2009. január 10., szombat

Boldogság


"Miért nem vagyok boldog? Hogyan lehetnék boldog? " - kérded a tanítót, gurut vagy a pszichológust. Az ember az idők kezdete óta keresi a választ, ám érdekes, azt, hogy " miként lehetnék boldogtalan?" - sosem kérdezed. Erre a kérdésre ismered a választ, a boldogtalanság átélése tökéletesen megy.

Magáról a boldogságról nem lehet beszélni, nem lehet írni. Az örömöt csak átélni, megélni lehet; az elmélkedésre csak akkor kerül sor, ha az ember már kiesett az örök harmóniájából. Ha hagyod, hogy az elméd és az egod kényszerítő ereje nélkül létezz, egyszerűen boldoggá válsz mindenféle erőlködés, szándék és ok nélkül.

Az, hogy a boldogtalanság az ember alapállapotává válik, elsősorban a neveltetésnek köszönhető. Amikor egy gyermek megszületik, minden idegszálával a környezetét lesi: tiszta kis lényére a külvilágból eltanult minták építik fel személyiségét. Mikor egy gyermek békésen gyönyörködik az életben vagy épp boldogan elmerül a játékai között senki sem törődik vele sőt, a szülei örülnek, hogy csend van végre s megnézhetik a tévében a meccset vagy az aktuális szappanopera következő részét. Ha a kicsi hangosan kacagva boldog, még rá is ordítanak, meg is büntetik, mert hát nem hallják a tévét, nem hallják, mivel mossa éppen agyukat a doboz. Milyen vicces. Megtanítják gyermekeiket beszélni és járni, aztán meg folyton azért veszekszenek, hogy üljön le és maradjon csendben.

Ám amint beteg lesz, azonnal szeretetteljesen fordulnak felé, azonnal kitüntetik figyelmükkel. A gyermek rájön, hogy csak akkor kapja meg azt a figyelmet amit szeretne, csak akkor lesz "jó" gyerek, csak akkor kap szeretetet az ordítás helyett, ha beteg, ha szomorú. Így válik tehát egy ember személyiségének alapjává, a létezése alapállapotává a boldogtalanság.

Ha tudatára ébredsz minderre, esélyt kapsz a szabad életre, esélyt a boldogságra. Ne maradj egy számítógép: ha vágysz a boldogságra, akkor lépj túl a beléd nevelt programon. Megteheted, ha akarod...mindent megtehetsz.

A második oka annak, hogy a boldogtalanság természeteddé vált, az elme, az ego. Figyeld csak meg, amikor egy ismerősöd boldogtalan, egyből felé fordulsz s elönt egyfajta meleg együttérzés. Az emberek azt hiszik, hogy ilyenkor szeretik a másikat, de ha képes vagy őszintén megfigyelni magad ebben a pillanatban, akkor észreveheted, hogy amit érzel, az nem szeretet. Ezzel a látványos odafordulással csak játszod azt a megértő, figyelmes szerepet, amelyet a társadalom elvár tőled - a benned megjelenő melegség pedig a sajnálat. Ám a sajnálatot az ego összehasonlító képessége szüli: ha valaki nálad rosszabbul érzi magát, az ego elhiteti veled, hogy te több vagy egy szenvedő embernél. Természetesen ez az érzés szinte soha nem jut el a hétköznapi tudatosságodig, szinte sosem sajnálsz valakit direkt azért, hogy többnek hihesd magad általa. De az egód legmélyéről ez az érzés irányítja lépteid, akár tudsz róla, akár nem. Minderről nem tehetsz - de arról már igen, ha tudsz a folyamatról és hagyod, hogy továbbra is így legyen.Ha őszintén szembe mersz nézni magaddal akkor megfigyelheted, hogy ha valaki fennhangon megéli a boldogságot, ha valaki szemmel látható ok nélkül nevet, énekel vagy éppen vigadozik, általában nem érzed jól magad. Míg a boldogtalan emberrel azonnal tudsz azonosulni, a boldogság megnyilvánulásába ritkán tudsz bekapcsolódni, mert az egód azonnal elkezd okokat keresni a másik boldogságára. " Miért boldog ez?" - elmélkedsz. S amikor találsz egy logikus magyarázatot - nyert a lottón, vett egy új autót, talált magának egy gyönyörű nőt, vagy egy jóképű pasit stb. - akkor az egód azonnal megszólal a fejedben: " Miért pont ő? Miért pont neki van nekem meg nincs?"

Ha valóban boldog akarsz lenni, el kell szakadnod attól az egoista tévhittől, hogy a boldogsághoz indok kell. Ez egy hatalmas csapda: amíg hiszed, hogy neked valami boldogságot ad, addig hajszolni fogod, hogy megszerezd - így a nagy hajszában elfelejtesz boldog lenni. Olvassatok bele a profilomba, nagyon érdekesen fogalmazza meg a zen, mi is az élet. Ha meg megszerzed a boldogságod vélt tárgyát, akkor meg minden pillanatban attól fogsz félni, hogy elveszted - a nagy félelemben megint elfelejtesz boldog lenni.

Amikor igazán boldog vagy, amikor fekszel a tengerparton és napozol - ezt most Ági juttatta eszembe Brazíliával:) - amikor fáradtan hazaérsz és jóleső sóhajjal belezuhansz az ágyba, amikor csak öleled a szerelmedet és nem gondolsz semmire...amikor valóban Boldog vagy, eltűnnek az indokok. Sőt, még te is eltűnsz: amikor te magad vagy a Boldogság, akkor az egód, az elméd megszűnik. Ekkor csak vagy és ez maga a Boldogság. S hogy miért vagy boldog, amikor nincs rá semmi okod, hogy boldog legyél? Mindenért és semmiért.

A létezés alapállapota a boldogság. Ezért nincs szükség semmi okra. Ha tudsz csak önmagad lenni, ha tudsz csak létezni akkor átérzed a boldogságot. Ha a jelenben élsz, akkor boldog vagy - mert a boldogtalanság a múltban vagy a jövőben létezik. Amikor gyötör egy régi emlék, akkor a múltad miatt vagy szomorú, amikor épp a holnapi megoldandó feladatok miatt gyötrődsz, akkor a jövőd tesz boldogtalanná. De ha átélsz egyetlen pillanatot a jelenben, akkor rá fogsz döbbenni, hogy a jelenben nincs szomorúság, nincs gyötrődés. Olyan sokszor írtam már a pillanatokról. Hogy milyen fontos megragadnunk, megélnünk a pillanatokat.

Ha megtanulsz önmagadra figyelni, akkor önmagadban felfedezheted a Boldogságot. Oly ragyogó, oly örömteli lesz a benned felfakadó valódi Öröm, hogy ok nélkül osztod majd meg mindenkivel. Ez a szeretet, ez a korlátlan elfogadás.


Tóth Rozália festménye: Zeneszó

5 megjegyzés:

  1. A tartalom mélyen igaz, tolmácsolása briliáns. Köszönjük.

    VálaszTörlés
  2. Tita, ez zseniális! Olvastam már erről soxor, de ez egy nagyon jó összefogi:) Soxor el fogom még olvasni, de most mennem kell, na nem a boldogság után, hanem a kölökért a lovardába:)
    Neki egyébként a paci is egy nagy boldogság:)
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm fiúk, köszönöm az elismerő szavakat, jól jönnek az ilyen zord hidegben:)

    Nekem is van lópacim, már a nevét is tudom: Csókos:) Én Csillagnak neveztem el, a homlokán egy szép kis csillag alakú foltocskáról, de kiderült, hogy nem Csillag. Hugival mellette megyünk el, amikor a falu felé túrázunk. Kap almát és répát, de még mindig nem mertem megsimizni, olyan nagy:D Pedig jóban vagyunk. Na majd legközelebb:)

    VálaszTörlés

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy lelemény...