2010. április 23., péntek

Válság és világvége?

Nostradamus jóslatainak elemzői szerint 2010 novemberében kezdődik a III. világháború, amelyik elpusztítja az emberiség nagy részét. A világhírű jós mellett Charles T. Russeltől Michael Drosninig számos szerző megjövendölte már a Nagy Finist.

Nostradamus titokzatos sorait félre lehet magyarázni, hiszen verseiben nem konkrétumok vannak, hanem homályos költői hasonlatok, amelyekre bármi rávetíthető. Nem ő az egyedüli versenyző azonban, hiszen számos szekta, vallás és ezo-irányzat kínál alternatívákat a Nagy Finisre.

Novemberben háború kezdődik

Az elemzések szerint ez év novemberében lesz a III. világháború, amely arra kényszeríti az emberiséget, hogy értékelje át eddigi teljesítményét. Egy orosz asztrológus hívta fel a figyelmet arra, hogy korábban félremagyarázták Nostradamus jövendölését, így az egyik vers szerint a végzet közelebb van, mint sejtenénk: a válság újra erőre kap, és a háborúskodás romba dönti majd a fél világot. A lehetséges ellenfél-jelöltek Nyugat-Európa és az USA, de szerepet játszhat egy francia-brit háború is. Nostradamus jóslata szerint 2017-ben „világokat elemésztő háború" tör ki, amelyet rövid békeidő követ. A harcok során az emberiség nagy része elpusztul, s egy új kor köszönt be. Az asztrológus szerint a korábbi értelmezők tévedtek, ugyanis nem 2017-ben következik be mindez, hanem sokkal korábban, 2010 novemberében. Még azt is kiolvasta, hogy atom- vagy vegyi háború lesz.

Nostradamus nevét ismejük elég jól, a francia reneszánsz egyik neves alakja, a maga idejében elsősorban pestisdoktorként vált ismertté, majd később látnokként is. IX. Károly francia király udvari orvosa és házi jósa lett, így hivatásszerűen hódolhatott a csillagászatnak és az asztrológiának. A minap láttam egy filmet a NatGeon, ahol éppen csillagászati képességeit vonják kétségbe különféle hókuszpókos számításokkal. A manó se tudja. Biztosan érdekesek a jóslatok, de azért nem fekszem be az ágyamba ősszel, hogy várjam a világvégét.

Szóval Nostradamus. Leginkább misztikusi tevékenységének köszönheti hírnevét. Az emberiség jövőjére vonatkozó némely jóslata sokak szerint teljesült már, de a szkeptikusok tábora is tekintélyes, akik szerint az említett sorok, konkrétumok híján, túlságosan tágan értelmezhetők, így azt lát bele az elemző, amit akar. Az is érdekes tény, hogy minden kultúra máshogy értelmezi a jóslatokat, tehát nem mindegy, mely vallásból, országból, korból és nemből kerül ki az illető kódfejtő.

Az Armageddonban elmenekül a Sátán

Charles T. Russel, a Jehova tanúinak atyja több ízben jósolta meg az Armageddont: először az 1874-es esztendőre, hogy majd akkor jön el Isten királysága. Amikor a dátum nem jött be, módosította álláspontját és 1914. október 1-jét jelölte meg végítéletül. Russel kijelentette: ez azért van, mert Krisztus láthatatlan, s tulajdonképpen az uralomváltás megtörtént, csak a mennyben. Az I. világháború bíztató kezdet volt, ám Krisztus eljövetele mégsem következett be. Ezután már biztosra akart menni, és a következő időpontot 1975-re tette. De mi is az Armageddon? Ez lesz Jehova döntő ütközete, amelyben felmorzsolja minden ellenségét és elűzi trónusáról a Sátánt.

Kali-Yuga: sötét korban élünk

Az indiai szentírások kicsit későbbre jósolnak valamit, ami nem a világ végét jelenti, csupán befejeződik egy hosszú, hálátlan folyamat. A mostani Kali-Yuga korszakot viszály, elégedetlenség, tudatlanság és erőszak jellemzi. A keleti terminológiában a Kali-Yuga (Sötét Korszak) közismert tanítás. Ezt a kort a történelem kezdetével hozzák összefüggésbe, tehát a Sötét Korszak akkor kezdődik, amikor a voltaképpeni történelem. Innen indul a Kali-Yuga, és egyre inkább fokozódik, egyre sötétül.

Mi ebben az időszakban élünk, ami Kr.e. 3102-ben kezdődött el, tehát még 432 ezer évig tart, vagyis kb. 427 ezer év van belőle hátra. Ez a Yuga a többi Yuga közül a legsivárabb, de utána az anyagba fulladt ember megújulásra kényszerül. A korabeli források (puránák) előre látták, hogy úrrá lesz a világon a cinizmus, és a társadalom nagy része ateistává válik - elveszti a Legfelsőbbe vetett hitét. A pénz, a politika, a vagyon és a szenvedély mozgat mindent, elértéktelenednek a régi tradíciók és csökken az ember élettartama. Az istenek azonban nem hagytak el minket, hiszen a védikus források pontosan leírják az egyéni lélek lehetőségeit, életmódot és lelki gyakorlatokat kínálva számára, hogy túlélje a Kali-Yugát.

Az ember ugyanis, tudatossága révén, képes kiszabadulni az anyagi világból, a születés és halál körforgásából. Többszörösen túlvagyunk a világvégén Ha világvégés könyvet írunk, vigyázzunk a közeli dátumokkal, mert könnyen úgy járhatunk, mint Michael Drosnin oknyomozó újságíró, aki a Biblia kódja c. bestsellerével egyből a sikerlisták élére ugrott. Állítása szerint a Biblia szövege ősi kódot rejtet, mely a sikerek megfejtést követően feltárhatja a jövőt. A kódot számítógép segítségével fedezte fel a híres izraeli matematikus, dr. Elijahu Rips. Michael Drosnin a Visszaszámlálás című második kötetében súlyos prognózist állított fel, mely szerint 2006-ban egy terrorista szervezet nukleáris csapást mér a világra.

A kijelentés felborzolta az akkori kedélyeket, az egyház tajtékzott, de az eltelt évek távlatából megnyugodva szusszanhatunk fel. Az elmélet remek táptalajra hullott, ugyanis előző évben, 2005. május 5-ére szintén világvégét jelentettek be, a három ötös szám, és egy olyan bolygó-együttállás miatt (az összes bolygó egy vonalba sorakozott volna fel) ami létre sem jött. Nagy csapások eddig is voltak, de világvége még nem.

Meglátjuk. Egyelőre az erkölcsi-, gazdasági- és energiaválságtól jobban tartok.
A cikk eredetije itt

7 megjegyzés:

  1. Pataki Attilla (Edda) szerint is jön a nagy átalakulás, neki az ufo-k mondták, akik rendszeresen konzultálnak vele...

    Ki tudja már mi lesz itt, ebben a nagy "hóviharban"?:)

    2012 szerepel még majáéknál is, meg ugye a magyar koronában is csak addig van évszám.. (bár remélem csak azért, mert addig fért ki:)

    Amúgy is szívás lenne a 2012 nekem: Pont akkor jár le a két banki kölcsönöm:) Jól kifizetem a nagy semmire.

    Különben azon gondolkoztál mi lenne, ha valahogyan tuti biztosra kiderülne hogy mondjuk 6 hónap van hátra egy nagy világégésig, vagy meteorbecsapódásig?
    Mivel töltenénk az utolsó időket? Hányan hányféle vigaszba próbálnának kapaszkodni, és hányad adnák át magukat a hedonizmusnak?

    VálaszTörlés
  2. Azon elmélkedtem, mi a jobb.
    Pillanat alatt egy atomtámdásban néhány marék hamuvá és gőzzé válva megsemmisülni gyerekestől, unokástól , vagy a kajáért gyilkolva elvegetálni még egy pár évet, esetleg a legkeményebbekhez tartozva túlélni úgy, hogy embert öltem...

    Azaz dehogynem. Csak nem biztos, hogy anyai nagyanyai ösztönünk megengedné e a helyes választ.

    VálaszTörlés
  3. Adja az Úr, hogy ne kelljen döntenünk.

    VálaszTörlés
  4. A hedonizmusba elég sokan most kapaszkodnak, abban a tudatban, hogy nem jön semmiféle világvége...

    A régi katonavicc az irányadó, még a szocializmus idejéből:

    - Katona! Mit tesz atomcsapás esetén?
    - Jelentem, atomfelhő formájában tovább pusztítom az ellenséget!

    VálaszTörlés
  5. Mit csinálnék, ha tudnám, hogy akárhányadik napon vége lesz a világnak? Először biztosan nagyon megijednék, sírnék és rettenetesen tehetetlennek érezném magam. Sajnálnék mindenkit, embert és állatot, leülnék valahova és üresnek érezném magam.

    Aztán átesnék egy másik fázisba, és taszítanám magamtól a gondolatot, elkezdeném nem elhinni, hogy ez be fog következni. Lassacskán elkezdenék úgy élni, mint addig. Jobbat nem tudok:)

    Vannak dolgok, amik ellen nem tgehetünk semmit sem. A hedonizmus szerintem nem megoldás. Úgy vagyok ezzel, hogy majd akkor foglalkozom a dolgokkal, ha megérkeztek.

    Most örömnapokat élek, nem aktuális nálam a világvége, kedden jön a lányom a babákkal:) Hozza mindkettőt. Zével kertezünk, alig vagyok gépnél, takarítjuk az új kerítés körüli romhalmazt, mindjárt írok is ezekről, úgyis rég írtam posztot.

    VálaszTörlés
  6. Egyetértek Tara:)))

    Istenem, ez akkora élmény lesz, el sem tudom képzelni!!! Jönnek a szöszik is, gondolom, és találkoznak az unokatesóikkal.

    Várom nagyon a posztot, (majd ha kipihiztétek magatokat, meg feldolgoztátok az élményeket)

    Ez a bútor eszméletlen jó néz ki!


    Ui: A kerti Wc-t (hegyalján Budi) le ne bontsátok!:) a legjobb hely nyári olvasgatásra, és egy egy összeveszés után duzzogásra:) Legalábbis én arra használtam, míg megvolt:) eltűntem benne fél napra is, hagytam hogy CSaba keresgéljen..(csak a végén elröhögtem magam):)

    VálaszTörlés
  7. Dorka voltam:) a bizniszes fiókomból:))fene belé, a múltkor a gyerekem bizniszes fiókjából voltam Retek Ferenc:DDD
    Hogy tudott ilyet kitalálni:)

    VálaszTörlés