2010. november 8., hétfő

Bujtor Istvánról

Sajnálom, hogy meghalt, méghozzá szerintem egy fatális balszerencse miatt.

Sokat hallani a böjtölésről, ezerféle kúrát, ivólevet, méregtelenítőket és egyebeket ajánlgatnak a népnek, csak éppen azt nem mondják el, mi is játszódik le ilyenkor a szervezetünkben, milyen veszélyei vannak, mire kell vigyázni. Amennyire a sorok között olvasva látom, Bujtor István volt az egyik áldozat.

Mikor rosszul lett és kórházba került, megjelent egy hír a sajtóban: léböjtkúra után történt mindez. Aztán a hírt - nyilván családi nyomásra - eltüntették, utána nagyon szükszavúan adtak hírt az állapotáról, majd meghalt. A halál okát nem közölték. Kiokoskodtam valamit, mi lehetett, mi történhetett.

Ha valaki jelentős súlyfelesleggel rendelkezik, szeret nagyokat enni, inni, jelentős mennyiségű méreg, salakanyag halmozódik fel a szervezetében. Amivel kiválasztó szerveink nem tudnak megbirkózni, a zsírsejtekbe épül be, ott is maradhatna az idők végezetéig, ha nem jutna eszünkbe néha fogyózni. De eszünkbe jut. Sőt, eszünkbe jut a méregtelenítés is, a léböjtkúra is.

Ahogy eszébe jutott Bujtor Istvánnak is. Csak azzal nem számolt, hogy a hirtelen koplalástól a szervezet elkezdi lebontani a tartalék zsírt, hogy szénhidrátmegvonás esetén abból lássa el cukorral az agyat. Megnyíltak tehát a zsírraktárak és onnan hirtelen kiszabadult a sok méreg, bekerülve a vérbe elárasztotta a testét, önmérgezéses állapot állt elő. A halálhoz az összeomlott keringés vezetett. Kómába esett, a szervezetét ért sokkból nem tudták visszahozni.

Nem vagyok orvos, de csak így tudom elképzelni. Mindenki gondoljon erre, amikor koplalásba kezd.

2 megjegyzés:

  1. Valóban ez lehetett a gond és azt is sok helyen olvashatjátok, hogy a böjtnél a fejfájás, fáradtság is kísérő lehet, pont az említett okok miatt. Szóval mindenben jó tájékozottnak lenni és a középutat követni!

    VálaszTörlés
  2. Vagy ez volt, vagy nem, nem tudhatom és valószínűleg sosem fogjuk megtudni, de megtanultam, hogy a böjt nagyon veszélyes. Böjtnek számít az egynapos gyümölcsnap is, annál maradok:)

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...