2013. június 15., szombat

A gyógynövények elkészítésének alapjai




Vikóc kérésére - ez vonatkozik a zsurlóra is (a képen)


A vizes módszer révén kapott italt általában teának nevezik, amely lehet forrázat, vagy főzet. Létezik még másik két módszer is, aminek a végeredménye alkoholos kivonat vagy titnktúra, vagy kapszulákba töltött por - ezekről most nem írok.

Forrázat:  száraz vagy friss virágokból, levelekől készül. Öntsünk forrásban lévő vizet a kerámia vagy porcelánkannába (semmiképp sem fémedénybe) helyezett gyógynövényekre. Fedjük le, hagyjuk állni húsz percig, szűrjük le és igyuk meg. Fél liter vízhez 2,5 dkg szárított keveréket tegyünk.  A gyógyteákat termoszba is tehetjük, így meleg marad és könnyű szállítani.

Adagolás: naponta 2-4 alkalommal fél csésze tea étkezések között.

Főzet: gyökerekből, kérgekből, magvakból, szárból készül. Főzzünk 2,5 dkg szárított növényi részt másfél liter vízben fél-egy óráig lassú tűzön, fedő alatt.  Szűrés után fogyasztható. A nagy, kemény darabokat, mint például a kínai angyalgyökeret akár két-három órán át is főzhetjük, ebben az esetben két-három liter vízben tegyük fel.

Legjobb az üveg, a kerámia, a zománcozott vagy mázas kőedény. Ne használjunk alumínium vagy öntöttvas fazekat, szintetikus zománcú edényt. A jó minőségű rozsdamentes acél azonban megfelel.

Ha friss gyógyfüveket használunk, kétszerezzük meg a fenti mennyiséget.

Adagolás: mint a forrázatoknál. A mezei zsurlóhoz, ami az előző posztban került szóba, főzetet kell készíteni.

11 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ez az írás.
    Kérlek olvasd el az utolsó bejegyzésemet az oldalamon és fogadd szeretettel el a díjat!

    VálaszTörlés
  2. Én merev vagyok a tekintetben, hogy a tea az, ami tealevél forrázata.
    A többi pedig az épp leforrázott növény forrázata, pl. hársfavirág lé stb. De mivel túl sok lenne a lék megnevezése, ezért én az egyszerűség kedvéért mindre a "lucernalé" nevet biggyesztem. Nem lenézésként.
    Tudom, ez a hozzászólás most ehhez az íráshoz komolytalan volt. Azért kívánok kellemes hétvégét! :)

    VálaszTörlés
  3. MJ, úgy is tökéletes, ahogy te gondolod:) A lucerna egyébként nagyon egészséges, a leve is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt sem tudtam, bár gondolhattam volna. Ha a lovaknak jó ugye, akkor ... Nem akartam a marhákkal előjönni. :)
      Hülyeséget félretéve. Mit lehet belőle készíteni?

      Törlés
    2. Salátát például:) Meg teát is.

      Törlés
  4. A képen nem egy mocsári zsurló van, ami mérgező? Ezt csak azért kérdezem mert nálam rengeted ilyen nő (ki sem lehet irtani őket).

    VálaszTörlés
  5. Nem vagyok biztos benne, bevallom. A mocsári zsurló szára erősen barázdált. Nekem nincs saját fotóm a mezei zsurlóról, a kertemben nem maradt meg, bár igyekeztünk betelepíteni. Selymes, nagyon kedves kis növény, puha, könnyen végig lehet simítani. Durvább lehet sokkal a mocsári zsurló érintésre, a fotók néha megtévesztőek. De mert igazad is lehet, keresek egy másik, jellemzőbb fotót (a netről, ez is onnan van). És köszönöm, hogy szóltál.

    VálaszTörlés
  6. Kicseréltem egy jellemzőbb fotóra, de a google-ban a mezei zsurlónál találtam a korábbi fotót is, most megnéztem. Nagyon nehéz képről felismerni:)

    VálaszTörlés
  7. Mr. Pickles, nagyon tetszik a blogod, fel is vettem a kedvenceim közé:)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen. :) A kitüntető figyelmet.
    Biztos ami biztos alapon nem fogok zsurló teával kísérletezni. Egyszerűen túlrizikózik és a neten is zavaros infók vannak. Ezek a zsurlók baromira egyformák.

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...