2010. január 16., szombat

Méltatlanul elfelejtve



Igen, ő Tormay Cécile. Nincs még egy olyan kitűnő alkotója a huszadik századi magyar irodalomnak, akit olyan méltatlanul mellőztek volna, mint ő. Mindez az akkoriban igen eredményes "kultúrpolitika" következménye volt. A legnagyobbak között lenne a helye, íróink közül egészen a legutóbbi időkig ő járt legközelebb az irodalmi Nobel-díjhoz, beteljesülését talán csak a korai halála hiúsította meg. 1876-ban született és 1937-ben halt meg.

Régi pesti orvoscsaládba született. Kezdetben novellákkal jelentkezett, majd 1911-ben megjelent az Emberek a kövek között című regénye. Ahogy ebből a regényből, és ekkoriban írt novelláiból is kitűnik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán világ varázsa bűvölte el, de míg korábbi novellái csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikerű regényt szinte azonnal lefordították németre, majd angol és francia nyelven is napvilágot látott, Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatva.

1915-ben megjelent a Régi ház, és még ezt a sikert is messze felülmúlta. Itthon megkapta érte az Akadémia Pétzely-díját, külföldön pedig olyan nagyságok barátságát, mint Gabriele D'Annunzio, Anatole France vagy Puccini. A hatalmas tekintélyű Revue de Paris folyóiratban Marcel Prévost közölte novelláit. A Régi ház-zal Tormay meghódította Európát, íróként azonban visszatért hazájába, egy kereskedőcsalád életén keresztül a 19. századi, németből lassan magyarrá váló Pest életét mutatta be tökéletesre csiszolt mondatokkal, gazdag lélekábrázolással.

A regény nemzetközi sikere csak Jókai és Mikszáth egy-egy művééhez fogható: a német, angol, olasz, francia fordítást svéd, dán, finn kiadás követte, nem egy nyelven újabb és újabb kiadásokkal. Ha ekkoriban valakiről el lehetett mondani, hogy Európa-szerte ünnepelt szerző, hát Tormay Cécile az volt. Jövendő írásait nagy kiadók előre lekötötték, hírességek leveleztek vele, szalonok versengtek érte.

Az első világháborút követő összeomlást, és az azt követő forradalmakat azonban súlyos megrázkódtatásként élte meg. Erről tanúskodik az 1921-ben és 22-ben megjelent, kétkötetes Bújdosó könyv, egy megrázó erejű napló mindazokról a megpróbáltatásokról, amelyeket Magyarországnak el kellett szenvednie. Ez a könyv ismét nemzetközi siker lett, de Tormay számára keserű siker, hiszen hazája szenvedéséről adott benne számot.

Tormayt az összeomlás és Trianon valósággal kirobbantotta abból a szalonvilágból, amelynek addig ünnepelt hősnője volt. 1919 novemberében ő volt az, aki a magyar asszonyok nevében az Országház lépcsőjén köszöntötte a bevonuló Horthy Miklóst és nemzeti hadseregét.

Úgy érezte, hogy a megpróbáltatások éveiben nem írhat tovább a lélek finom rezdüléseiről, a politika színpadán kell szerepet vállalnia. Megalapította és vezette a Magyar Nők Nemzeti Szövetségét, létrehozta és szerkesztette a Napkelet című folyóiratot. Művészi kvalitása azonban nem engedte meg, hogy az eszme oltárán feláldozza a színvonalat: mint Szerb Antal írja, „mint szerkesztő sokoldalúan megértő volt, munkatársait hatalmas közéleti befolyásával jótékonyan támogatta.”

Legértékesebb éveit a nemzeti ügy melletti politikai küzdelem kötötte le, a húszas években csupán egy-egy novellával, műfordítással jelentkezett. Végül mégis győzött benne az alkotószellem, és hozzáfogott monumentális regénytrilógiájához, az Õsi küldött-höz.

Egészsége azonban ekkor már egyre gyengült, életerejét felőrölte a kultúraszervezés, a nemzetközi konferenciákon való fellépés, a közélet számtalan kötelezettsége. Trilógiájának harmadik kötetét már nem fejezhette be, halála után ezt a munkát írótársa, Bánffy Miklós végezte el. Regényei 1945-ig újabb és újabb kiadásban jutottak el a felnövekvő nemzedékekhez.

Hogy aztán fél évszázad mély hallgatása következzék. Tormay Cécile válogatott műveinek kiadását az a remény indította el, hogy ez a hallgatás megtörhető, az író visszamenthető a magyar kultúrába. Mindnyájan gazdagodnánk vele, ha így történne.

Forrás: Mária országa, Bencsik Gábor

8 megjegyzés:

  1. Igen....sajnos..:( De kezdik már kinyomtatni a könyveit.
    Én is olvastam már tőle.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem, ahogy ír, beszerzem lassacskán az összes könyvét, eddig három van meg, mindenkinek csak ajánlani tudom.

    VálaszTörlés
  3. Tara, de jó, hogy megírtad ezt a bejegyzést. Andi

    VálaszTörlés
  4. Talán más is kedvet kap az olvasásához, megéri:)

    VálaszTörlés
  5. A BUJDOSÓ KÖNYV amit elsőnek olvastam tőle, felkavart...

    VálaszTörlés
  6. Engem is. És a többi is, amihez hozzájutottam eddig. Ritka kincs, komolyan.

    VálaszTörlés
  7. Na most rászántam magam és elolvastam én is. A Bújdosó könyvet.

    Természetesen valóban felkavaró,magával ragadó,pathetikus és szenvedélyes- ezért is használták/használják antiszemita propagadnának..
    Együltő helyben elolvastam magam is, bár nem hiszem hogy ugyanolyan érzésekkel mit az előttem szólók.
    Hogy a valósághoz, tényszerűséghez mi köze, az más kérdés, de nem is szeretnék erről itt okfejteni, nem lenne sok értelme, vagy ráébred valaki hogy mi az ami ugyanaz a politikában, /irodalomban mint a gasztro-bio bizniszben a pálmazsír, vagy nem.
    Azért én töretlenül hiszek a humanizmusban, a józan észben, és az ilyen divatok elmúlásában, ha nem hinnék, nagyon rosszul érezném magam.

    Tormay Cecil meghalt 1937-ben, így már nem érhette meg, hogy a föntebb említett szerencsétlen Szerb Antal fejét puskatussal verte szét a Tormay-különítmény, (hiába próbált szegény 'jókat' írni)
    Nem érte meg azt sem, hogy az általa gyűlölt gettó falai bezárulnak,a "kócos" , "szutykos", tisztátalan, "libazsírszagú", '"Szíriában rajzolt arcú"' (idézettek a Bújdosó könyvből)eladólányok visítozó koszos gyerekeikkel együtt megkapták méltó büntetésüket.

    Ha még élne, talán elégtételt érezne, talán nem, nem tudhatjuk, ha látná hogy a vidéki zsinagógákat szépen visszaveszi a természet,állva elpusztulnak, vagy kínai üzlet nyílik bennük.

    Pontosan tudom, hogy egyedül maradok a véleményemmel, nem is teszek hozzá többet, és nem várom, hogy bárki egyetértsen velem. Az idő úgyis elrendez mindent, és van jópár más téma is, ahol viszont egyetértünk.
    S csak hogy megtámogassam magam kicsit, Barrikád, Mária országa?Kurucinfo /jobbik tengelyen kívülől egy ellenvélemény..
    http://www.magyarnarancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19448

    (ja, és demokrácia van, mindenki azt olvas amit akar. Ha meg nem tetszik,ne olvassa, lehetne hozzátenni, és úgy is lesz részemről)

    peace!

    VálaszTörlés
  8. Aki nem antiszemtita - én nem vagyok az, csak a cionizmus ingerel - azt nem teszi azzá a könyv. Ami nekem mélyen meglepő volt, hogy éppen a szöges ellentéte annak, amit a könyvben leírt időszakról az előző rendszerben tanultunk. Nem győzöm tapasztalni, milyen súlyos agymosáson mentünk keresztül annak idején. Nekem semmilyen infóm nem volt arról, hogy más megítélésben is lehetne látni az eseményeket, hogy valójában kik voltak az események hősei.

    Szubjektív dolog a történelem, Tormay leírta - méghozzá gyönyörűen - hogy ő hogy élte meg, hogy látta az akkor történteket. Ez az ő nézőpontja, el lehet fogadni.

    Én is hiszek a humanizmusban, mint afféle őskövület, akinek lassan már semmi keresnivalója nincs ebben az elembertelenedő világban.

    Dorka, beidézek neked valamit, olvasd el légyszi. Amit olvasni fogsz, az aztán növeli az antiszemitizmust rendesen.

    http://www.antalffy-tibor.hu/2010/09/10/torat-ha’melech-a-tora-kiralya-irta-yitzhak-shapira-rabbi-–-konyv-es-botranyismerteto/

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...