1900. május elsejének éjszakáján egy németországi magánszanatóriumban meghalt egy magyar festő: Munkácsy Mihály. Kilenc nap múlva temették Budapesten. Temetése nem a halottnak kijáró gyászszertartás volt. A halhatatlant ünnepelték.
A Hősök terén emeltek díszes ravatalt, a Műcsarnok neoklasszikus homlokzatának hat korinthoszi oszlopa előtt. Szarkofágja tizenöt méter magas katafalkon nyugodott. A két hatalmas, fekete lobogókkal bevont zászlórudat fehérre festett babérkoszorúk koronázták. Két sorban sötétzöld levelű, gömbformára nyesett, egyenes törzsű fácskák álltak őrt. Négy bronztartóban lángoltak és füstölögtek a fáklyák a katafalk körül. Hideg, szeles májusi nap volt.
Jelen voltak a kormány és a hivatalos Budapest képviselői: miniszterek, a polgármester, talpig feketében, cilinderben. A szélben tömjén -és mirhaillat lengett. Fél négykor elindult a temetési menet. Hat fekete takarós, ezüstszerszámos ló húzta a halottaskocsit, a koszorúkat nyolc kocsi vitte.
A város elcsendesedett. A Duna pesti oldalán megálltak a villamosok. Fekete lobogók lengtek. A menet a széles Andrássy útra kanyarodott. Ott elhalkult a lovak patáinak hangos csattogása; az Andrássy utat akkor keményfa kockák burkolták. A hatalmas menet végighömpölygött a sugárúton, Pest büszkeségén, az újgazdagok villáinak kovácsoltvas kerítései a nagyhatalmak konzulátusai előtt, májusi lombok alatt. Az Oktogonon egy harsonás megállította a menetet; balra, a Nagykörútra irányította. Az Erzsébet körút 44. számú házának első emeleti erkélyén egy ősz szakállú úr állt: a magyar irodalom nagy öregje, Jókai Mór. Kalaplevéve nézte az odalent elhaladó menetet. Nők bókoltak, akadt, aki le is térdelt. A Körútról rákanyarodtak a Kerepesi útra, a városi temető felé.
Budapest főútvonalain kigyúltak a fények. A tömeg lassan szétoszlott az ibolyaszínű alkonyatban.
(forrás: John Lukács írásai)
Munkácsy Mihály festménye: Golgota
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése