szál babérlevelet, pár szem egész borsot és néhány vékony szeletke tormát. Ököllel jó alaposan be kell nyomkodni, amennyire csak tudjuk, hogy a lehető legkevesebb levegő maradjon közte.

Nem kell lezárni, csak kistányérral lefedni és meleg helyre tenni. A forrása 24 óra múlva indul meg és két-három nap múlva nagyon intenzív, figyelni kell rá, ne csorduljon túl a leve. Nyomkodjuk vissza a levet egy kanállal, vagy szedjünk le belőle egy külön üvegbe, és amikor a forrás befejeződött, nagyjából öt nap múlva, majd visszaöntjük. A tetején mindig maradjon víz, nehogy penészes legyen. Ne tegyük hidegre a káposztát, mert megfázik és nem indul meg az erjedés.

Majd frissítem a tudnivalókat ha készen lesz, akkor tudom elmondani, hogy sikerült és mi mindent tettem vele. Türelem:)

4 megjegyzés:

  1. Kedves Ildikó!
    Nem találtam az email címét, így ide írok. Utólagos engedélyével feltettem az Ön oldalát a Magyar Zöld Oldalakra (http://zoldoldalak.blogspot.com/).
    Üdvözlettel:
    Kulisch-Szabó Szilvia
    Zöld Világom Egyesület

    VálaszTörlés
  2. Igazán köszönöm, megtiszteltetés számomra.Felteszem én is ide a weboldalt.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ildikó!

    Most találtam rá az oldaladra, és csak olvasom, csak olvasom. Remek ötletek vannak itt, tapasztalatokkal. Sok hasonlóságot fedezek fel a mi életünk és az itt leírtak között.

    Ilyen a káposzta savanyítás is. A férjem minden évben szokott savanyítani 2 nagy vödör káposztát, nagyon finom télen, teljesen más, mint a bolti. Ha érdekel a receptje, szívesen leírom. A gyümölcs aszalás is a kedvencek közé tartozik. Aztán a komposzt, amiről megtudtam néhány hasznos információt.

    Megyek, olvasok tovább.

    Üdv: Ildikó

    VálaszTörlés
  4. Örülök neked, Compot:) Én is olvasgatok majd nálad:) Persze, érdekel a recept, mindog jó tanulni. És a gyümölcs aszalás is.

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...