2010. január 28., csütörtök

Kosárfonás



Elmentünk egyik este a Faluházba, hogy csatlakozzunk a kosárfonókhoz. Van, aki már három éve tanulja ezt az ősi mesterséget, és csodálatos dolgokat készít. Indiai fűzfavesszőt használunk, mondhatom, nagyon nehéz vele dolgozni. Amikor gyönyörű kosarakat láttok vásárokban, út mentén, Erdélyben, gondoljatok arra, hogy nehéz kézi munkával készül mind, és a munka, a kézügyesség, egyáltalán nincs megfizetve.



Akik ebből élnek, gyermekkoruktól tanulják, és igazán csoda dolgok kerülnek ki a kezük közül. Mi a klubban csak hobbiból kosarazunk, illetve a többiek, mert Zé és én még csak kezdők vagyunk vagy még azok sem, inkább csak kezdőcskék. Sokat gyakorolunk majd itthon is, ha a kerttől az időnk engedi, felfedezzük az erdőben a vesszőlelő helyeket, van bőven.

Húsvét környékén kirakodóvásár lesz az óvoda előtt, a befolyt pénzeket az ovi kapja, arra készülnek most különféle kosárkák és sok minden más is. Én egy kosárfeneket készítettem eddig - ez persze csak gyakorlás még - nem lett olyan szép kerek, hogy kosarat lehetne ráépíteni. Olyan erővel kell húzni a veszőket, hogy kifáradt a kezem és teljesen ki is száradt, ahogy a többieké is. Nehéz mesterség, na. Megyünk azért még, nem adom fel, van egy jó könyvünk is hozzá már, abból is sokat tanulunk.

Mostanában kevesebbet írok a blogokba, kevesebbet, mint régen. Annyi az új élmény, az új környezet, emberek felfedezése, hogy befogadó vagyok inkább, nincs késztetésem mindent megírni, és időm sem. Nagyon várom a tavaszt, a kertet, izgalmas lesz felfedezni, milyen kis növénykék bukkannak fel itt-ott, hiszen tavasszal még sosem láttuk a kertünket. De azért írok majd és olvasom is a ti blogjaitokat, ígérem.

A fotókat nem én készítettem, nem vittem masinát, a netről nyúltam mindet, de éppen így nézünk ki vesszőfonás közben.

15 megjegyzés:

  1. Erdőszentgyörgy határában van a hírhedt bözödi tó! Annak a partján nyaraltunk, mikor egy sovány, ágrólszakadt asszony somfordált a közelünkbe. Nagyon nem akarta a szerencsétlen teremtés, hogy kéregessen, de látszódott, hogy nincs Neki! Megkínáltuk ebéddel, szóltunk párat vele, de mielőtt elment volna, néhány fűzfavesszőt vágott a rekettyés szélén, pillanatok alatt meghámozta azokat, sőt szeleteket hasított azokból, szemfényvesztő gyorsasággal. Leült, és perceken belül, olyan csodálatos asztali kosarat font, hogy csak a szánkat tátottuk. Felállt, megköszönte az ebédet, és fizetségnek otthagyta a kosarat. Álltunk, és csak a szánkat tátottuk akkor is! Ilyen virtuóz mesteri kézjárást én még soha nem láttam életemben!
    Később kutattam utána és megtudtam, hogy a környék csordásának az asszonya volt a boszorkányos kézügyességű nő!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép történet, Karesz. Aki már régen csinálja, tényleg rövid idő alatt megfon egy kosarat. Fűzfavesszőt szeretnénk majd gyűjteni mi is, könnyebb lesz vele bánni szerintem. Ez az indiai kemény, állandóan áztatni kell, bespriccelni egy flakonból, míg a többi vessző kis babakádban ázik. Még bevizezve is sérti a kezet, nem is nagyon értem, hogy miért éppen ilyet vesznek a fonók, talán nem lehet mást kapni.

    Majd begyűjtünk az év során és jövő télen fonuk, nyárra meg marad a kert, ott is lesz mit csinálni bőven.

    Erdélyben Korondon vettünk kosarakat (na meg kerámia edényeket), meg is lepődtem, hogy szőttest, kosarakat is árulnak, gyönyörű termékeket lehetett ott kapni hihetetlenül olcsó áron (2002-ben volt) ma már biztos mások a viszonyok.

    VálaszTörlés
  3. Tara, kis falunkban van egy család, akik fonnak kosarakat, tárolókat... Ők az erdőben gyűjtenek mindenféle vesszőt, valóban így értsd mindefélét, ettől nagyon szép szinesek lesznek a kosarak. Én minden évben télen veszek tőlük magunknak és ajándékba is, akkor kell nekik leginkább a pénz, mert sokgenerációs nagy a család. Andi

    VálaszTörlés
  4. Ha Korondon jársz, mint vásárló, jó tudni azt, hogy minden drágább, legalább 100%-al mint mondjuk 50 Km-el arrébb, egy út-menti barakkban. Ez olyan "brand style" nyugatos idétlenség, amivel megvámolják a gyanútlan vásárlót. Remélem azért titokban, hogy most nem olvassák ők is azt, hogy mit írok ide, mert gyakran járok arrafelé, és ...
    No, nem baj, majd fizetek néhány sört, és akkor nem vernek meg nagyon! :-)

    VálaszTörlés
  5. Erre gondolok én is, Andi. tele van az erdő vesszővel csak meg kell találni. Sokat kirándulunk, nem lesz nehéz:)

    Igen Karesz, így gondoltuk mi is, de nagyon az út végére hagytuk a vásárlást, már nem maradt idő keresgélni. Tánctáborban voltunk két hetet, pár napra közben a tengerre is lementünk, látni akartam inkább mindent, csak Korondon álltunk meg, azt is azért, mert beleszerettem a látványba:)

    VálaszTörlés
  6. Karesz, egyébként nem hiszem, hogy a korondiak éppen az én blogomat olvasnák a több tízezer blog közül:) Bár örülnék.

    VálaszTörlés
  7. Szerintetek mi a reális ára egy nagyobbacska fedeles vékonyvesszős itt-ott kiálló szúrókáktól mentes ruhás (szennyestaró) kosárnak?

    Ami most van azt 15 éve vettem , és szegényke már bontódik lefelé rendesen. Keresgéltem bútorboltokban,de elég meglepő áron szerepeltek, így inkább nem vettem:-(

    VálaszTörlés
  8. ÁÁÁ! Bocs!
    Valaki Ferenc néven volt bejelentkezve a google fiókjába.Pedig tudtommal nincs is Ferencünk, és ez az otthoni gépem:D

    VálaszTörlés
  9. Előfordul:) Dorka, olyan 3-4000 Ft.- körül lehet egy nagyobbacska kosár, legalábbis Zircen kb ennyiért láttam a kertboltban.

    VálaszTörlés
  10. Hát akkor bizony érdemes keresgélni.
    16.-17.000 körül volt amit én találtam.

    Jó lenne olyat találni mint ez a régi itt nekem. Mindig ezen üldögéltek a gyerekek mikor kicsik voltak, én meg a fürdőszobában szöszmötöltek. És lassan mindenki tovább bontotta a fedele szélét (nem peremes, csak olyan lapos kerek fedele van) Mostanában meg a két macsek rágdossa a fedél kiálló gallyait. Már csak egy kisebecske kör van meg, ha nem tartaná fenn e ruhakupac, be is esne:)
    de nem bírom kidobni.

    VálaszTörlés
  11. A komolyabb, nagyobb fedeles kosarak biztos drágábbak. Megnézem majd újból az árát, ha arra járunk, lehet, hogy elnéztem és 13 ezer? Hengeres egyébként, 60-70 cm magas lehet és kerek fedele van. Csak úgy futólag pillantottam rá, egészen mást kerestünk, de tetszett. Sokfélét lehet kapni, biztos találsz majd megfelelőt.

    Vagy gyertek el Jásdra, és mire belefáradtok a kirándulásba, Józsi bácsi fon nektek egyet:)Olyat, amilyet szeretnél.
    http://www.jasd.hu/

    VálaszTörlés
  12. Milyen megnyugtato ide benezni...
    (elnezest a pontozasert...)

    VálaszTörlés
  13. Én is kitanultam a kosárfonás mesterséget. 2 éves suli, munka mellett, mondjuk hétvégente. Hát mit mondjak, tényleg nem könnyű, főleg a női kéznek. Bizony bedagad több napos fonás után a kéz, kiszárad, kirepedezik.
    De engem is annyira vonzottak mindíg a kosarak, aztán mikor ráakadtam erra az iskolára, itt, Budapesten, egy percet sem gondolkoztam. Megérte.
    Szép napot mindenkinek!
    Edit

    VálaszTörlés
  14. Szerettem volna én is, de beláttam, hogy nehéz:) Rengeteg kosarunk van, szeretek mindent, amit csak lehet, kosárban tartani.

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...