A táplálkozás az őskori ember számára nem önző és falánk zabálás, hogy lehetőleg minél többet emésszen el más elől, önmagának. Az evés a földön a legmélyebb kultuszok közé tartozik. "A táplálkozó az, aki a tápláléknak ad - szól Saint-Martin-, nem pedig a táplálék ad a táplálkozónak. Mert azáltal, hogy az étkező lény a táplálékot magába veszi és megemészti, nem semmisíti meg, hanem fölemeli és megtartja." Baader pedig: " A táplálkozó az ételt felveszi és arra a helyre emeli, amelyen ő van, a táplálékról az anyagot lefejti, külső voltát ismét megszünteti és belsővé teszi, ismét lényegessé teszi.
A táplálkozás az őskori embernél a legmélyebb misztériumok egyike, ezért volt olyan nagy jelentősége a közös étkezéseknek, a lakomáknak. Ezért voltak pompás lakomák szertartásokkal, akár a keleti, akár az egyiptomi, akár az indián, akár a görög nagy ebédek vagy római caenák.
A modern ember már az ételben a spirituális esszenciát egyáltalán nem érzi. "Ahol a régieknél pompa volt, ott belül misztérium rejtőzött" - írja Schuler. A nagy közös ebédek misztériuma, hogy látszólag az étel áldozza fel magát az embernek - valóságban azonban az ember ereszkedik le az anyaghoz és nyúl le az ételért, hogy fölemelje. Ez a misztérium az, hogy az étel odaadja magát az embernek,s az ember az ételnek, s így a kettős odaadásban, mint a szerelmi ölelésben, fellángol az áldozat tüze: az adás.
Ha életet akarsz és kívánsz, adj saját életedből, adj életedből fenntartás és meggondolás nélkül, ha azt kívánod, hogy az élet szabadon és bőségben megnyíljon előtted; amíg önző érdekeidben senyvedsz, még nem vagy benne az életben, kívül állsz és néző vagy, és nézője vagy az élet örömeinek is; csak akkor tied az élet, ha benne vagy, adsz és magadat feladod."
Mert az öröm nem tilos, és az élvezet szabad. Élvezni annyi, mint enni, valamit, ami külső, belsővé tenni, lenyelni, fölemelni, átszellemíteni, az eredeti helyére visszatenni.
Hamvas Béla: Scientia sacra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése