2009. január 5., hétfő

Gaia segít, de meddig?


Bolygónk öngyógyító képességét, megújulni tudását ismerjük. Segítenünk kellene őt ebben, ehelyett hatalmas erőkkel pusztítjuk. Most mégis felcsillant valami remény, megint. Féltünk az olvadó jéghegyektől, pedig lehet, hogy a klímaváltozásra megoldást hoznak. Legalábbis ezt állítják az Antarktiszon dolgozó brit kutatók.

Ahogy a globális felmelegedés hatására a jég olvad, apró vasrészecskék kerülnek a tengerekbe. Az algák ezzel a vassal táplálkoznak, hatására virágozni kezdenek és a felszínre emelkednek. A felszínen elnyelik a szén-dioxidot a levegőből majd elsüllyednek, és ezzel megteszik nekünk azt a szívességet, hogy az üvegházhatást okozó gázt évszázadokra elzárják a környezettől, megvédve azt.

Logikusan következik az előzőkből, hogy a kutatók most azzal fognak kísérletezni, mi történik akkor, ha mesterségesen juttatunk vasat a vízbe. Több tonnányi vasszulfátot nyomatnak majd az Atlanti-óceánba, a Déli-Georgia-szigeteknél. Hát, nem tudom. Sosem hasznosul úgy a vas az emberi szervezetben sem, ha gyógyszer formájában kapkodjuk be, mintha a megfelelő zöldfélékkel tennénk ugyanezt. Én mindenesetre aggódom az ilyen kíséreletek miatt, sosem jó megbolygatni a természetes folyamatokat.

Mikor hiszünk végre Gaiának, mikor hisszük el, hogy tudja, mit csinál? Segíteni úgy tudjuk, ha nem pusztítjuk, nem zsigereljük ki. Holnap írok az esőerdőkről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése