2010. február 22., hétfő

Tavaszváró

Nagyon, nagyon várom a tavaszt. Nem tudom még, mit rejt a kertünk, hol milyen növénykék bújnak majd ki a hó alól, ha el nem olvad. Még mindig fehér a táj körben, amerre látok, pedig ma is öt fokra ébredtünk. Sok volt a hóból, sokáig meg is marad, de azért szívből remélem, hogy a sok napsütés már a tavasz hírnöke. Első tavaszunk lesz a Bakonyban.

Nincs szebb látvány, mikor virágba borulnak a gyümölcsfák, nyílik a tulipán, a krokusz, a nárcisz, majd az orgona, mindenből van a kertben. A hagymásokból hoztam át a szigetről, ahogy áthoztam kedvenc fekete hunyoromat is, egész télen virágzott, bár jócskán betakarta a hó. Most tudta csak kidugni a fejecskéjét és ott vannak a virágok is. Alig hittem, hogy így lesz. Elültettünk több, mint száz tő új növénykét ősszel, remélem, jól érezték magukat a meleg hótakaró alatt.

Elvadult, elburjánzott kertet kaptunk, évekig nem volt gazdája, meghalt Feri bácsi régen, a lányaitól vettük meg a házat és a nagy kertet, de éppen így akartuk. Hogy olyan kertünk lehessen, ahol évekig nem volt vegyszerezés, mert mi biokertészkedni fogunk, ahogy tettem azt a szigeten is. Ott nem volt veteményes, leszámítva pár tő krumplit és paradisomot, itt lesz, van hely rá bőven.

Tervezgetünk, mert nagyon nem mindegy, mit hova és mi mellé ültet, vet az ember. Ha nem szeretik egymás társaságát a növénykéink, nem is fejlődnek. Lesz sok egynyári virág is, fűszernövény kertem is. Meg munka is bőven. Jövő héten már lehet metszeni, jön majd segítság hozzá, nem merek nekifogni, nincs gyakorlatom a gyümölcsfák metszésében, a szőlőről nem is beszélve. Elöregedtek, fiatalításra vágynak. Megadjuk nekik. Zé pedig kezdő kertész, városi polgár létére egészen ügyesen mozog a kertben, de azért oda kell rá figyelni. Nekem vicces, hogy mindenhez kesztyűt húz, miközben én képtelen vagyok kesztyűben bármit is csinálni, szeretem érezni a földet, a fákat, a növényeket, kell az illat, a tapintás, de hát nem vagyunk egyformák.

Semmilyen ártalmas vegyszert nem fogunk használni (ártalmatlant sem), elvégzi a természet a maga dolgát, csak egy pici segítség kell hozzá tőlünk, egy kis plusz tápanyag. Komposztálunk, hamarosan átforgatjuk, őszre jó lesz. Az apró talajlakók is végzik a dolgukat, a madárkák is besegítenek. Van csalán a kertben bőven, jó lesz trágyának, talajtakarónak.

Élünk, és élni hagyunk. Érezze magát minden kis élőlény jól nálunk. Nem sajátíthatja ki az ember magának a világot.

23 megjegyzés:

  1. Kedves Tara,

    vannak esetek, ahol érdemes lehet megmetszeni egy gyümölcsfát, de ez olyan ritka, hogy az alapszabály: sokkal kevesebb baj lehet abból, ha egy fát nem metszenek egyáltalán, mint abból, ha rosszul metszik. Egy felfogásom szerinti biokertben nem kell metszeni. Én ezt így is teszem és az eredménynel teljesen elégedett vagyok. Még nem akadt ember, aki ezért ne nézne hülyének, de néha mégsem egymillió légynek van igaza...
    Mindenhol tömegével látom a borzasztóan megcsonkított, idióta módon elszúrt fákat. Termésük is kevesebb ettől és hamarabb el is pusztulnak.

    VálaszTörlés
  2. Valahogy így gondolom én is és nagyon úgy néz ki, nem is lesznek megmetszve a gyümölcsfák. Úgy döntöttünk, megvárjuk, míg lombosak lesznek, meglátjuk, mely ágan nem hajtottak ki és legfeljebb azoket levágjuk majd.

    A szőlőt fogjuk megmetszeni, ahhoz van itt hozzáértő, talán rá merjük bízni. Féltem a kertemet, éppen eléggé tönkretették bizonyos részeit Ekkerék a felújításnál, nem szeretnék még nagyobb pusztítást.

    Ezek a fák évek óta nem voltak gondozva, lakatlan volt a kert, eléggé besűrűsödtek az ágak. Attól félek, nem kap elég napot majd a korona. Viszont gondozatlanul is szép termés volt tavaly, pedig a szőlő elvadulva felmászott a fákra, valamint belepte őket a vadkomló is, mégis termett gyümölcs. Mindenképpen megvárjuk ezt az évet,nem fogunk most metszeni.

    Köszi a tanácsokat, megfogadom.

    VálaszTörlés
  3. Csabi te barbár:-I
    Mindentől megijedsz ami metszve van?:)
    (bocs ezt nem bírtam kihagyni)

    De most komolyan. Egy magára hagyott almafa pont olyan mint egy elhanyagolt kisgyerek.Se nem terem, se nem szép, se nem érzi jól magát. A többi gyümifának tényleg nem árt egy-egy évet kihagyni két metszés közt.A jó kertész kezét meghálálják a fák. Igaz,nagyon érteni kell hozzá, szerintem Taráék is egész kis metszési irodalmat olvasnak mielőtt hozzáfognak.

    Tara/Zé:
    Nálunk apósom tudta szakszerűen elvégezni a feladatot, de már sajnos nem bírja. Nem akarjuk a sok kis gyümölcsfacsemetét megsérteni, inkább szakembert hívunk. A szőlővel nem tudom mi lesz,azt már végképp nincs aki művelje, de eladni nem akarom, főleg a sok gyümölcsfa miatt. Nomeg a hegyen (Tokaj- Hegyalja) egész más íze van a paradicsomnak, epernek, gigangyra nő a zsenge póréhagyma, répaízűre a répa.(és majdnem bio módra) Valahogy más a talaj, vagy pont jó szögben süt rá a napocska, nem tudom..Mindenesetre úgy veszünk ki szabit, hogy tavasszal a veteményezésnél ott legyünk. Alig várom.
    Jó kertészkedést nektek!. Csak jönne már tényleg az a tavasz.

    VálaszTörlés
  4. Jöhetne már az igazi tavasz, alig várom. Nagy sár van még a kertben, pedig tudnék mit csinálni.

    Olvastam valahol a neten, hogy nem jó tavasszal metszeni, inkább ősszel kellene. Úgyhogy egyelőre teljes nálam a bizonytalanság, megkérdezem majd a mestert, mit tanácsol.

    VálaszTörlés
  5. Rossz hírem van, februárban ideális metszeni! :-)

    Kedves Dorka, ez jó poén volt, értékelem! :-)
    Egyrészt nem félek én semmitől, ami metszett, másrészt én nem vagyok MK helyzetében, aki valóban nem vetette meg korábban, amit aztán annyira ócsárol. Ha szabad tréfálva-komolyan: a metszés elvesz a dolgok eredeti minőségéből, gyümölcsfában és mindenben.
    Természetesen egészen komolyra fordítva a szót nem irtózok semmilyen népcsoport, cvagy kultúra egzotikus szokásaitól, külsőségeitől, engem se farkincametélés, se fejkendő, burka, kóserkaja, stb. nem zavar. A gondot a közösség viselkedését ORIENTÁLÓ (tehát nem minden érintett egyén viselkedésében biztosan és egy az egyben megjelenő) értékrendben látom. Annak káros elemeiben, amik sajnos alapelemek. Ha te ezt megreformálod, de úgy, hogy mégis megmarad az az identitás, de már mások elleni irányultsága nélkül, egyrészt szenttéavatlak, másrészt elismerem, hogy ennek az identitásnak e reformált kiadásában megvan a méltó helye a többi közt. (ha netán elmarad az egész, vagy én nem ismerem el, akkor is megmarad az identitás, ezt nem kétlem...)
    Szóval, csak rajta, én drukkolok, őszintén. De eddigi ismereteim szerint tisztességes emberek inkább dezertáltak ebből az identitásból, nem találták reformálhatónak.

    A fametszésben nézeteim megingathatatlanok és saját tapasztalaton alapulnak. Persze legjobb, ha a fát ültetésétől kezdve sose metsszük, mert a már metszett fák későbbi nem metszése valóban nem ugyanazt eredményezi.

    A szőlő kúszónövény, azt logikusan metszeni kell, ha komolyabb termést akarunk látni.

    VálaszTörlés
  6. Még arra lennék kíváncsi, mi az állásfoglelása a bio-gazdálkodóknak az oltás - szemzésről? kereszteznétek e pl köszmétét feketeribizkével--Josta, vagy bármit bármivel, amit lehet, vagy ez károsnak ítélendő?
    Nemréghallottam pl. (Spektrum tv) hogy a banán az pl egy mutáns növényke klónja. genetikailag gyakorlatilag minden ma forgalomban lévő banán azonos genummal rendelkezik. ha jön egy banánbetegség, eltűnik a gyümölcs a piacokról.Már volt is egy ilyen eset, nagyanyáink még az "izabelle mittomén milyen fajtát ették, az kipusztult, majd kifejlesztettek egy új fajtár, "sárga mittoménmiként" Most ezt esszük. Ez is elég groteszkül hangzik, bár a banánt nagyon szeretem. Főleg turmix formájában (pici rum, jeges tej, banán, csipet só, kis cukor)

    Kedves Csaba, akár most is szentté lennék avatható, mivel a fentebbi kéretlen missziódra nem riposztozom, tstupántsak lélegzem, mint a tsodálatos jantshika. (ki semnem isz, semnem esz, tsupántsak lélegez)Weöres Sándor nyomán szabadon.

    VálaszTörlés
  7. elírásokért elnézést, kapkodom mert bármikor rámnyithat egy hormonálisan zaklatott főnökasszony.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Dorka, első körben érd be a Boldog státusszal, ez a próbaidő, ha tényleg nem hánysz kardélre 80 ezer perzsát-magyart Purimkor (az mostanában van, nem?) és amálekitákat se darálsz le biohumusznak, akkor megfontolom a szentséget is... :-)

    VálaszTörlés
  9. Elkéstél Csaba, tegnapelőtt volt, és többezer perzsát-hettitát-amálekitát hánytam kardélre/és vagy /daráltam le biohumusznak,(mint eddig is minden évben rendesen)
    Hamrabb kellett volna szólnod.

    Ezentúl viszont kérlek a mindenekfeletti ONTOPIC-ság szem előtt tartására,mert ez így nem jó.Sőt rossz.Vendégségben vagyunk, és engem kifejezetten érdekel a topic, meg a bakonyi kert. (ha már az én kis művelnivalómtól többszáz kilométerre költöztem.

    Tara/ Zé, hallottatok már a hangyalétráról? (biokertészeti trükk a levéltetves fákra való hangyacsalogatáshoz cukorsziruppal bekent fatörzsnek támasztott lecekkel)Ha nem a saját szememmel láttam volna, el sem hiszem.

    VálaszTörlés
  10. Tara, jó hírem van, tényleg jön a tavasz, ma láttam 1 legyet az iroda teraszán a kőporon melegedni:)Hajnalban meg bagzanak a madarak (legalábbis verbálisan).
    Azért arra készülj fel, hogy a hegyekben mindi később tavaszodik.
    Emlékszem mikor Patakról a Kékesre mentünk túrázni, nálunk már mindenütt kisbarack volt a fán, ott meg csak virágzott még.

    VálaszTörlés
  11. (Rendben, kedves Dorka, de hiszen te provokáltál az offolásra...
    Meghívlak a blogomra, ha van kedved írj valamit a "veszedelmes" kutyák állama védelmében. Most egyoldalúan csak sintérek tűnnek fel néha.)

    Ilyenkor már javában el kell vetni az első palántánakvalókat az ablakládába és én még nem vetetttem semmit!!!

    VálaszTörlés
  12. Nem Csaba, Te kezdtél el piszkálni hosszú sorokban mégy a "Mit tudunk Őseinkről" poszt alatt teljesen váratlanul.Aztán a tüske csk kikívánkozott, bár csupán Mindegy, itt a pont a szurkapiszka végén: PONT.

    Meghívásoddal kösz nem élek, (nem kutyás vagyok hanem macskás, így csak a veszedelmes macskák birodalmáról mesélhetek az meg gondolom nem érdekel.:-))

    (Zsázsám már burjánzik, Tara, szitában gyönyörűen nő, próbáld ki.)

    VálaszTörlés
  13. Zé csillagászkodik ugye?
    Mi volt ez a vasárnapi fényjelenségesdi? Meteor?

    VálaszTörlés
  14. Na most már lécci tessenek egy sort írniTara, mert aggódom.

    Bár lehet hogy csak jobb dolgotok van mint nekem, tudtok szabadon csellengeni, és nem vagytok egész nap a géphez láncolva mint szegény fejem.
    :szóval remélem vagy túráztok, vagy Pesten családoztok, vagy elvitte a cica a klaviatúrát, vagy elmentetek meteornézőbe Szlovákiába.

    Vagy ki sem bújtok az ágyból;)

    VálaszTörlés
  15. Végre ideáig is eljutottam:) Kertezünk is, sok a munka, de amellett mindig szakítok pár percet a netre. Ami miatt nem volt időm a blogokra, hogy rengeteg volt a munkám és mind azonnalra kellett: fellebbezések, kegyelmi kérvény, ilyenek. Két éjszaka is dolgoztam a nappalok mellett. Közben beugrottunk Zirce, hiányzott pár apróság, fa sebkezelő (szegény fa, de muszáj egy keveset metszeni, semmi napfényt nem kapna a besűrűsödött lombkorona, el is öregedtek a fáink én meg szép termést szeretnék)de most talán olvasgathatom egy kicsit, mit is írtatok.

    VálaszTörlés
  16. Csaba igen, ezek metszett fák voltak, csak a gazda halála után senki nem törődött velük.Nem tervezek évenkénti metszést, de most egy hozzáértő rendbehozza nekünk aztán majd sok szeretetet kapnak, reméljük meghálálják:)

    Egyebekben teljesen egyetértek veled, az én biokertem (vagyis mostmár mi biokertünk:) ) az élőlények szeretetéről fog szólni, nem ölünk meg állatot, sem rovart, sem bogarat, semmit sem. Egy sok évig lakatlan kertben újból kialakult a harmónia, létezik a tápláléklánc, vigyáznak egymásra növények - állatkák. Csak nagyon jól kell megválasztani a növények szomszédságát, vannak, akik nem tűrik egymást. Vannak viszont, akik erősítik egymás jó tulajdonságait.

    VálaszTörlés
  17. Dorka, létezik a hangalétra biztos,de az ilyesmit rábízom a természetre. Horányban egyszer tetvesek voltak a rózsáim, de nem sokáig. Jöttek a hangyák maguktól, elfogasztották őket szépen, nem volt gond. Itt még több rózsám van, gyönyörűek, ha vége az utolsó fagyoknak, kibontom őket a takaróból és megmetszem, ahhoz értek, nem bízom másra.

    Viszont a fenyők alatt kibújt rengeteg hóvirág, majd fotózunk és teszek be képeket:)

    VálaszTörlés
  18. Csaba, idén én nem fogok palántázni, vagy csak keveset, fűszernövényeket, majd meglátom. Minél egyszerűbbekkel szeretném kezdeni, hiszen ez lesz az első év, hogy komoly veteményesünk lesz. Paradicsom plántákat kapok majd, húgom hozza Bioerzsikétől, a szigetről majd május elején.

    VálaszTörlés
  19. Dorka, itt valóban később tavaszodik, mindig pár héttel később vetnek, mint máshol. De még annyi minden més dolog is van. Hamarosan megyün rügyeket enni az erdőbe, itt az ideje. Aztán jön mindjárt a medvehagyma, lemegyünk érte a Kőmosó szurdokba, közel van hozzánk. Be is akarok telepíteni pár tövet, ahogy galagonyát és kökényt is.

    Van egy nagy csalános a kertben, annak nagyon örültem. Jövő héten kapok Zircen egy nagyon kedved asszonytól fekete nadálytövet, az hiányzott még, azt is betelepítem. Egy "Segítő kezek" nevű üzletbe mentünk be, sérült emebrek dolgoznak ott, készítenek szép kis pamut, vászon tárgyakat, párnákat. Vettem is tőlük ülőpárnákat a konyháb, patchwork, és van bennük éppen olyan szín, mint a konyhabútorunk. Így elegyedtem beszélgetésbe a hölggyel, aki adminisztrátor-pénztáros, eladó egy személyben, és így hoz aztán jövő péntekre nadálytövet nekem. Mire jó, ha valaki szeret beszélgetni, ismerkedni. Megrendeltem náluk a vászonzsákokcsákat a gyógynövényeimnek, jövőre már a magam teáit iszogatom.

    VálaszTörlés
  20. Dorka igen, Zé nagyon lelkes tudora az asztrológiának, szerelmes a csillagokba:) Sokat is tud róluk. Kiderült azóta, hogy egy meteor volt, neki is ez volt a véleménye kezdettől. Bár hallunk majd még a dologról, mert valahova becsapódott és arról egyelőre nincs infó.

    A szemzésre azért nem reagáltam, mert ahhoz nem értek. Viszont. Ha van erkélyed, ott remek konyhakertet alakíthatsz ki.

    VálaszTörlés
  21. Mondjuk élet ölés nélkül nincs.
    Én például a csupaszcsigákat szívbaj nélkül gyilkolom, vagy ők, vagy mi.

    VálaszTörlés
  22. Igaz. Ezt írja a biokönyvem is. És a darazsakat én is megölöm, főleg a lódarazsakat. Sokat szenvedtem Horányban a csípésüktől még télen is, írtam is róla. Az látod nekem is harc, de ők kezdték. Miért bántanak ha én nem bántom őket?

    A meztelen csigákat össze fogom szedni és kiviszem az erdőbe, a krumplibogarakkal leszek bajban. Láttam a Paprikatévén, hogy a biogazda szapannosvízbe szedegeti őket, feltételezem, nem élik túl. Vagy ezt csinálom, vagy őket is viszem az erdőbe.

    VálaszTörlés
  23. Nem tudom, terveztek-e tyúkokat, csirkéket, én igen, a csupaszcsiga és a krumplibogár is jó kell hogy legyen nekik. Remélem, nem mérgező a kolorádóbogár...
    A szüleim tyúkjai minden rovart megettek.

    VálaszTörlés