2009. szeptember 24., csütörtök

Stonehenge, a szikla eksztázisa


Az angol Wales tartomány délnyugati sarkában sajátságos kőépítmény áll. Régebben azt hitték, hogy a kelták emelték. Mai nézet szerint sokkal régibb; minden bizonnyal abból az időből való, amelyet neolitnak neveztek el. A neolit a legmagasabb kőkultúra: a kőszellem virágzása. Körülbelül húsz lépés sugarú körben egymástól arányos távolságra négy méter magas, szürke, nyers tömbök állanak. E tömbökre ugyanolyan kőből ugyanolyan köveket fektettek. Csupa kapu, amely körben áll.

A kapuról tudjuk, hogy démonikus építmény. Ez az a valami, amin keresztül az ember valahová belép. És ahová belépett, ott átadja magát az ott érvényben levő törvényeknek. A kapukon való átlépés jelentőségét régebben igen jól ismerték. A középkori városok és várak bejáratán őrségek álltak. Ezek az őrségek olyanok voltak, mint Kerberos, az Alvilág kapujának őre: daimonikus emberek. Vigyáztak. Nem eresztettek se ki, se be akárkit. A római császárok diadalkapukat építettek. Ma, kaputlan városok és kaputlan élet idején e nagy szokás megmaradt. Aki a diadalkapun átmegy, az a halhatatlanság egy nemébe megy át. Az örökkévalóság kapuja. Belépés az emberfölöttibe. S ezért szokták a kapukat feliratokkal ellátni. Dante tudta, hogy a pokol kapuja az összes remények feladását hirdeti. Aki egy kapun átlépett, az vagy a jóba, vagy a rosszba érkezett - de mindenképpen valami lényegesen új és más világba.

A neolit kőkapuk közül ma már csak néhány áll. Az oszlopok ledőltek s a szemöldökfák a földön hevernek, egymás hátán. Lehet, hogy pusztító hadsereg dúlta fel, az is lehet, hogy az idő, de a hadsereg se más, mint idő és az idő se más, mint hadsereg. Az épület ma rom. Ezt a romot hívjuk Stonehenge-nek.

Egyáltalán nincs a kőkorból való emlék, amely a nép fantáziáját, a művészetet, irodalmat és tudományt annyit foglalkoztatta volna, mint Stonehenge. A környék lakói e gigászi kövek rejtélyét mondákkal próbálták megfejteni. A művészet a sötét és komor fenség nagy alkotásának tartja. A tudósok legalább negyvenféle feltevést koholtak arról, hogy milyen nép alkotta és mire szolgált. Egyesek szerint szentély volt, mások szerint temető. Hasonló stílű épület van Angliában, Normandiában, Bretagne-ban és a Földközi-tenger vidékén is. Schuchardt azt mondja, hogy akkoriban egy nép lakott Norvégiától Kis-ázsiáig mindenütt a tengerparton, s ez építette. Ugolini azt is tudni véli, hogy e kultúra tűzhelye Málta volt, amikor a Torre dei Giganti, a Casa della Fata, az angol és a bretagnei kövek eredetét magyarázza.

De vannak fecsegő emlékek, mint amilyenek a bizánciak, vagy a keletiek - és vannak némák. Stonehenge ilyen néma emlék. S a némát az ember hiába faggatja. Nincsenek hallgatóbb kövek, mint Stonehenge tömbjei.

Stonehenge fenségének titka, hogy a követ felemelte, a levegőben tartja és szabaddá tette. Nem a faragott oszlopot, azt, amely már elvesztette ősi alakját és természetét. Stonehenge kövei vad és elementáris sziklák, faragatlan, az őskőből letépett tömbök. Itt nem átszellemült és megmunkált kő válik szabaddá, hanem az igazi, az elemi, az ősi és a vad. Ez a kő szenvedélyes gyönyöre: fent a levegőben táncolni. Ez Stonehenge: a táncoló szikla.

A szellem olyan, mint amilyennek a hindu mítosz Buddha székét mondja: a széket körülveszik a pusztító erők, a démonok lecsapnak reá, marcangolják, felrobbannak, perzselik, döngetik és ragadják. Hiába. Annyira nem érnek el semmit, mintha a széken nem ülne senki. Pedig Buddha ott van, csak mindent átereszt magán. A tiszta szellem-Buddha ott ül és a szék éppen nem üres, nem: tele van, izzóan tele, olyannyira tele erővel és élettel és szellemmel és hatalommal, hogy a démonok nem bírnak vele. Úgy látszik, nincs ott senki, mert átlátszó, transzparens, tökéletesen megtelt szellemmel, azzal, ami éter, aktív és transzparens. Aki színültig megtelt léttel, az a lét olyan magas fokán van, mintha már nem lenne.

A kő éppen fordítva. Nem tud átereszteni magán semmit, a pusztító erők beleütköznek, széttépik, megolvasztják és összetörik. Miért? Mert olyan súlyos, tömbszerű, tehetetlen és áthatolhatatlan. Nem tud engedni. De ugyanakkor nincs ott, mert nincsen benne semmi aktivitás. Üres, mert nincsen benne tűz és hatalom és erő és élet. Tele van súllyal és üres, mert nincsen benne aktivitás; tele van keménységgel, de üres, mert nincsen benne semmi éteri; tele van anyaggal és nincsen benne semmi átlátszó. A kő azért üres, mert színültig telt passzivitással, tehetetlenséggel, keménységgel és áthatolhatatlansággal.

De abban a pillanatban, amikor a kő a földről felemelkedik, elkezd szellemmé válni. Kaába köve, mondják az arabok, átlátszó és ragyogó kristály volt, amely ég és föld között lebegett, de az emberek bűneitől elkezdett megzavarodni, mindig sötétebb és sötétebb lett, végül megfeketedett és lezuhant a földre. Az átszellemült kő a fordított Kaába: súlyos, át nem látszó éjszakája elkezd derengeni, világosodik és hajnalodik benne az éj, mindig áttetszőbb lesz. Minél feljebb emelkedik, annál transzparensebb, mint a gyémántkristály elkezd tündökölni, végül mintha anyagtalanná válna: fent lebeg ég és föld között.

Stonehenge a traszparens kő szentélye. A követ felemelték a levegőbe, s most útban van, hogy olyan átlátszó legyen, mint az ég. Ez a táncoló kő, a szabad kő, az éteri szikla. Fent lebeg a levegőben: legyőzte súlyát, tömegét, nehézségét, vakságát, tehetetlenségét - meggyulladt s most az ég felé csapva lobog, mint a láng. Létének merevsége éteri aktivitássá lett. S e titáni, félelmetes kőkapuk oda vezetik az embert, ahol megszűnik ember lenni, - ahol olyanná válik, mint a homok, tollfoszlány, ritka füst - ahol úgy szökdécsel, mint a megkergült állat, értelmetlen önkívületben, fel, fel, az istenekhez, ahol az ember érzi azt a lényt, aki ő maga.

Hamvas B. írásaiból

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése