Ha nekem olyan apukám lett volna, mint Lázár Ervin, fogtam volna a kissámlimat, leültem volna a lábaihoz, és csillogó szemekkel merültem volna el a mese világában nap mint nap. Én lettem volna a Kislány, aki mindenkit szeretett, nem hagytam volna, hogy szegény Dzsoni a százarcú boszorkával viaskodjon és utáltam volna a rosszkedvet, mint Berzsián.
Így lehetett náluk is. A Nagy Mesemondónak, akit én forrón szeretek, tisztelek és a mai napig olvasom a meséit, három gyermeke született. Zsófi, akit a legjobban megragadott a mesevilág, maga is írni kezdett. Kis történeteket, állatkákról, növényekről, majd édesapjával közösen megírták a Bogármesét. Inkább Zsófi meséje ez, mint apukájáé, de ahhoz, hogy közismert legyen az első szárnypróbálgatás, nem jött rosszul az apai név, a segítség.
Lázár Ervin, és lánya, Lázár Zsófia először készített "négykezest" a gyerekek, és a Lázár Ervin meséken felnőtt felnőttek nagy örömére. Apa és lánya kézen fogva elindul az erdőbe gombát szedni. Előző napon esett az eső, így jó víz-föld szagú erdei úton lépdelnek. Az útjuk az erdőn át elvezet Csillagszeműhöz, a Szivárványoshoz, az Erdei Bogárkórushoz.
Varázslatos családi mese ez az örök értékekről kicsiknek és nagyoknak… Egyszer…amikor a gonosz páncélfejű grafitbogarak uralkodtak az erdőben, egy éjjel gyönyörű gyógyító erejű virág nőtt a rét közepén, és a varázsvirág visszakergette a szürkebogarakat a föld alá. Ám egy napon hatalmas vihar támadt, és letörte a varázsvirágot… A szárát a szarvasbogár vette el a szél ellen támasztékul. A széthullott szirmokat - a fejük fölé tartva - különböző bogárkák vitték magukkal az eső elől menekülve: egyet a hangyák, másikat a legyek, harmadikat a szeméthasznosító bogarak, a negyediket a skarabeuszok. Az ötödik szirom a Szivárványos Bogárkához került, de őt meglátták a föld alól kiszabaduló szürkebogarak. Majdnem elfogták, a karján meg is csípték, elmenekült, de a csípéstől megbetegedett.
Vajon sikerül-e új barátjának a Csillagszemű Bogárkának még időben újra összeraknia a varázsvirágot, hogy Szivárványos meggyógyuljon és a szürkebogarak ismét visszabújjanak a föld alá…. A napok sokkal vidámabban telnek, ha barátokkal forró csokit szürcsölgetve múlatjuk az időt, ugye?:) Aztán a barátok segítségre szorulnak, kalandokba keverednek és közösen kilábalnak a bajból. Amíg olvassuk a mesét rájövünk, hogy a csodálatos bogárvilág is éppen úgy működik, mint az emberek világa, talán máshogy tekintünk a nyár esti repkedőkre is ezentúl. Mesebalett is készült Zsófi írásából, biztos élvezték a kicsik.
Mit érezhetett vajon a kicsi lány, akinek az apja árnyékában kellett felnőni, alkotni, aki rajongott az apjáért de mindig azt szerette volna, ha őt saját magáért ítélik meg? Írónak készült, elbűvölte a mesék, a kalandok, a mai és az elképzelt történetek különös világa. Novellákat írt, amiket aztán meg is jelentett A pillangó lelke címmel. Baranyi Ferenc így ír a kötetről: "Lázár Zsófia bátor író. Ez a bátorság nem a kísérletező kedv vakmerőségét jelenti, hanem ellenkezőleg. A hagyománytisztelet merészségét. Sok mindent átvállal a múltból: a realista próza fegyelmező örökségét éppúgy, mint a szürreálba hajló, az álomvilág és a való világ mezsgyéjén történő könnyű lebegés nehéz terhét, de még a groteszk és az abszurd mutatványok fortélyainak magától értetődő alkalmazását is. Mindezzel együtt korántsem érezzük túlzottan tradicionálisnak a prózáját: korának „érzeményét” fejezi ki – és kicsit sem korszerűtlen eszközökkel, a amit külön szeretek benne, az a személyesség: érzelmileg jelen van mindegyik történetében, a részvét, a szeretet teszi tónusát szinte szívszorítóvá."
Lázár Zsófia apja nyomdokaiba lépett, gondozza hagyatékát és igen, író lesz a lányból akárki meglássa. Légy boldog a pályádon, Zsófia!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése